Lapszemle, 1927. július

1927-07-27 [1328]

Belpolitika* A zavargások áldozatait kegyeletesen elparentálta MJfclas elnök a nemzetgyűlés 25-i délutáni ülésén,, amely minden za­var nélkül zajlott le, miután csak formális ülés volt s az elnök be saádével be is zárulto Másnap 26-án volt azután az első érdemleges ülés, amelynek lefolyásáról még osak a Stunde /27/ tuflósitja Seipel beszédének egy.részét B Seipel mindenekelőtt kijelentette, hogy az események legfájdalmasabb sebesültje maga a köztársaság,, A kormány és ő maga is régóta látják, hogy az esküdtbiróságok hibás Ítéleteké hoznak, azonban nem kivánták maguk kezdeményezni az esküdtbirósá— gck működésének felfüggesztését, vagy megszüntetését a A kormány azonban nem görditene ez elé akadályokat, ha ilyen indítványt vala­mely párt vagy a nemzetgyűlés pártjai egyértelműen tennének* Be­szédje további sorántámadta a bécsi községi védőőrség lótesitésót, amely nem fog a nyugalom megszilárdulására vezetni^ sőt Ausztria lakosságának nagy része épp a béke veszélyeztetését látja ebben az uj szocialista védőőrségben., Ugyanezt hangoztatja a Reichspost /26/ vezércikke is„ - Sülömben maginak a vődőőrságnek a létesítéséről /26-i reggeli lapok/ a közságtanács közigazgatási bizottsága ugy határozott, hogy 2000 főnyi őrséget felállítanak ugyan, az őrség . létszáma azonban szeptember l-e után 1000 ember lesz. Ezt egyes la­pok máris mint a polgárlaknak tett kpmpromisszumot fogják feli, Az őrség felfegyverzéséről egyelőre még nem határoztak^ A szociáldemokrata pártvezetősőg szombaton egész nap tanácskozott s végül a következő követeléseket állapitotta megs Szigorú vizsgálat, hegy mi okozta a vérfürdőt, közkegyelem a zavar­gások miatt eifogottaknak, államsegély az áldozatok hátramaradott­jainak ós végül a somfaival események miatt vád alatt álló köztár­sasági véd őrségbeliek ellen folyó per megszüntetéséé ^T^fA

Next

/
Thumbnails
Contents