Lapok Pápa Történetéből, 2018 (1-6. szám)
2018 / 2. szám - Dr. Kovács Zoltán: Doni áttörés emlékezete
„...elsősorban a zászlóaljparancsnokokat, de az összes ennél alacsonyabb és magasabb parancsnokot felszólítom, hogy vigyázzanak csapataikra. A vezetők, a csapatok kiképzése nem azt a célt szolgálja, hogy hősi halottakat produkáljanak. A harc célja a győzelem, ami természetesen — sajnos - áldozat nélkül nemigen érhető el. De arra kell minden parancsnoknak törekednie, hogy minél kevesebb áldozattal, minél nagyobb sikert vívjon ki... A drága magyar vérrel takarékoskodni kell, ezt minden magyar parancsnoknak kötelességévé teszem. ” A magyar hadsereg azonban technikai és morális nehézségekkel is küzdött. A tüzérek kiképzése hiányos volt, a muzeális Skoda-mozsarakkal, amelyeket erődök ostromára fejlesztettek ki az első világháborúban, végül egyetlen lövést sem tudtak leadni. Az elitnek számító páncéloshadosztály jórészt csehszlovák harckocsikból állt, amelyek nem vehették fel a versenyt a korszerű szovjet T-34-esekkel. A régi és hiányos fegyverzet karbantartása is nehézségeket okozott. Ráadásul a téli időszakban a tüzérség teljesen mozgásképtelenné vált. A hadsereg élelmezését a német parancsnokság látta el, cserébe a magyar kormány Németországnak szállított élelmiszert. De a katonák elégedetlenek voltak a német élelemmel, ezért a magyar parancsnokok magyar élelmet hozattak. Ezek azonban a gyenge szállító-kapacitás miatt a raktárakban maradtak. Sokszor a katonák is a fronttól több száz, sőt 1000 km-re tudtak csak kiszállni és hosszú, kimerítő gyalogmenetben felzárkózni. Nem volt takarmány, ezért a lóállományt visszavonták a front mögé, így megbénult a hadsereg belső ellátó hálózata. Az elhasználódott felszerelést nem pótolták, téli ruha nem érkezett megfelelő mennyiségben, a katonákat demoralizálta az is, hogy nem tudták mikor érkezik váltás. A 2. magyar hadsereg vezérkarának segélykérései süket fülekre találtak a németeknél. A hadsereg feladata a Don vonalának védelme és a sztálingrádi csatát vívó német egységek biztosítása volt. 1942. szeptember végére a magyar hadsereg legyengülve, és a doni hídfőharcok miatt élőerőben is alaposan megfogyatkozva (a veszteség már ekkor 33 ezer fő volt) rendezkedett be védelemre a Don partján. A hadseregnek 200 km-nyi frontot kellett védenie, amelyen két erős szovjet hídfő is volt. Ilyen létszámú hadsereggel ez még jól felszerelt csapatok esetén is irreális feladat lett volna. A kiépült magyar védővonal „papírvékony” volt. Hiányoztak a védekezéshez szükséges (elsősorban páncéltörő) fegyverek. Abban bíztak, hogy a szovjeteket leköti a Sztálingrádi csata, és nem lesznek képesek támadó hadműveletekre. Ugyanakkor a szovjet csapatok felszereltségében jelentős javulás történt: a fogságba esett katonáknál amerikai húskonzervet, új fegyvereket és egyenruhákat találtak. A magyaroknál ezzel szemben a mínusz 30—40 fokos hidegben, a téli öltözet hiánya miatt sok volt a fagysérült, a hiányos táplálkozás és a gyenge fűtés pedig tömeges megbetegedésekhez vezetett. 1144
