Lapok Pápa Történetéből, 2011

2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról

a nyolcadikosokból álló folyosó- és udvar­felügyeletet. Minden fiú, aki ebben részt vehetett, megtiszteltetésnek vette a megbí­zatást. E megbízás úgy szólt, hogy az ügyeletesek karszalaggal a karjukon az épületben, az udvaron meghatározott he­lyeken strázsáltak, rendre utasíthatták a renitenskedöket. Posztjukra a tanóra végét jelző kicsengetés előtt ki kellett menniük. Amikor nyolcadikos lettem, én is beke­rültem az ügyeletet ellátó csoportba még a tanév kezdetén. Különösen szigorúan vette a fegyelem fenntartását a tanár úr, mert a teológusok elparentálása és mozgalmuk bennünk is visszhangot keltett. Ez időben történt, hogy megfelelő idő­ben elfoglalva a kijelölt helyemet az első emelet egyik ablakmélyedésében, láttam, hogy a tanár úr izgatottan jött ki a Trombi­tás Irma néni irodájából, valamit nagyon keresett, mert csapkodta a zakója zsebeit, a kulcsait kereshette. Ekkor történt baj, mert egyszerre hatalmas füst csapódott az egyik zsebből még nagyobb dörrenés kíséreté­ben. Amikor ez történt, a tanár úr vitustán- cot lejtett, és nem éppen hízelgő jelszókkal illetve emlegette a szecskákat. Én szemér­mesen elfordultam, hogy kajánkodásomat észre ne vegye. Mint kiderült, a szecskák­tól elvett négusbombák robbantak az üté­sek következtében. A szép zöldszínü zakó egyik zsebe kiégett. El kell mondani azt is, hogy gondos fi­gyelmeztető tanácsokkal is ellátott min­denkit. Feliratokat készíttetett, melyeket jól látható helyeken helyezett ki. Ezek figyel­mezető, és bennünket miheztartásra felszó­lítok voltak. Ilyen volt a tornaterem bejára­ti ajtaja fölött: ,,A tornaterembe belépni csak tornacipőben szabad! ” A lépcsőfeljáróban: „A lépcsőn járj egyesével, késő bánat, ha már vérzel! ” Jókay Sándor levele az Egyesült Államokból Vitéz Kovács Lajos Jenő nekem nyolc éven át nemcsak tornatanárom volt, hanem házigazdám is. Ugyanis két bátyámmal együtt az ő házában voltunk bentlakó, kosztos diákok. így minden este a tanár úr társaságában vacsoráztunk, ami alkalmat adott arra, hogy megismerjük elvi meg­győződéseit, sokoldalú érdeklődési körét és az elmúlt évek tapasztalatait mind az isko­lában és a háborúban eltöltött éveiről. Nagyszerű ember volt, igazán példaképül szolgált nekem és azt hiszem legtöbb tanít­ványának. A tornaórákon a fegyelem pél­dás volt, és olyan diák nem volt, aki meg merte volna szegni a tanár úr szabályait. Ennek ellenére nagyon szerették a diákjai, mert ő is roppant hűséges volt hozzájuk, mindent megtett értük. Atlétái közül sokan mentek a Testnevelési Főiskolára, és ő egész pályafutásuk alatt mindig nemcsak követte őket, de minden lehető segítséggel is ott volt számukra. A tornaórák sohasem voltak unalmasak, mert ő mindenféle érdekes versenyt terve­zett, amivel a komoly testgyakorlás játék lett. Legfontosabb eseménye az évnek az év végi tomavizsga volt. Ezen az összes diákok, kivétel nélkül részt vettek és a lige­ti sportpályán, a nátistákkal együtt látvá­nyos, tömeges gyakorlatot mutattak be a nagyközönségek. Volt azután mindenféle más szám, szertorna, kardvívás, és a fény­pont egy színi előadás volt az ő rendezésé­ben, ahol a tomázás és jó humor együtt szolgált a szórakozáshoz. Egyik évben, még most is emlékszem, a görög mitológi­ából kölcsönözte az egerek és békák harcát nagy sikerrel. A kollégium tulajdonképpen csak két sportot űzött komolyan, de ezekben mindig az elsők között voltak az egész országban. Egyik a szertorna, a másik a kardvívás volt. Ő maga az ország egyik legnevesebb vívómestere volt. Nekem is megvolt az a jó szerencsém, hogy ő alatta tanultam meg a 851

Next

/
Thumbnails
Contents