Lapszemle, 1927. október
1927-10-08 [1331]
Ceps-jelentést,, amelyet a többi bukaresti lapok már jőnéhány nappal ezelőtt leközöltek* Ugyancsak Ceps -jelentésben emlékezi.: meg az indreptarea 4 uréter emlékiratairól. A magyar-jugoszláv tárgyalásokról is csak Ceps jelentést közöl le az Aurora 6, amely jelentés ismételten hangostatja, amit már néhány nap előtt egy külön jelentésben is tárgyalt hogy Gratz Gusztáv Vrecabeli cikke igen kellemetlen benyomást keltett olasz politikai körökben. A magyarországi felekezeti torzsalkodás ellen vezérei ékezik a nagyvárad 7 abból az alkalomból, hogy budapesti katholikus körök tiltakoztak Luther és Calvin szobrainak felállítása ellen. A lap jobb példaadást kér Magyar ország tói az erdélyi elszakított magyarság részére, nehogy itt is lábra kapjon majd a felekezeti torzsalkodás. á magyar felekezeti ellentétekről egyébbként nem minden káröröm nélkül tudósít a Viitorul ö is, mint hírforrásra az ás ti Kurírra hivatkozva. Kise bőségi ügyek. Románia kisebbségi iskolapolitikájáról feltűnően őszinte román cikket ismertet a Temesvári Hirlap 6. A cikket Dante Gherman aradi tanár irta az ide még nem érkezett üimineata számára. Krdély és a Bánság magyar közvéleményét - irja - ma lega rősebben az a súlyos anyagi helyzet foglalkoztatja, amelyben az erdélyi és Dánsági magyar iskolák vannak s amely azzal fenyeget, hogy anyagi eszközök hiányában ezek az iskolák kénytelenek lesz-