Lapok Pápa Történetéből, 2011
2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról
„Rátóti kirándulás” című sokmozgásos, humoros szöveggel kísért jelenetet, melyet Lajos bácsi írt. Még egy dolog, ami nagyon jellemző és kedves volt Lajos bácsiban. Valakit, ha nagyon megszidott, mindig hozzátette: „kérlek szépen”. Nagyon sokat tanultam Lajos bácsitól úgy is, mint diák, s úgy is, mint testnevelő tanár. László Andrásnak, a világhírű amerikai filmoperatőrnek, a Kollégium egykori diákjának az emlékezése Részlet a „Lábjegyzet a történelemhez” című angol nyelvű könyvéből. Fordította dr. (habil) Huszár Agnes egyetemi oktató A Kollégiumban két tornaóránk volt hetenként. Kovács úr, a torna tanárunk letesztelt bennünket. Zsémbelt velünk, mint az apám és előírta minden mozdulatunkat, beleértve azt is, hogyan vetkőzzünk le tornaóra előtt, és hogyan öltözzünk fel utána. Hatvan éve történt, de most is úgy emlékszem a nagyon várt első tornaórára, mintha tegnap történt volna. Az a tervem, hogy bemutatom mászótehetségemet, nem vált valóra. Még a tornaterembe sem léphettünk be. Az öltözőben üldögéltünk a padokon, Kovács tanár úr pedig elmagyarázta nekünk, hogyan viselkedjünk a tornaórákon, hogyan vetkőzzünk le, és hogyan öltözzünk fel. A következő tornaórán jelet kellett rajzolnunk a tornacipőnkre, és még egyszer elmagyarázta, mit tehetünk, és mit nem tehetünk, ha egyszer beengednek bennünket a tornaterembe. Tomaruhánk egy fekete klottnadrágból állt, az oldalán keskeny kék és piros csíkok - a város színei valamint egy fehér trikóból. A tornacipőnket csak az iskolai tornaórákon viselhettük. Nem volt szabad megkarcolnunk a tiszta és fényes padlót, amelyre a tanár úr fanatikusan vigyázott. Kovács tanár úrral csak úgy lehetett beszélni, ha megálltunk előtte vigyázzállásban, és addig vártunk, míg ránk nem mordult, hogy mit akarunk... Viselkedése és modorosságai apámra emlékeztettek engem, talán ezért is nem féltem tőle annyira, mint mások. Azt hiszem, ez kedvére volt. Amikor hetekkel később beléphettünk a tornaterembe, három sorban felsorakoztatott bennünket, a magas fiúk a sor elején, az alacsonyak a sor végén. Megtanított bennünket arra, hogyan álljunk sorba kartávolságra egymástól, előre nézve, vigyázzállásban. Később, a negyedévi értesítő kiosztása után, amelyben értékelték a diákok képességét és teljesítményét, Kovács úr kinevezett szakaszvezetőket, szakaszvezető helyetteseket és rajparancsnokokat. Bár néhány év múlva engem is kinevezett rajparancsnokká, első évben, nagy szomorúságomra, nem. A tornaóra vége előtt pár perccel nagy partvisokat kellett ragadnunk, és fel kellett törölnünk a padlót olyan szisztémával, mint a hóeke, egyik partvis haladt a másik után. Évekkel később én lettem Kovács tanár úr kedvence. Felnéztem rá és csodáltam őt, ma is szeretettel és nagyrabecsüléssel gondolok rá. Vitéz Kovács Lajos tanár úr munkájának eredménye igazában a tomavizsgákon mutatkozott meg. A „tomavizsga” nem vizsga volt a szó igazi értelmében, hanem egy rendezvény. A tanév vége felé került rá sor és az én iskolám, meg a testvériskola, a Nátus tornász- és egyéb sportbemutatókat tartott rajta. Nagy esemény volt, mindannyian nagyon vártuk. Egész évben készültünk a közös gyakorlatokra és az egyéni bemutatókra. A nagy esemény napján a diákok az iskolájuknál sorakoztak fekete nadrágban, fehér trikóban, széles kék selyemövvel a derekukon, tollal díszített iskolai sapkában. 841
