Lapok Pápa Történetéből, 2012

2012 / 6. szám - Weiling Gáborné: Emlékeim édesapám nagybátyjáról, a ferences szerzetes pap Markó Marcellről

A ferences rendet a hittérítő feladata miatt választotta, mivel szeretett utazni a világban. (Ma is nehezemre esik leírni felvételi próbáját a ferencesekhez. Már katonaviselt, túlkoros, problémás személynek tekintették és nem akarták, hogy a rend tagja legyen. Alázatosságát vizsgálandó, a rendfőnök az éjjeliedényét kitisztításra átadta neki. Miután ezt megtette, támogatta a rendbe való befogadását.)

Járt Hamburgban is Várnai Tamás nagybátyámmal a két világháború között. Amikor Huber Róza nagyanyám egyszer meglátogatta őt Pápán, a kolostorban, a vele tartó Tamás fia szóvá tette, hogy a Marcell bácsi miért visel durva sarut zokni nélkül, hiszen annyira hideg van az épületben. Később, 193 8-ban a szüléimét eskette össze a pécsi Pálos templomban.

A II. világháború után a ferences rendet is feloszlatták. Egykori rendtársa például kiváló szakácsként a Gellért . Szállóban dolgozott. Finom ételekkel kínálta, ha a fővárosba kellett utaznia. Egyébként plébánosként szolgált Balatonfüreden.

Időszakosan meglátogatta harmadik unokaöccsét, az édesapámat, Várnai Tivadart is. Mi akkor négyen voltunk testvérek és nagyon örültünk a jövetelének, az ajándék édesség miatt különösen. Szeretett adomázni, a mondásait még felnőtt korunkban is idézgettük. Ebéd végén jellegzetesen dicsérte édesanyánkat:- „Jól főz ez a Bözsi, a Jóisten áldja meg érte!”

Pécsett a ferencesek templomába járt* naponta misézni. Korosodva, egészsége megromlásával, agyvérzés után Pannonhalmára került a bencés kolostor szociális otthonába. Vigyetek engem Pécsre, a családotokba, ez egy intemálótábor, mondta egyszer, pedig a körülmények jók voltak. Járásában akadályozta az idegbetegsége - átmenetileg resz- ketés fogta el az ajtók előtt, ha át kellett volna haladnia. Valószínűleg ezért nem engedte el a rendfőnök, hiába kérték néhányszor a rokonok. Rendtársai látogatták az elmondásuk szerint egykor a rendjükért „oroszlánként” küzdő szerzetest, aki az 1971-ben halt meg. A Pannonhalmi Apátság temetőjében helyezték örök nyugalomra.

SÓ

MARKÓ JÓZSEF MARCELL O. Fr. Min. 1895-1971

Született Tapolcán 1895. szeptember 30-án jómódú családból. Szüleinek szőlője volt Szent György hegyen. Ehhez a hegyhez fűződő gyermekkori emlékei végigkísérik egész életén.

Édesanyjának második házasságából született. Mostohanővérei, akiktől 15-20 év választotta el, anyai szeretettel fogadták körükbe kis testvérkéjüket.

Óvodába a tapolcai Vincés Nővérekhez járt: elemi és polgári iskolai tanulmányait is Tapolcán végezte.

Édesapját igen korán vesztette el. Édesanyja másodszor is özvegységre jutott. Az apa halála alapjában rendítette meg a család anyagi helyzetét. Az édesanya éjt nappá téve dolgozott, hogy a család hiányt

ne szenvedjen. Nővérei férjhez mentek, édesanyjával egyedül maradt. Emésztő gondok sorvasztották. Örök titok maradt Marcell atya számára: honnan teremtette elő édesanyja mindazt, amire szüksége volt, hogy tovább tanulhasson. Gyerek eszével felfogta ugyan már, hogy valami lehetetlen dolgot kér, mégis egyre azon rimánkodott: tanulni szeretnék... Jól van - szólt végül is az édesanya - elmégy, kisfiam...!”

Zalaegerszegen végezte el kereskedelmi iskolai tanulmányait, itt is érettségizett éppen az első világháború kitörése idején. Mint hadapród vonult be Nagykanizsára, mint hadnagy indult ki az orosz harctérre; hamarosan főhadnagyi rangra emelkedett.

909