Lapszemle, 1927. december

1927-12-09 [1333]

Anglia pénzügyninister leözött. Becska nemzeti demokrata szenátor, volt pénzügyminis ter mint előadó az aj amerikai kölcsönről beszólt ós azt mondotta többel: között, hogy tanácsosabbnak tartaná, ha a pénzügy minis* ter kevesebbet beszélne ó s többet dolgozna* Tínglis pénzügyrainister izgatottan-válaszolva kijelentette, hogy mint mandátummal nem biró szakmlniatérnek nehéz védekeznie a személyi támadással szemben, de ha E bizottság többsége osztaná az előadónak ezt az álláspontját, akkor I óra hosszat sern marad hivatalában, Ezután ingerülten elhagyta a tárgyalótermet,, /Márodni üsvobozeni 7«/ A prágai pénzverde felállitása ügyében Englis pénzügyminister a szenátus költségvetési bizottságában feltü­ nést kel tő kijelentést tett t Kijelentette ugyanis, hogy a prágai pénz­verde felállításának szükségességét most is fentartja és töre k edni fog annak megvalósítdsára « Tekintettel azonban arra, hogy ebből az ügyből politikumot csináltak, kötelezte magát erra, hogy nem fog pénz­verdét előbb felállitani, mig ovehla ministerelnök meg nem egyezik eb­ben a kérdésben elsősorban a szlovenszkói pártokkal* Brdekesnek tartjuk feljegyezni, hogy ugyanaz nap, amikor ^nglis ezt a kijelentést tette a Szlovák /7/ vezércikkében a következő­ket irja:„Prágában rácsaptunk az asztalra és megmentettük a körmöci s pénzverőt, A szociáldemokraták öt évig voltak a kormáhyban egész idő alatt nem volt olyan sikerük Prágában, mint amilyet most mi mutat­hatunk felr" - A következő számában a Szlovák /ö/ azt mondja, hogy "Englis kijelentése annyit jelent, hogy nem vetimagát alá az illetékes tényezők végleges megállapodásának a pénzverde dolgában, s azért szük­séges, hogy a tót képviselők résen legyenek ás az akaratuknak érvényt szerezzenek.

Next

/
Thumbnails
Contents