Lapok Pápa Történetéből, 2011
2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról
Megengedték, hogy viseljük a sportvetélkedőkön nyert érmeinket. Az osztályok szakaszokba fejlődtek fel, és menetlépésben közeledtek a városi parkban, a ligetben levő futballpályához. Dobszóra masíroztunk egyenesen be a pályára, a kijelölt helyünkre. Az egész nagyon gyakorlottan ment, óramű pontossággal. Amikor minden szakasz a helyére ért, lejátszották lemezjátszóról a Himnuszt, és a stadionnyi ember - szülők, nagyszülők, városiak és távolból érkezettek, akik csak ezért utaztak ide - állt és énekelt. Csodálatos, büszke pillanat volt. Mióta Kovács úr rendezte a tomavizsgát, közismertté és közkedveltté vált ez az esemény. A Himnusz elhangzása után Kovács tanár úr néhány parancsszavára a szakaszok szétoszlottak, és betöltötték az egész pályát. Felcsendült a zene, általában Lehár vagy Strauss muzsikája, és a két iskola tanulói bemutatták jól kidolgozott gyakorlataikat. A gyakorlatokat mind a tanár úr állította össze. Nagyszerű látvány volt ezen a napfényes napon, ahogy több száz fiú és lány szinte hibátlanul mozgott. Amikor a gyakorlatoknak vége lett, Kovács úr utasítására a szakaszok felsorakoztak és elvonultak. Közben a diákok egy csoportja tomaeszközöket állított fel: nyújtót, lovat, korlátot és gyűrűt. Alighogy készen voltak, tornászok vonultak be feszes fehér dresszekben és gyakorlatokat mutattak be az eszközökön. Amikor végeztek, más csoportok, vívók, gerelyhaj ítók, diszkoszvetők, súlydobók foglalták el a terepet egymás után. Őket a lányok bemutatói követték. Felsős koromban tagja voltam az atlétikai csapatnak, a vívóknak és a súlylökőknek. Egyszer részt vettem a kerékpáros csoport bemutatóján is, színes papírral díszített bicikliken mutattunk be gyakorlatokat. 1936-ban kezdő vívó voltam. Szerettem ezt a sportágat: ügyesség kellett hozzá és intelligencia - igazi úriembereknek való sport volt. A vívóedzőm Kovács tanár úr volt, akire mindannyian - a diákok, az apám, minden szülő - úgy tekintettünk, mint egy igazi úriemberre. Mindig elfogott az izgalom, amikor rá került a sor, hogy egyénileg foglalkozzon velem. Az egyéni foglalkozás tizenöt percig tartott. Mindig az elemi gyakorlatokkal kezdte, s szidta a növendékeket, s vágásokkal instruálta őket, ha nem mozogtak megfelelően. Minden gyakorlat végén adott lehetőséget a szabad vívásra, ekkor a növendék támadást indíthatott ellene. Egy alkalommal olyan vadul támadtam, hogy meghátrált, mivel bármilyenjó volt is, a váratlan támadás felkészületlenül érte. Ahelyett, hogy megdorgált és elküldött volna, odahívott egy felső osztályost, aki már nyert is vívóversenyt, és vele szemben állított ki. Ekkor már annyira tele voltam adrenalinnal, hogy a támadásom az előbbinél is erőszakosabb lett. Ez után az eset után többször is kiállított jó vívókkal, pedig ez nem volt szokásban az én korosztályommal kapcsolatban. Tudtam, hogy így akar önbizalmat önteni belém. Vitéz Horváth László Százhalombattán élő öregdiák emlékezése Elhangzott Pápán, a Várostörténeti Kör ülésén, 2011. február 16-án 1885-ben született, Túrkevén. Gyermek- és fiatalkoráról semmit nem tudok. Az azonban biztos, hogy az 1900-as évek elején már a Pápai Református Kollégiumban tanított, mivel édesapámtól tudom, hogy őt is tanította. Apám 1909-től volt az iskola tanulója és 1917 januárjában tett ún. „hadiérettségit”. 1928. június 27-én avatta vitézzé a kormányzó úr a margitszigeti vitézavatáson. Az 1938-ban kiadott Vitézek albuma 264. oldalán szerepel, mely szerint: Vitéz Kovács Lajos (1885. Túrkeve) emléklappal ellátott m. kir. százados, Pápa. Bevonult a 19. cs. és kir. honvéd gyalogezredhez. 842
