Lapok Pápa Történetéből, 2010
2010 / 1-2. szám - Illés Ferenc: Pápai diák voltam (1943-1952)
berséges bánásmód miatt nagyon megszerettük osztályfőnökünket. A Pápai Tanítóképzőből a Veszprémi Vegyipari Egyetemre került, ahonnan a Matematika Tanszék vezetőjeként ment nyugdíjba. Talán külön érdekesség, hogy az elsős képzős osztályban idegen nyelvként a francia nyelvet tanultuk. Ezt a tényt mindnyájan csodálkozással fogadtuk és vártuk, hogy ki fogja tanítani. A tanítóképző tantestületében francia szakos tanár nem volt, hát akkor mi lesz? - tettük föl a kérdést. Képzős diákok balatoni kiránduláson Csodálkozásunkra a heti órarend szerint következő franciaórán dr. Hencze Béla tanár úr - magyar-francia szakos - a Református Gimnázium igazgatója jelent meg, aki a harmadik óra után csak franciául beszélt a tanítási órán. Rémülten hallgattuk a folyamatos francia beszédet, de semmit nem értettünk abból, amit hallottunk. Ahogy haladtunk a tananyagban, változott a tanár úr tanítási módszere. Bevezette a szótár használatát, a leckékből az új szavak kiírását, az ismert szavakból egyszerű mondatokat kellett szerkesztenünk. Házi feladatként kaptunk - a szavak tanulását - rövid fordítási leckét, amit a következő órán tüzetesen ellenőriztünk. Végül is megszerettük a francia nyelvet és a nagy műveltségű, békés, barátságos természetű Hencze tanár urat is. A francia nyelv- tanulásunk az 1948/49-es tanév végén be is fejeződött. Csak később, a Pápán (1959-62) eltöltött pedagógus éveim alatt tudtam meg igazán, hogy ki is dr. Hencze Béla. Többször találkoztam a tanár úrral személyesen is, és csodálattal hallgattam gazdag életútjáról, híres alkotókkal ápolt barátságáról elmondott élményeit. Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy a tanítóképzőben a polgáriban tanult német nyelvet fogjuk tovább tanulni. Azért gondolkodtunk így, mert tudtuk, hogy az intézménynek van német nyelvszakos tanára. A tanítóképző II. osztályában - ped. gimn. hatodik, ped. gimn. II. o - Varga Dezső tanár úr távozása miatt új osztályfőnökünk lett Fraknói Vilmos tanár úr személyében. Tudtuk, hogy magyar-német nyelvszakos és mindegyik szaktárgyát kiváló eredményességgel tanította. Az 1949/50-es tanévben még kimenő osztályokkal élt az 5 éves tanítóképzés - a kántorképzés nélkül -, amely osztályok összetételében nagyon sok, a háború utáni nyugati fogságból hazatért levente is tanult. Ők mindent tudtak a tanítóképzésről. A tanári karnak csak a régi tagjairól beszéltek, egyesekről legendaként számon tartott eseteket, az újakat nem ismerték. A tőlük kapott információkat a Tanítóképző belső életéről hitelesnek tekinthettük. Érdekes szokás volt a Pápai Állami Tanítóképző korábbi iskolai életében, hogy ha a végzős diákokkal - az ötödévesekkel - az elsős, másodikos diákok szót akartak váltani, akkor a megszólítás és párbeszéd csak az ő magázásukkal volt lehetséges. Valószínű, hogy ez íratlan szabály volt a diákok között. Tőlünk már nem követelték meg a szóban forgó kapcsolatteremtés módozatát az ötödéves diáktársaink. A bejáró öregdiákok barátságukba fogadtak bennünket, elmondták addigi diákéletük kalandjait, beszéltek a tanulmányi eredményeikről, a tanítóképzőnek a Pápa város kulturális életében betöltött szerepéről, a sportteljesítményeikről. Számomra meglepő volt, hogy szinte semmit sem tudtunk meg tőlük a II. világháborúban és a fogságban eltöltött időszakról. Azt megtudtuk, hogy az orosz fogságból hazatérőknek miért kellett hallgatniuk a fogság élményeiről, de a nyugatról hazatérőktől sem hallottunk semmi érdemit. (?!) Némi kitérő után visszatérve a második tanévhez, fontosnak tartom azt a számunkra meglepő változást megemlíteni, hogy az 1949/50-es tanévtől a francia nyelv helyett az orosz nyelv lett a kötelező idegen nyelv. Orosz szakos tanára nem volt a Tanítóképző Intézetnek. Kíváncsian vártuk ki lesz az 726
