Lapok Pápa Történetéből, 2010
2010 / 1-2. szám - Illés Ferenc: Pápai diák voltam (1943-1952)
népség nélkül - a bizonyítványok kiosztásával - 1944. április 12-én befejeztük. A diákság nem örült a váratlanul bekövetkezett és hosszúnak ígérkező szünetnek. Inkább mindnyájunkban a 12-13 éves diákgyermekektől elvárható aggodalom jellemezte közös beszélgetésünket, közös gondolkodásunkat. Tanárainktól a háborús helyzetről, a nem kívánatos, de az országban várható politikai fordulatról nagyon kevés információt kaptunk. A felsőbb osztályos diáktársaink utazás közben beszéltek olyan várható eseményekről, amelyek a magyar zsidóság gettókba gyűjtéséről, haláltáborokba szállításáról szóltak. Mi 12-13 éves diákok nem hittük, nem akartuk elhinni, hogy épelméjű emberek képesek „faji alapon”, emberek millióit tudatos tervszerűséggel gázkamrákban elpusztítani. Sajnos bekövetkezett, amiről hallottunk. A részletektől eltekintve - tanulmányi útjaimon -1957-ben láthattam Buchenwaldban, 1964-ben az Auschwitzban működött haláltáborok színhelyét, az embertelenség - a fasizmus - ezernyi bizonyítékát. A fentebb említett kényszerszünidőt pápai diákként éltem meg, segítve családunk mindennapi munkáját, de bízva tanulmányaim folytatásában, ismerkedtem testvérbátyám második osztályos polgárista tankönyveinek tartalmával is. Szülőfalum lakossága a háborús viszonyokhoz alkalmazkodva végezte mindennapi dolgát. Szülőfalum viszonylagos faluközösségi nyugalmát nagymértékben felzaklatta egy német SS-katonai alakulat megjelenése és tartós jelenléte. A talán zászlóaljnyi katonaságot azoknál a családoknál helyezték el, ahol lehetséges volt az elfoglalt helyiséghez a külön bejáratos közlekedés. A korosztályomhoz közeli korú fiatal SS-fiúknak jelentős része a magyarországi német származású családok gyermekei voltak. Hibátlanul beszélték a magyar nyelvet. A kiképző helyük a Leventetér volt. A parancsnokságukat, a fogdát, az élelmiszerraktárukat a gettóba elhurcolt Cziffer Sámuel zsidócsalád volt otthonába telepítették be. A konyha, a „vágóhíd” az étkezőhely egy nagyobb gazda épületegyüttesének üres melléképületében működött. A kiképzésükről, mindennapi életükről, a háborúhoz való viszonyukról csak egy külön dolgozatban lehetne történetileg hiteles képet adni. A német SS-katonaság jelenléte, a napi kiképzésük, „állig” fegyverbe öltözött menetelésük a falu utcáin mindenkiben belső nyugtalanságot keltettek. Megszokottá vált mindennap 10 óra után a légiriadó. A Celldömölkön megszólalt szirénák hangját jól hallhattuk. Amikor a libe- rátorok - négymotoros bombázók - hangját eléggé közelinek hallottuk, a szomszéd gyerekekkel együtt futottunk a kert végében megépített óvóhelyre, a „bunkerba”. (Kötelező volt minden családnak a bunker építése.) A mezőn dolgozók a földutak fasorai alatt kerestek menedéket. Láthattam félelmetes légi csatákat, égve lezuhanó bombázókat, megsebzett repülőkből kiugró és ejtőernyőkön leereszkedő katonákat, lezuhant roncsok között halálukat lelt pilótákat és a különböző fegyverek kezelőit. Kíváncsiságunk kielégítése céljából barátaimmal minden hasonló esemény színhelyéhez elmentünk. Szomorúsággal gondolok ma is - 65 évvel később - Kalmár Imre volt polgárista osztálytársamra, aki a külsővati határban lezuhant liberátor szétfröccsent égő üzemanyagától olyan fokozatú égési sérülést szenvedett, hogy életét az orvosok nem tudták megmenteni. Családjukkal aratási munkát végeztek azon a területen, amelynek közelébe az említett gép lezuhant. Pápán a vasútállomást vették célba a bombázók, de a lakóházakat érte a támadás. A Fűtőház u. 3. sz. alatt lakó keresztszüleim házának tetőszerkezetét a légnyomás lesodorta. Több ház megsérült, de az eredeti célpont sértetlen maradt. Az 1944/45-ös esztendő csak címszavakban említhető eseményei is egy kötetre való emléket idézhetnének. Az emlékek részletes leírása szinte lehetetlen. A II. világháború kimenetele az 1944-es esztendőben már nem volt kérdéses. Magyarország háborús hadszíntérré vált. Hitler Németországa és szövetségesei elvesztették a háborút. Az emberveszteség, az anyagi kár felbecsülhetetlen volt. Szülőfalum, Marcalgergelyi 1945. március 26-án szabadult fel. A visszavonuló német és a bevonuló szovjet katonák okozta atrocitásokról ezen a 720
