Lapszemle, 1927. december

1927-12-09 [1333]

agrárkonfliktust illetőleg régi taktikájához a kérdés elhalasztásá­hoz folyamodott, A lap megjegyzi, hogy ennék dacára nem lehet ké: eám be vonni, hogy a genfi ülésezések és a genfi atmoszféra fontos tó nyezővé vált az európai politikában. Minden esetre a minusba kell elkönyvelni, hogy a román-magyar ás litván-lengyel kérdést a népszö­vetség nem tudta megoldani, azonban az a kérdés, hogy ez a minus a Népszövetséget terheli-e és hogy a Népszövetség, mint abszolút biró fungálhat-e a nemzetközi politikai életben? ilyen funkciót a nép­szövetség részéről még egyelőre a jövő zenéjének kell tekinteni ós megelégedni aszal, hogy a népszövetség ily kérdésekben a béke­szerző szerepét játsza. A Bohéiaia/ü/ Colbannak a leszerelési bizott ság direktorává történt kinevezésével kapcsolatban megjegyzi, ha el is kell ismeri, hogy Colban részben észrevette a kisebbségek ér­dekeit, mégia nagyon szivére vette Mello ^ranco hires kijelentését, melyssérint a kisebbségeknek lassan a többség érdekeihez'kell hozzá alkazmazkö^niok, mely kijelentésnek helytelensége hála Apponyi gróf érdem es közbe járásának Chamberlain által is el lett ismerve* A lap megjegyzi, nagyon kivánatos } hogy a kisebbségi problémák más elbá­násban részesüljenek és hogy a népszövetség ennek a rendkívül fontos kérdett oly elbánásban részesit3e, mint amilyen egy életbevágó európai kérdés megérrlemel. Az is nagyon kivánatos s hogy Colban utód* ja a szigorúan semleges kormányok közül legyen választva, kik a kisebbségi érdekek aktiv képviseletét legelső kötelességének fogja tartani, A szenátus költ ség vetési bizottsága deCft Ö tt-én kezdte meg a jövő évi költségvetés tárgyalását.. A tárgya­lás folyamán éles személy i affér,keletkezett Beoska előadó és

Next

/
Thumbnails
Contents