Lapszemle, 1928. február

1928-02-20 [1335]

két nép meg is találja egymást A csehszlovák és magyar nép között ténylegesen nincs ellenséges kérdés és azok a politikusod kik ezt mindenáron felszínen és érvényben akarják tartani,népüknek romlásá­ra és pusztulására törekszenek A nagynémet bekerítés vészelve Hodzsa kultussminister 50 éves születésnapjának tiszteletére többek a csehszlovák nemzeti tanács ünnepélyes ülést tartott, melyen/kö­zött Hodzsa kijelentette, hogy a Duna nemosak a földrajzi és for~ galmi bázisa a felvidéknek, hanem egyúttal a cseh korona országoknak is a Duna a bázisa^ Minden kilóméter, melyet a csehek elvesztenének a dunai határbél mérföldeken keresztül kiszolgáltatná Csehszlovákiát a nagynémet érdekszféra bekerítésének,ugy kereskedelmileg, közgazda­ságilag, politikailag mint kulturális téren *Mi a németségnek ott­hon éa a német birodalomban bókét kivonunk és fel akarjuk velük tar­tani a jóssomszódságot, azonban épen ezért nemzeti független­ségünk biztosításához ragaszkodnunk kell- A Duna határ legkisebb el tolásával nemosak függetlenségünk lenne veszélyeztetve f hanem töhbé I kevósbbé t. nemaetközi rend is v amelyen az uj Közópeurépa egyensú­lya nyugszik:, Ezért van szükségünk egy tartós és erős csehszlovák egységre, mely az államnak a Dunával nemosak egy forgalmi és föld­rajzi bázist biztosit, hanem kapcsolatot szerez az európai lelettel Ily fontossággal bir a Felvidék az állam szempontjából Pozsonynál, Komáromnál és Kassánál A osehszlovák egység mellett az állam vezér gondolata kell hogy a szláv együttműködés legyen mert -egyedül az adhatja meg a szláv államnak az erőt,nyugalmat éa biztonságot,amely a nemzetközi megértésnek és bókepolitikának pszichologikus feltétele* /Prager Tagblatt 19/ Annin liiHHlr cimmel irja a Prager Presse /18/, hogy gróf Teleki Páli kinek nevet m

Next

/
Thumbnails
Contents