Lapok Pápa Történetéből, 2014

2014 / 4-5. szám - Zsuppán István: A. Tóth Sándor emlékének

Ehhez a színes életúthoz szeretnék egykét adalékkal hozzájárulni az alábbi történetekkel, melyek életem alakulását alapjaiban meghatározták.

A hatvanas évek városi képzőművész köre

Talán tizenhét éves lehettem, amikor rendszeresebben kezdtem lejárni a városi képzőművész körbe, amely a hatvanas években már javában működött a piaclejárattal szembeni ma is látható egyemeletes sárga épületben. Az épületet eredetileg a villanytelep irodaházának emelték, a szocialista kultúrpolitika meg kinevezte népnevelési célokra, különböző köröknek helyet adva. Népnevelési célzattal „üzemelt” a képzőművész kör is, amelynek felnőtt tagozatát A. Tóth Sándor vezette, a fiatalokét pedig az idős Hénel Guszti bácsi.

Nyilvánosan is szerepelt kétkezes rajzolásaival a prágai televízióban. Amerikában a napi megélhetését segítették ambigrafikái.

A foglalkozásokra jártak inasok, iparos legények, diákok, sőt tanárok is. Valóságos szellemi bázist jelentett a KÖR az „alvó városnak” tartott Pápán, ahova az osztályharc hangulata kevésbé hatolt be.

Hetente két nap, két-két órában „üzemeltették” a kört a városi kultúrpolitiku- sok. A megszállottabb tagoknak még azt is megengedték, hogy az alsó szűk szobácskábán akár naponta dolgozhassanak. (Ennek a szűk körnek „oszloposa”, irányítója

Ézsiás Pista volt.) Hozzájuk csatlakoztam, mert lelkesedésük magával ragadott. A hivatalos köri foglalkozás mindig pontosan öt órakor kezdődött a hétfői és a csütörtöki napokon. Erre az időpontra az ún. Bartók- tererfi előkészítve várta a Tanár urat. (A régi tagoknak a körvezető megszólítása Sanyi bácsi, az újoncoknak Tanár úr volt. A diákok egymás között csak a Tocsik megnevezést használták, persze titokban.)

Sanyi bácsi ruganyos léptű, szálfaegyenes, csokornyakkendős alakja óramű pontossággal, öt-tíz perccel a foglalkozások kezdete előtt megjelent az épületben. Oldalán ott lógott az elmaradhatatlan régi iskolatáska. Fején ritkán viselt fejfedőt, nyakán sálat. (Elmondása szerint ezeket ki nem állhatta.)

A foglalkozásokon a diákok az órákon kapott feladatokra keresték a válaszokat a rengeteg könyv segítségével — ezekből jegyzeteltek. Az aktív rajzolók őket választották modellnek, de modellek lehettek ők maguk is. Az évek során így készült rólam tizenhét A. Tóth Sándor jelzésű portré, melyek közül egyet 1964-ben az őszi tárlaton megvettek. {„Eladtalak ötszáz forintért!” - újságolta a kiállítás utáni egyik napon Sanyi bácsi.)

A foglalkozásokon a legizgalmasabbak a korrekciók voltak. Sándor bácsi minden rajznál megvizsgálta: mennyire sikerült az elhelyezést, a mozgást és az arányt elkapnia a rajzolónak. Ha ezek nem érvényesültek a rajzlapon, kemény bírálatot kapott az „elkövető”. Aki pedig sorozatban követte el a hibákat, azzal már keveset foglalkozott, mint javíthatatlannal. Az elkeseredettek közül többen fel is hagytak a próbálkozásokkal és elhagyták a KÖR-t.

A. Tóth Sándor szigorú és következetes volt nemcsak önmagával, hanem tanítványaival szemben is. A munkamódszerében és a felfogásában a protestáns munkamorál érvényesült. A KÖR-höz való viszonyát, felfogását a falra akasztott „Irka-firka” című, nagyon színvonalas karikatúra tablóján így jellemezte: „Szervez, harcol, lán- gol/körvezetőnkA. Tóth Sándor”

990