Lapok Pápa Történetéből, 2011

2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról

Huszár János emlékezése vitéz Kovács Lajos tanár úrra 2011. február 16-án a Várostörténeti Honismereti Kör ülésén Vitéz Kovács Lajos tanár úr nem taní­tott engem, de legendás egyéniségéről már diákkoromban sokat hallottam. Elsősorban a bátyámtól, aki a Kollégiumba járt, így a tanítványa volt. Ő mindvégig a legnagyobb tisztelettel, sőt csodálattal beszélt róla. De nemcsak róla, hanem a többi tanáráról is. A két világháború közti időben különben a város népe jól ismerte a Kollégium minden tanárát, s az utcán kalaplevéve köszöntöt­ték őket. Én is így voltam. Már diákkoromban ismeretlenül is illő tisztelettel köszöntöt­tem őt, amit ő mindig a legnagyobb ko­molysággal viszonzott is. Gyakran igye­keznem kellett, nehogy megelőzzön engem a köszönésben. A bátyám szerint egyes lusta diákokat azzal szégyenített meg, hogy előre köszönt nekik. Tiszteletemet az is fokozta, hogy a sportpályán, a kerítésnél leskelődve láttam az általa szervezett tomaünnepélyeket, melyekre nem csak a szomszédos közsé­gekből jöttek el lovas kocsival az érdeklő­dők, de más városokból, sőt Budapestről is érkeztek vonattal jó néhányan. 1945-től a Református Általános Iskola - ahol tanítottam - a Kollégium szervezetéhez tartozott, így gyakran találkoztam a tanár úrral, aki akkor nem csak tanárként műkö­dött, hanem ő volt a Kollégium épületének gondnoka is. Futó találkozásaink csak meg­erősítették bennem iránta a tiszteletet. 1949-től a II. számú Általános Iskolá­ban teljes óraszámban tanítottam testneve­lést. Ekkor évről évre tomaünnepélyt ren­deztem az evangélikus templom melletti iskolaudvaron. Egyik alkalommal a változatosság ked­véért beiktattam egy vívószámot is. Két olyan tanítványommal, akik oktatásra jár­tak Kovács tanár úrhoz, megbeszéltem, hogy ők rögtönöznek egy néhány perces bemutatót a közönségnek. Úgy látszik, ezek a fiúk eldicsekedtek ezzel a tanár úrnak, mert ő néhány nap múlva megjelent nálam, s felajánlotta, hogy ezt a számot teljes egészében meg­szervezi. Én természetesen őszinte megha­tottsággal fogadtam az ajánlatot, miután tudtam, hogy 1912-ben az olimpián a ví­vók zsűrijének egyik tagja volt a tanár úr. A kellő pillanatban Kovács tanár úr né­pes kísérettel megjelent a helyszínen, s a legnagyobb precizitással lebonyolította a bemutatót, melyen a vívókon kívül négy bíró, jegyző, hangtölcsérrel felszerelt kon­feráló is részt vett. A közönség a bemutatót viharos tapssal kísérte. A végén a tanár úr a felnőttekből álló kíséretével együtt köszö­netét nem várva gyorsan eltávozott. Tragikus balesetének a híre mindenkit őszintén megrendített. Sírja fölé diákjai készíttettek betonból és márványból sírem­léket. Egyik nagyon kedves tanítványa, a vi­lághírű operatőr, László András felkérésére tízegynéhány évvel ezelőtt én igyekeztem a névtáblába belevésetni a „vitéz” előnevet. Az utólagos vésés nehézségeire hivatkozva ezt a feladatot egyetlen kőfaragó sem vál­lalta. A kérdés mégis megoldódott, miután a Budapestről Pápára költöző kollégiumi öregdiák, Ferencz József ezt a munkát és a síremlék felújítását személyesen elvégezte. Makai Ferenc emlékezése Kovács tanár úrra a Várostörténeti Kör tanácskozásán Kovács Lajos tanárként katonás rendet, fegyelmet követelt diákjaitól, de ez jelle­mezte nyugdíjasként is. Akkor sem szűnt meg tüsténkedni, nagy figyelmet fordított az iskolán belüli rendre. Ennek érdekében támaszkodott a tanulókra is. Megszervezte 850

Next

/
Thumbnails
Contents