Lapszemle, 1927. július

1927-07-27 [1328]

• A rendőrség különben tovább folytatja a vizsgála­tot,. Az a szocialista vádpont, hogy a rendőrség dom-dom-lövegeket . használt, már megdőlt,, Most a vizsgálat ós a különböző kórházak je­lentései alapján azt is megállapították, hogy egyáltalán nem is történt dum-dom sebe stílé 3 a /Heí ch cpost 25<>/ A Presse /2ö/ szerint eddig annak nyomára sera jutottak, mintha a zavargásoknak külföldtől törtónt volna a kezdeményezése,, Ugy látszik, hogy a kommunisták csupán kihasználta^ a nyugtalanság hangulatát* A rendőrséghez ér­kezett jelentések'szerint a rendőrségre a városháza egyik ablakából is lövéseket adtak le és ebben az ügyben egy városi főtanácsnokot hallgattak ki gyanúsítottként, akire azegyik szemtanú ráismerni vólt u A bécsi események foglalkoztatták a stiriai tarto­mánygyülést is, ahol a polgári többség meginterpellálta a tartomány gőnököt, vájjon hajlandó-e a csend őrség létszámát annyira emelni, ­hogy rendfenntartó feladatát biztonságosan teljesíthesse,-, Eljárást követelnek továbbá Wallisch szociáldemokrata képviselő ellen^ aki Bruck an der Muhr-ban a bécsi események idejében proletárdiktatúrát létesített,. Paul tartományfőnök válaszában megigórte, hogy a csendőrség további felszereléséről gondoskodni fog, őket ellátja autókkal 03 létszámukat mielőbb a megengedett mértékre kiegésziti, Wallisch felelősségre vonására is lépések fognak történni* A Stunde /87'/ jelentése szerint Pieck letartózta­tott német kommunista képviselőt az országból örökre való kitiltása mellett szabadlábra helyezték és már el is hagyta Ausztriát,, Magyarországa Az elhunyt herczegprimásrél az összes bécsi lapok kegyeletesen emlékeznek megip. áz Arbeiter Ztg* az egyháziakkal szem­ben megszokott hányaveti modorában* ORSZÁGOS EVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents