Lapok Pápa Történetéből, 2007

2007 / 2. szám - Horváth László:Felsővárosi emlékek Életem és kortörténet az 1940-es, ’50-es évekből

nyebbek nyáron sokszor mezítláb jártak. Egyébként a fiatal fiúk - köztük én is - májustól szeptemberig, még kamaszkorunkban is, mezítláb jártunk. Az iskolába viszont cipőben mentünk vászontarisznyával a nyakunkban. Ünnep- és vasárnapon a férfiak fényesre kefél csizmákban mentek a templomba. Utána valamelyik kocsmában törzsvendégként iszogatva, kártyázva, beszélgetve múlatták az időt anyagi helyzetüktől függően. Délután 2-3 óra tájban ballagtak haza, ahol az ebéd elfogyasztása után az állataikat látták el.

Az utca zömmel parasztházakból állt gazdálkodásra alkalmas nagy telekkel. Nagyapám háza pl. közel 4000 m2-es telken terült el, de ez volt a második legnagyobb az utcában. A lakóházak egy része még zsúptetős volt. A gazdasági épületek egy része - ólak, pajták, színek, górék, istállók szalma, zsúp- vagy nádfedéllel borítottak voltak. Persze az iparosodás terjedése már látható volt, mert ezekben a többlakásos házakban már rendszerint csak a gazda, esetleg a legidősebb fia foglalkozott mező- gazdasági munkával, aki rendszerint az első, utcai lakásban lakott. A többi lakásban már az iparban vagy szolgáltatásban - dohánygyár, textilgyár, posta, vasút, stb. - dolgozó rokonok vagy lakók éltek.

A Felsőhosszú utca és környéke kommunális ellátottsága még az 1950-es években is sok kívánnivalót hagyott maga után. Bár az 1910-es évektől már volt víz és villanyvezeték az utcában, de a legtöbb háznál még petróleumlámpával világítottak és az utcai kutakról hordták az iváshoz, főzéshez használt vizet. A legtöbb udvarban még megvoltak az ásott kutak, melyeknek a vizét az állatok itatására és öntözésre használták. Az utca északi oldalán sorakozó telkek többsége lenyúlt a kertek végében folyó Tapolca patakra. Ennek vizét a XIX. század végéig ivóvízként használták. Korán reggel, amikor még tiszta volt a víz, beszerezték az egész napra szükséges mennyiséget. Az ötvenes években még minden telek végén a Tapolca patakban álltak az úgynevezett mosópadok, melyekre a ruhát rakták, s amelyen a mosónő és helyet foglalt.

Az utca végén a Tapolca medre kiszélesedett, melyet az itt lakók lóúsztatónak hívtak. Kocsival is be lehetett hajtani, hogy a laza kocsiabroncsok megdagadjanak, s feszesen tartsák a kocsisínt. Nyáron belehajtották vasárnaponként a lovakat és szarvasmarhákat is fürdetés céljából. A környék gyerekei ide is jártak fürdeni, bár ez egészségügyi szempontból nem lett volna kívánatos. A nagyobb, már úszni tudó gyerekek a malmokhoz jártak fürdeni, ahol lényegesen tisztább volt a víz. Legalábbis addig, míg a húsgyár bele nem kezdett a nagyarányú fejlesztésekbe, melynek következményeként nagy mennyiségű, magas koncentrációjú szennyvíz került a patakba, s egy idő után már alkalmatlanná vált a fürdésre. Annál is inkább, mert időközben a források is elapadtak az át nem gondolt beavatkozások miatt, s a patakból gyakorlatilag szennyvíz- csatorna lett - úgy tűnik véglegesen.

Néhány üzlet is volt a környéken az akkor és ott kelendő szegényes árukínálattal. A paraszt ugyanis zömmel önellátásra volt berendezkedve. Élelmiszerből a cukron, són és eceten kívül szinte semmit sem vásárolt, kivéve néhány nagyobb ünnep - karácsony, húsvét - alkalmából. De a nem mezőgazdaságban dolgozók egy része is nagyon szerény körülmények között élt. Sokszor tapasztaltam, hogy hitelben vásároltak és szombaton a heti fizetés alkalmával egyenlítették ki tartozásukat. A fűszeresek többsége zsidó kereskedő volt, pl. Czinczheim Dávid és Klein Mór, akik a háború után családjukkal együtt odavesztek Auschwitzban. Az akkori családok zöme a mai állapotokhoz képest igen csak népes volt. Nem volt ritka az öt-hat, sőt néhol a nyolc-tíz gyerek sem. Emlékszem néhány családra, ahol a legidősebb testvér a szüleim, a legfiatalabb pedig az én korosztályomba tartozott.

Az utca és a környék lakossága zömmel katolikus, de volt néhány református, evangélikus és zsidó család is. A katolikusok között volt néhány sváb család, melyben számomra akkor az volt a furcsa, hogy ezekben az idősebb, 70 év feletti nők nem vagy alig beszéltek magyarul, de érteni mindent megértettek. Ennek oka valószínű614