Lapok Pápa Történetéből, 2014
2014 / 4-5. szám - Zsuppán István: A. Tóth Sándor emlékének
zongató történetet az „ígéret földje” valódi arcáról, amit azóta mi is, itthon, átélhetünk). 1966 óta nagyot fordult a világ sora. Nővérem és sógorom meghaltak, házukat az utódok eladták a vaságyas emlékszobával együtt. A látogatás emlékét már csak én őrzöm. Azért, hogy megmaradjon, leírtam. Egy levél, amely a gyógyulásomat segítette 1967-ben felvettek a pécsi főiskolára, aminek hírét boldogan vittem a Mesternek. Meglepetésemre a hír hallatán megölelt és megjegyezte: „ Van olyan ember, akinek az egész élete olyan egyenes, mint a línea, de a tiéd, az nem ilyen! ” A mai napig ezzel a véleményével értek egyet. A főiskolára csak a katonaéveim letöltése után kerülhettem, amit akkor előfelvételinek neveztek. Az előfelvételiseket az ún. egyetemi lövészezredbe sorozták, majd kiképzés ürügyén gyötörtek. Én a hódmezővásárhelyi ezredhez kerültem, ahol a második hónap után a „Fösti” nevet érdemeltem ki, egy szép Lenin-kép megfestése után. (Kivétel nélkül minden katonatársam csúfnevet kapott). A hadgyakorlatok egymást érték, hol a hegyekben, hol az alföldön. Mindenhol az olasz hegyivadászokat és a nyugatnémet páncélosokat aprítottuk úgy, hogy egyet sem láttunk belőlük. Ezekhez a hadjáratokhoz rajzoltam a titkos vezérkari szobákban a hatalmas térképeket, míg 1968 áprilisában a „Tavaszi hadjárat” nevű bevetésben a sebesültek között kötöttem ki. Feldobtak egy terepjáróra a többi sebesült közé, és a laktanyába szállítottak. Nyomorult állapotban voltam: lábaim oszlop vastagságúra dagadtak az ízületek gyulladása miatt. Már-már leszámoltam az életemmel, belenyugodtam, hogy belekerültem az engedélyezett elhullottak sorába. Ahogy a mennyezet megnyílását vártam, égi üvöltést hallottam: „Fösti honvéd! Levelet kapott egy paptól!” Megrémültem, ha ezt megtudja az ezred, a zászlóalj vagy a század komisszár, soha nem jutok el a főiskolára - gondoltam. Amikor megláttam Sándor bácsi lendületes kalligráf címzését a borítékon, megnyugtattam a felcser őrmestert, hogy nem pap a levél írója, hanem egy tanár. A vastag borítékban a levéllel együtt Karinthy így írtok ti című könyve lapult. A levélben azt olvastam, hogy a könyv segíthet a nehézségek átvészelésében, és az időt is lerövidítheti. A könyv és a levél átvétele szinte azonnal hatni kezdett: kedélyem visszatért, kezdtem lábra állni. A könyv ágyról ágyra járt, minden sebesült honvéd elolvasta velem együtt. A könyv olyan sikernek örvendett, hogy elhasználódott és eltűnt a sok kéz között. Hiába, a lélek rejtelmei kifürkészhetet- lenek. 994 Amerikai történeteket hallgatok, kiállítás-rendezés közben (1966 októbere)
