Lapok Pápa Történetéből, 2011
2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról
a nyolcadikosokból álló folyosó- és udvarfelügyeletet. Minden fiú, aki ebben részt vehetett, megtiszteltetésnek vette a megbízatást. E megbízás úgy szólt, hogy az ügyeletesek karszalaggal a karjukon az épületben, az udvaron meghatározott helyeken strázsáltak, rendre utasíthatták a renitenskedöket. Posztjukra a tanóra végét jelző kicsengetés előtt ki kellett menniük. Amikor nyolcadikos lettem, én is bekerültem az ügyeletet ellátó csoportba még a tanév kezdetén. Különösen szigorúan vette a fegyelem fenntartását a tanár úr, mert a teológusok elparentálása és mozgalmuk bennünk is visszhangot keltett. Ez időben történt, hogy megfelelő időben elfoglalva a kijelölt helyemet az első emelet egyik ablakmélyedésében, láttam, hogy a tanár úr izgatottan jött ki a Trombitás Irma néni irodájából, valamit nagyon keresett, mert csapkodta a zakója zsebeit, a kulcsait kereshette. Ekkor történt baj, mert egyszerre hatalmas füst csapódott az egyik zsebből még nagyobb dörrenés kíséretében. Amikor ez történt, a tanár úr vitustán- cot lejtett, és nem éppen hízelgő jelszókkal illetve emlegette a szecskákat. Én szemérmesen elfordultam, hogy kajánkodásomat észre ne vegye. Mint kiderült, a szecskáktól elvett négusbombák robbantak az ütések következtében. A szép zöldszínü zakó egyik zsebe kiégett. El kell mondani azt is, hogy gondos figyelmeztető tanácsokkal is ellátott mindenkit. Feliratokat készíttetett, melyeket jól látható helyeken helyezett ki. Ezek figyelmezető, és bennünket miheztartásra felszólítok voltak. Ilyen volt a tornaterem bejárati ajtaja fölött: ,,A tornaterembe belépni csak tornacipőben szabad! ” A lépcsőfeljáróban: „A lépcsőn járj egyesével, késő bánat, ha már vérzel! ” Jókay Sándor levele az Egyesült Államokból Vitéz Kovács Lajos Jenő nekem nyolc éven át nemcsak tornatanárom volt, hanem házigazdám is. Ugyanis két bátyámmal együtt az ő házában voltunk bentlakó, kosztos diákok. így minden este a tanár úr társaságában vacsoráztunk, ami alkalmat adott arra, hogy megismerjük elvi meggyőződéseit, sokoldalú érdeklődési körét és az elmúlt évek tapasztalatait mind az iskolában és a háborúban eltöltött éveiről. Nagyszerű ember volt, igazán példaképül szolgált nekem és azt hiszem legtöbb tanítványának. A tornaórákon a fegyelem példás volt, és olyan diák nem volt, aki meg merte volna szegni a tanár úr szabályait. Ennek ellenére nagyon szerették a diákjai, mert ő is roppant hűséges volt hozzájuk, mindent megtett értük. Atlétái közül sokan mentek a Testnevelési Főiskolára, és ő egész pályafutásuk alatt mindig nemcsak követte őket, de minden lehető segítséggel is ott volt számukra. A tornaórák sohasem voltak unalmasak, mert ő mindenféle érdekes versenyt tervezett, amivel a komoly testgyakorlás játék lett. Legfontosabb eseménye az évnek az év végi tomavizsga volt. Ezen az összes diákok, kivétel nélkül részt vettek és a ligeti sportpályán, a nátistákkal együtt látványos, tömeges gyakorlatot mutattak be a nagyközönségek. Volt azután mindenféle más szám, szertorna, kardvívás, és a fénypont egy színi előadás volt az ő rendezésében, ahol a tomázás és jó humor együtt szolgált a szórakozáshoz. Egyik évben, még most is emlékszem, a görög mitológiából kölcsönözte az egerek és békák harcát nagy sikerrel. A kollégium tulajdonképpen csak két sportot űzött komolyan, de ezekben mindig az elsők között voltak az egész országban. Egyik a szertorna, a másik a kardvívás volt. Ő maga az ország egyik legnevesebb vívómestere volt. Nekem is megvolt az a jó szerencsém, hogy ő alatta tanultam meg a 851
