Lapok Pápa Történetéből, 2017 (1-6. szám)
2017 / 1-2. szám - Karlovitz Kristóf: Hanauer Jenő, Pápa jeles polgára /Anekdoták/
Egy alkalommal Jenő bácsi, feleségével, a hozzá hasonló alkatú Sisi nénivel Hévízen üdült. Történetesen ugyanakkor kúrálták ugyanott az állatkerti elefánt reumáját. Az állat a tó kifolyás felőli részén furdőzött a gondozójával. A meleg vízben időző Jenő bácsi figyelmét felkeltette a jelenség, és közelebbi, tudományos igényű vizsgálatra indult. Tekintélyes úriemberként nemcsak a legkényesebb szemérmi igényt kielégítő fürdőruhát viselt, hanem kalapot is, és persze nála volt az ezüstfogantyús sétapálcája. A vastagbőrűt megközelítve valamilyen mozdulatot tett feléje a pálcával, ami az elefántot felingerelte, vagy pajkos tréfára indította: elég az hozzá, hogy hirtelen kinyújtotta az ormányát, és annak homorú végét Jenő bácsi orrára, szájára tapasztva szívóhatást fejtett ki. A szívókoronghoz tapadt Jenő bácsi nem kapott levegőt, sőt azt is kiszippantotta az agyaras, ami eddig a tüdejében volt, így hangot adni képtelen volt, csak hadonászni tudott. Ezt látva a gondozó mondott valamit az állatnak, aki egy könnyed fújással leválasztotta magáról a kísérletező kedvű fürdővendéget. A pedáns, és a személyes higiéniára sokat adó Jenő bácsi azonnal a szállásukra sietett tisztálkodni, majd az üdülésnek véget vetve sebbel-lobbal hazautaztak, hogy soha többé ne keressenek enyhülést a reumájukra Hévízen. Hanauer Zoli, Pápa jeles polgára Anekdoták írásommal rokonomnak, barátomnak, példaképemnek állítok emléket. Szókimondásom bizonyára nem nyerte volna el a Pápa városában köztiszteletnek örvendő, tekintélyes Hanauer család tetszését, ezt tudatosan vállalom, mert így hiteles. Adatokban, tényszerűségekben tévedések előfordulhatnak. Félnótás volt, vagy az egyedüli normális ember egy abnormális világban a gondolkodásban, szeretetben, sportban, mindenben szertelen Zoli unokabátyám? Zoli Pápa városának jeles és jómódú Hanauer családjába született 1935 körül. Apukája Hanauer István tartalékos huszárszázados megfordult a Donnál is, az én életemben annyi szerepet játszott, hogy ezermesterként csodás kis szekeret és a vasúti hajtányhoz hasonló „autót” fabrikált nekem a negyvenes évek vége felé, amikor szinte semmilyen játékot sem lehetett kapni. A család színvonalának, tudományos érdeklődésének (Zoli nagybátyja, Hanauer Jenő egyetemi matematika-magántanár és amatőr csillagász volt), s erősen vallásos beállítottságának (a másik nagybácsi Hanauer Árpád váci püspök) megfelelően Zolit a pápai bencés gimnáziumba járatták, de nem neki való hely volt. Gyerekkorában azzal rémítgette a Rábához közeli Csönge falu - ott voltak családi gyökerek, atyafiság és későbbi személyes kapcsolat Weöres Sándor költővel - jámbor lakosait, hogy kecskéket fogott kis kocsijába, és úgy robogott végig az utcán. A famíliáról még annyit, hogy az édesapa viszonylag fiatalon meghalt, sokáig élt viszont a pápai Tókert házában Zoli mamája, egy szörnyűséges, önző satrafa, aki csak gondot és problémát tudott okozni, és csúnyán kihasználta fia jószívűségét. Győrben élő nővérével Zoli nem tartott kapcsolatot. Az iskolai stúdiumok nem érdekelték Zolit, rossz tanuló és renitens kölök volt, de attól félt, hogy tekintettel a családra, akkor is átengedik az érettségin, ha meg sem mukkan, és egyetemre kényszerítik, amitől iszonyodott, ezért biztosra ment: meg sem jelent a vizsgán. A família fekete bárányaként a győri vagongyárba járt dolgozni közönséges melósként, hajnali vonattal utazott el és este ért haza, elégedett volt ezzel az élettel. Kikapcsolódása már akkor a bringázás volt. A sötét Rákosikorban Csepel parasztbicikli járta, de Zolinak pillekönnyű műhelyvázra épített szingós versenygépe volt, és megszerezte a Miroir Sprint francia képes sportláp példányait, azokból tá1100
