Lapszemle, 1927. december

1927-12-29 [1333]

legitimistáknak Apponyi által körvonalazott álláspontjára is. A két oldalról folyó diszkussziók majdpedig Berzeviczy össze­egyezhet5 interveniálásának meg van az az eredménye, hogy az egyik és másik pártheli monarchikus ok megtalálják egymrsközött az érintkező pontot.Tagadhatatlan az a tény - mondja,-hogy egy olyan nemzet akarata ,amelyik legalább is 90 %-ig monarchikus érzelmű már-már összetalálkozott a jövendő király személyét illet5l8g. 3zt a problémát most különösen aktuálissá teszi oerédy primási kinevezése. Amig Gsernoch biboros élt kizártnak tartották, hogy egy illegitim királyt megkoronázhassasnak, mert erre az akkori prímás semmiképpen sem lett volna rábírható* E tekintetben Serédy kinevezése semmit sem változtat a helyzeten. Ai ugyanis biztos, hogy ő is legitimista és azt is mondják, hogy a Vatikán éppen azért helyezte ít a magyar katholikus egyház élé­re, mert ilyen módon is elő akarja késziteni a kérdés megoldását. A kontroversia a magyar kormány és a Set»Szék között most már túlhaladott dolog. Budapesten Glattfelder kinevezését óhajtották, de ezzel szemben a Vatikán érvényesíteni tudta saját akaratát. Itt nem annyira a személy,mint inkább a főkegyúri jog kérdése körül folyt a vita. egyesek tévesen az uj primás kinevezéséfben a dinasztikus kérdés reflex hatásait vélték felfedezni, pedig ugyanez lett volna a helyzet , ha Glattfelder kerül a primási székben ,mert hiszen ő is legitimista. Ma m^r a legitimizmus képezi az ország jelszavát* A kérdés ezekután csak formai és nem lényegbeli s A magyar kormány pedig nem beszél, hanem vár. Ü*gyanerr51 a témáról rövidebb budapesti keltezésű tudósítást ad a nesto del Carlino 28 > amely röviden ismertetve Andréssy legutóbbi cikkét szintén emlitést tesz Serédy primási kinevezéséről, amely a magyar tronkérdéSLminden bizonnyal namrendre fogja hozni. A Magyarország és j-talia között ujabb kereskedelmi tárgyalások fognak megindulni,jelentik az Agencia di noma nyomán a iribunsp és rlccolo 27.

Next

/
Thumbnails
Contents