Lapok Pápa Történetéből, 2010

2010 / 1-2. szám - Illés Ferenc: Pápai diák voltam (1943-1952)

készített óravázlatot a bal kezébe tartva taní­tott, s amikor azt látta a diákszempárokon, hogy értjük amiről beszél, akkor azt a táblára is felírta, mi pedig a füzetbe írva követtük őt. Lelki szemeimmel ma is látom határozott, megjelenését. Külön kiemelném világos, szépen tagolt beszédét, a jól elhelyezett szak­tárgyi hangsúlyokat. Pedagógus egyénisége, azt gondolom, mindnyájunknak követhető példa maradt. A rajz és műalkotások ismerete tantárgyat Cziráki Lajos tanár úr tanította. A két rajz­órára egy külön ún. rajzterembe vonultunk, ahol a tanár úr kívánságának megfelelő ülés­rendben helyezkedtünk el. Utólag azt gondo­lom, hogy a későbbi időben oly nagy divattá vált szaktantermi oktatás korai bevezetésé­nek voltunk részesei. Őszinte tisztelettel vár­tuk a rajzórákat, mert felejthetetlen élményt jelentettek számunkra a festőművész tanár - művésztanár művészettörténetről, a kép­zőművészetről meggyőző hitelességgel tar­tott előadásai. Akármi is volt a tanítási óra gyakorlati részének anyaga, mindig adott alternatív lehetőséget a kevésbé ügyes kezű diákjainak is. (Pl. különböző geometriai tes­tek együttes axonometrikus ábrázolása.) Az osztály minden tagjának készséggel segített, ha annak szükségét látta. Az ő tanítási órái után gazdagabbak lettünk érzelmileg, értel­mileg egyaránt. Cziráki Lajos tanár úr nem csak a rajztanításból, hanem szerénységből, az elmélyült tudás fontosságából is az egész életünkre „leckét” adott nekünk. Ma is látom a tanítóképző folyosó fehér falain a nagy gondolkodókról készített szénrajzportréit, a díszteremben az egész hátsó falra kigondolt és megvalósított kompozícióját. A művész­tanár emlékét nagy tisztelettel őrizzük mind­nyájan. A testneveléstanárunk Tölgyesi László ta­nár úr és később Illyés József tanár úr volt. Arra már nem emlékszem, hogy a négy esz­tendőben melyik évfolyamban tanították az osztályt, de arra igen, hogy minden órán nagyon „megdolgoztattak” bennünket. Töl­gyesi tanár úr nagy hangsúlyt fordított a szertornára, a talaj tornára is. A tanítási órák kitűzött céljai előtt mind a ketten megköve­telték a szokványos előkészítő futást, majd az azt követő gimnasztikát, mondván, hogy így elkerülhetők a nehezebb gyakorlatoknál lehetséges sérülések. Illyés tanár úrtól na­gyon sok közösségi testedző játékot tanul­tunk. A labdajátékokat is inkább ő támogatta. Volt a tanítóképzőnek labdarúgó-, röplabda-, kosárlabda-, szertorna-, talajtoma-, atlétika­csapata és szerveztek alkalmakat a pápai középiskolák közötti megmérettetésre. A labdarúgó- és a röplabdacsapatnak voltam a tagja harmadik osztályos koromtól. Az edzé­sek külön elfoglaltságot jelentettek, de vál­laltuk, vállaltam én is. Az atlétikai középis­kolás találkozókra is beválogattak. Az ugró és dobószámokban szerepeltem. Szép emlé­kek, amiket testnevelő tanárainknak köszön­hetünk. Meggyőződtem a testedzés fontossá­gáról. Otthon egy „nyújtót” csináltam, ame­lyet nagyon gyakran használtam. Annak ellenére, hogy az ének-zene tan­tárgy a bizonyítványban csak a testnevelés után következik, a tanítóképzésben fontos volt a szerepe. Khell Zoltán tanár úr volt az ének-zene tanárunk, aki az osztály minden tagjával elbeszélgetett arról, hogy ki-ki mi­lyen hangszer tanulását gondolta választani. A beszélgetésre azért volt szükség, mert ta­lán egyetlen diák kivételével senkinek sem volt hangszeres zenei előképzettsége. (Néhá- nyan - magam is - szájharmonikán és cite- rán tudtunk alapfokon zenélni.) A többség a zongorát választotta, az orgona tanulására már nem volt lehetőség. Magam is a zongora tanulását jelöltem meg, gondolván, hogy otthon a zongorával rendelkező valamelyik családnál tudok majd gyakorolni. A külön gyakorlásra azért volt szükség, mert a bejáró diáknak nagyon beha­tárolt volt az ideje. A zeneteremben kiírt gyakorlási idő nagyon kevésnek bizonyult. A zongora tanulása mellett kedvet kaptam a hegedű tanulásához is. Családunk egyik is­merősétől kaptam egy darabjai tört hegedűt, amelyet szülőfalum ezermestere, Varga Pali bácsi nagyon szépen összerakott, összera­gasztott. A vonó használható volt. Az ezer­mestertől kaptam a vonóhoz gyantát is. A zongora tanulásában elfogadható módon ha­ladtam. A hegedűvel eljutottam addig, hogy életem későbbi szakaszaiban szimfonikus zenekarokban is játszhattam. (Zirc, Pápa) Az énekórákon megtanultunk szolmizálva lapról olvasni a kottát, majd énekelt dallamot lejegyezni kottalapra. Tanultunk összhangzat­728

Next

/
Thumbnails
Contents