Lapok Pápa Történetéből, 2015
2015 / 1-2. szám - Molnár János: Emlékezés a Pápai Állami Tanítóképző néhány tanárára
igazgató úr adta át. Nem kell igaznak tekinteni a könyv minden állítását - kaptam útravalóul. Nem tudtam mire vélni a megjegyzést. Ráadásul ezt abban az időben kijelenteni, nem kis bátorságot jelentett. Szomorú következménye is lehetett volna egy feljelentés után. De szerencsére az iskolánkban ettől nem kellett tartani. Azután a nyáron elolvastam a könyvet. De még ekkor sem értettem az említett megjegyzést. Azután jóval később - talán 15-20 év múlva - újra elővettem a könyvet. Valamit kerestem Ady munkásságával kapcsolatban. Néhány fejezetet elolvastam. Akkor - felnőtt fejjel és több tapasztalattal - megértettem Bölöni valótlan állításait. O a munkásmozgalom, a szocializmus előharcosá- nak tekintette a nagy költőnket. Ez persze túlzás, valótlan állítás. Ady a politika világában járatlan lélek volt. Ráadásul nem a megvalósult szocializmus híve volt. Az igazgató úr a diákokkal alig találkozott. Közülünk csak keveset ismert név szerint is. Ha valami apró segítségre volt szüksége, csak az általa ismertek közül hívott valakit. Néha jól mulattunk ezen. Ha például a kerékpárját kellett felpumpálni, akkor is az általa ismertet hívatta. Hiába látott a közelében általa ismeretlen diákot. Pedig mindnyájan szívesen megtettük volna. Csak jóval később tudtam meg, mennyire aggódott értünk az 1956-os forradalom időszakában. Felelősséget érzett a diákság iránt. Szerette volna megakadályozni a tüntetésen való részvételünket. Féltett bennünket. Hiszen a fiatalság nem mindig látja tettei következményeit, éppen ezért felelőtlen tud lenni. Részt vettünk a tüntetésen. Szerencsére semmi különös dolog nem történt velünk. Azután talán már másnap - vagy később - tanítási szünetet rendeltek el és hazautaztunk. Arra sem emlékszem, hogy ez helyi vagy országos rendelkezés volt-e. Hosszú, talán 4-5 heti szünet következett. Csak sokkal később hallottam, hogy a tüntetés megkezdése előtt az igazgató úr egyik osztálytársunkat magához rendelte. Őt jól ismerte, többször igénybe vette a segítségét. Most is munkát adott neki. A végén mondta, hogy a szülei egyetlen fia. Ezért kötelességének tekintette, hogy vigyázzon rá. A tantestületben több kiváló tanár dolgozott, akiknek szakmai felkészültsége tekintélyt parancsolt. Emberségesen bántak velünk. Humanista szellem jellemezte az iskolánk emberi kapcsolatát. Az együttélés alapvető szabályait (köszönés, öltözködés, megszólítás, étkezés...) megtanították és megkövetelték tőlünk ezek betartását. Vázolták a különböző foglalkozásokon, hogy a leendő tanítóktól mit vár el a társadalom. Egyszóval iskolánk munkáját jó nevelői légkör övezte. Sokat köszönhetünk tanárainknak, ennek kialakításáért, az értékek megtartásáért minden bizonnyal Csoknyay igazgató úrnak jelentős szerepe volt. A képesítő vizsga után egyszer találkoztam vele. Ő már akkor Győrben élt és tanított a Felsőfokú Tanítóképzőben. Veszprémben levelező tagozatos főiskolásokat vizsgáztatott. Bemutatkoztam. Nagyon barátságosan fogadott. Jóízűen elbeszélgettünk. Jó szívvel emlékszem rá. Fraknói Vilmos (Szentgotthárd, 1904 - Budapest, 1969): magyar-német szakos tanítóképző intézeti tanár, igazgatóhelyettes (1945-47). 1922-ben a szentgotthárdi állami gimnáziumban érettségizett. 1927-ben beiratkozott a Szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára, 1930-ban itt szerzett tanári diplomát. 1930-32- ig volt az Apponyi Kollégiumnak ösztöndíjas hallgatója. 1932-ben itt kapott tanítóképzőintézeti oklevelet, 1932—38-ig Pápán óraadó, 1938—57-ig rendes tanár a Tanítóképzőben. Közben (1941-49) volt szaktárgyainak felügyelője a székesfehérvári tankerületben és dolgozott a főigazgatóságon is. 1952-ben orosz nyelvből Budapesten szerzett általános iskolai tanári képesítést. Jelentős szerepet vállalt Pápán a TIT- nyelvoktatásban is. 1957—61 -ig a Petőfi Gimnázium tanára. Munkáját 1964-ben „Kiváló Tanár” kitüntetéssel ismerték el. Sírhelye: Pápa, Kálvária temető. Fő művei: Zala 1012
