Lapok Pápa Történetéből, 2011
2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról
A legnagyobb elégtételt az jelentette a fiú számára, hogy mikor a KISOK ezüst tomajelvényét megszerezte, Kovács tanár úr elsőként gratulált neki, pedig akkor már nem ő, hanem az új tornatanár, Mester Gábor tanította. Ekkor azt is elmondta egykori tanárának, hogy hálával tartozik neki, mert az ő kemény, de igazságos feddése nélkül sohasem lehetett volna belőle tornász. Dezse Gábor levelében kifejtette azt is, hogy a sport révén olyan állóképességre tett szert, mely élete végéig elkísérte. Erről a következőket írta: „Pár hónappal a nyolcvanadik évemtől csak annyit konklúzióként, hogy genetikai felépítésem mellett Kovács Lajosnak köszönhetem azt, hogy életemben nem igen ismertem a lehetetlenséget és a tehetetlenséget, így lettem újból tornász 39 éves koromban és így tanítottam tornát 1999 őszéig, és ez tett alkalmassá arra, hogy 48 éven keresztül méhészkedjek 200 méhcsaláddal. ” Azt is kifejtette levelében, hogy élete legszebb óráit a tornateremben töltötte, szívében és emlékezetében, akárcsak sok más diákéban, elevenen él vitéz Kovács Lajos emléke. Dezse Gábor így fejezi be emlékezését: ,, Emléke legyen áldott. Egyik egyháztagom, aki a háború alatt vele szolgált így szólt róla: Ritkaság volt benne az önmaga iránt tanúsított és a másoktól is megkövetelt vasfegyelem. ” Nagy István volt kollégiumi diák felszólalása a Várostörténeti Honismereti Kör tanácskozásán Pápán Kovács tanár úr halálának eseményéről Azon a napon, mikor a baleset történt, apám nem volt otthon, éppen beteghez hívták. De bátyám, aki már végzett orvos volt, a hívásra azonnal átfutott, hisz ő is a tanár úr egyik szeretett diákja volt. Erősen atletizált, súlydobásban, diszkoszvetésben és gerelyhajításban is szép eredményt ért el. Súlydobásban országos bajnok volt. Apám bátyja, Toldi Nagy Sándor is kiváló sportoló volt. A tornateremben az ő képe volt középre kitéve. A londoni olimpiáról három aranyéremmel érkezett haza. O Győrben élt református lelkészként. Sajnos 1954-ben - orvosi hibából kifolyólag - gyomorvérzésben elhunyt. Családi házunk, ahol én is születtem és 25 évig éltem, Pápán, a Jókai utcán van, Kovács tanár úr házával szemben. Természetes, hogy a balesetkor hozzánk futottak át. Különben Lajos bácsiékkal igen jó viszonyban voltunk. Sok nagy körvadászaton voltunk együtt. Apám is tanítványa volt. Nos, a tanár úr a pincelépcsőn ment le, s az egyik lépcsőfokon megcsúszott, hanyatt esett és a tarkóját valamint a gerincét erősen megütötte. Halála csak később állt be, mert mikor odaértünk, akkor a bátyámmal még tudott beszélni. A következőket mondta:- Jól van Emőkém, nyugodt vagyok, mert jó kezekbe kerültem. Sajnos, ezek voltak az utolsó szavai. A mentő pár percen belül megérkezett, beszállították a kórházba. Itt egyenesen a műtőbe vitték, ahol a halál rövidesen beállt, nem tudtak segíteni rajta. Én nagyon sajnálom a tanár urat, hogy ilyen módon fejezte be az életét, mert igaz, becsületes, tiszteletre méltó ember volt. Sajnos, halandók vagyunk. Apám, aki orvos volt, 1977-ben agyvérzésben, bátyám pedig 1984-ben tüdőembóliában halt meg. 849 /
