Lapok Pápa Történetéből, 2012
2012 / 1. szám - Dr. Szalóky Pál: Emlékeim a második világháborúból
emberek hangulatán, reményt adott, hogy talán még nincs veszve minden? Noha községünkben a tévedésből végrehajtott orosz légitámadástól eltekintve a front átvonulása során harcokra nem került sor, így is sok veszélyes hadianyag - gránát, ágyúlövedék, sérült puska, géppisztoly - maradt szerteszét a falu területén. A hozzá nem értők számára ezek nagy veszélyt jelenthettek. Mi, gyerekek, ha felfedeztünk ilyen tárgyat, érdeklődve vizsgáltuk, piszkáltuk, szereltük, szétcsavartuk, próbáltuk működésbe hozni! Több tragikus esetre is emlékszem, melyek velem egykorú gyerekekkel történtek. Az egyik ilyen esetnél - szerencsémre, akkor éppen nem voltam a „bandában” - több fiú egy aknát tanulmányozott és az felrobbant! Ketten közülük életükkel fizettek, ketten megúszták végtagcsonkolással. A másik, megrázó eset egy mindenki által ismert, egyedül élő idős emberrel történt, aki egy hatalmas robbanóerővel bíró orosz tankgránátot talált és az felrobbant a kezében. Haldokolva találtak rá az egyik utcában. Mivel a faluban nem volt orvos, még szörnyű kínjain sem tudtunk enyhíteni. Mint minden eldobált, ismeretlen hadieszköz iránt érdeklődő gyerek, én sem úsztam meg simán ezt az időszakot. Az egyik napsütötte délután a szalóki dombon csatangoltam, amikor egy csillogó, fényes tárgyra lettem figyelmes, ami előttem hevert a porban. Természetesen felvettem, vizsgálgattam az ismeretlen, furcsa „fémmütyürt”. Egy, a szerkezetből kilógó fémkarikát meghúzva az nagyot durrant. Ijedtemben eldobtam, tőlem 4-5 méterre esett a földre, ahol egy még nagyobb dörrenéssel felrobbant. A darabokra szakadó szerkezetből szétrepülő fémszilánkok teleszórták a robbanás felé eső bal oldalamat, karomat, lábszáramat apró fémdarabkákkal. A tőlem pár méterre álló asszony, akivel előtte társalogtam, szintén kapott egy-két szilánkot. A sérülések helyén komoly vérzés indult, ezt látva rémülten szaladtam haza. Otthon anyám és a családom esett kétségbe. Mivel a faluban nem volt orvos, a szülésznőt hívták hozzám, mint egyedüli személyt, aki bizonyos fokú egészségügyi ismeretekkel rendelkezett. Hipermangánnal lefertőtlenítette sebeim, bekötözött. Szerencsére a sebeim nem fertőződtek el, gyorsan felépültem, több fémszilánkkal gazdagodva, amelyek évekkel később, kisebb gyulladás kíséretében hagytak el. Később tudtam meg, hogy a kis szerkentyű, amely mellettem robbant fel, egy orosz tankgránát indító gyutacsa volt, és ha az első durranástól megijedve nem dobom el, kezem is rámehetett volna, de más, komoly károsodás is érhetett volna! Április elején szerencsésen, egészségesen megérkezett édesapánk. Sokat mesélt az elmúlt félévről, amit orosz megszállás alatt, a frontélettel járó veszélyek között töltött. Viszonylag sok ragadt rá az orosz nyelvből, megértették és megértette magát. Nagyon jó, hogy visszament Apajra, megakadályozta, hogy feldúlják, széthordják otthonunkat. Egyéb javainkból, állatainkból is sikerült mentenie. Most már jókedvűen mesélte, hogy egyik jól tejelő, éppen vemhes tehenünket hogyan mentette meg a géppisztolyos „szoldáttól” a gyerekekre hivatkozva, akiknek kell a tej! Egyik oldalról apám, másik oldalról a zabráló katona fogta a tehén szarvát, kétfelé rángatva azt, végül sikerült jobb belátásra bírni a betolakodót, aki nagyot csapott géppisztolyával tehenünk hátára és nagy káromkodások közepette elvonult. Idevezető útja sem volt eseménytelen. Székesfehérvárnál, ha nem figyelmeztetik jóindulatú emberek, belefut a hatalmas hadifogoly gyüjtőtáborba, ahol a tábor előtt civil férfiakat is el-elkaptak és a foglyok közé soroltak. Másik kalandja, ami nem végződött ilyen szerencsésen, az éppen lábán viselt ünneplő csizmája miatt esett. Az egyik orosz katona, akivel együtt rótta a kilométereket, észrevette a pantallója alól kilátszó elegáns csizma szárát, ami rögtön megtetszett neki. Végül is orosz tudás ide, alkudozás, könyörgés oda, a katona géppisztolyos fenyegetésére apám kénytelen volt az orosz használt, kopott bakancsára cserélni a szép csizmáját. 867
