Lapok Pápa Történetéből, 2007
2007 / 2. szám - Horváth László:Felsővárosi emlékek Életem és kortörténet az 1940-es, ’50-es évekből
leg az volt, hogy a nők abban az időben szinte ki sem mozdultak szükebb környezetükből, ellentétben a férfiakkal, akik vásárokra jártak, katonáskodtak. Ezekből a nemzetiségi és vallási különbségekből fakadó konfliktusra nem emlékszem. Az emberek jól megvoltak egymással. Sajnos a háború után az akkori viszonyokból eredően már sokkal bizalmatlanabbak lettek az emberek egymás iránt. A háború rengeteg sebet okozott az embereknek. A bombázások következtében néhány családi ház a bentlakókkal együtt megsemmisült. A háborúba elhurcolt férfiak közül sokan a fronton, a munkaszolgálatban vagy a hadifogságban maradtak oda örökre. Szinte alig volt család, akinek ne lett volna áldozata. A mi családunkban három unokatestvérem pusztult el az értelmetlen öldöklésben. A háborús évekből jól emlékszem az 1944-es márciusi német megszállásra. Egy lánctalpas teherautó éppen a mi házunk előtt robbant le, és két napig ott vesztegelt, míg ki nem javították. Elég hűvös idő volt ekkor, s a két német katona nálunk tartózkodott a lakásban, de éjszaka az autóban aludtak. Délután, az iskolai feladataim elvégzése után, az egyik katona leült velem malmozni. Kétszer nyertem ellene, ezért többet nem volt hajlandó velem játszani. Nyilván nem bírta elviselni, hogy egy magyar gyerek jobb nála. A nyilas uralom alatt - a front közeledtével - ami mozdítható volt, mindent vagonba raktak, s szállították ki Németországba. Ennek érdekében a fogattal rendelkezőknek kötelező robotot írtak elő. Nagyapám, aki ekkor már 75 éves volt, nem tudta volna a nehéz rakodó munkát vállalni, ezért egy 16 év körüli fiú - aki nálunk volt ún. állami (menhelyi) gyerekként alkalmazásban — küldött maga helyett, ő járt az ökrös fogattal robotba. Ez a fiú mai szóhasználattal élve elég vagány srác volt, mert a szállított anyagokból „hazamentett” néhány darab szappant, gyufát, vagy valami más apróságot, aminek akkor nagy értéke volt. Az 1944/45-ös tanévben nagyon sok volt az üresjárat. Egyrészt a légitámadások fokozódása miatt, ha a szirénák légiveszélyt jeleztek, hazaküldtek bennünket, ha riadót - ami azt jelentette, hogy közel vannak az ellenséges repülők - akkor a Várkastély alatti nedves pincébe vonultunk le, míg le nem fújták a riadót. Másrészt a front közeledtével egyre több középületet foglalt le a katonaság. Már két műszakban jártunk iskolába, és az egyik délután egy magas rangú német tiszt az igazgatót, Hajnal Ferenc urat kereste. O éppen betegeskedett, ezért a mi osztályunkba jött be, Bertalanics Lajos- né tanítónővel beszélt néhány mondatot. A tanító néni fehér lett és közölte: pakoljunk, öltözzünk és menjünk haza, s holnap már nem ide jövünk tanításra. Mire kiértünk az utcára, a német katonák a nyitott ablakon dobálták ki a padokat, s beszállásoltak. Szinte hetenként más-más iskolában tanultunk - a város szinte valamennyi iskolájába jártam. Utoljára az oroszok bevonulása előtti három napon a Perutz gyár kultúrházában volt a tanítás. Az utolsó 2-3 hónapban állandósult a menekültáradat és a katonai alakulatok állandó vonulása. Szinte alig volt olyan hét, hogy az istállóban ne aludtak volna ilyenek. Voltak nálunk magyar katonák, orosz foglyok, erdélyi menekültek, de pl. Fehérvár környékéről a harcok elől menekülők is. Esténként bejöttek a konyhába megmelegíteni a kosztjukat és beszélgetni, néha kártyázni, de éjszakára az istállóban aludtak, mert abban az időben mi is kilencen voltunk, s csak szűkösen fértünk el a lakásban. Az istálló meg egyébként tiszta és meleg volt, és abban az időben az emberek is sokkal igénytelenebbek voltak. Az utolsó, március 25-i nap elég sok izgalmat tartogatott számunkra. Reggel az udvarunkon parkoló német parancsnoki autó sofőrje elköszönt tőlünk. Délben volt egy légitámadás, ami a belvárost érintette - a postát és a környező épületeket rongálta meg, illetve a mai K&H bank helyén levő földszintes épületet semmisítette meg, s halottak is voltak. Ezen kívül találat érte a Fő téren a volt pénzügyőrség helyén levő épületet, és itt is voltak halálos áldozatok. Este pedig a velünk szemben álló ház kert615
