Lapok Pápa Történetéből, 2007
2007 / 4. szám - Gerlei Ferenc (1921-2006): Hadifogságom története
Oroszok (Melléklet a „Hadifogságom története” című íráshoz) Újkori történelmünkben az oroszoknak döntő szerepük volt. Az országra és a népre szenvedést, elnyomást hoztak. A Habsburgok sohasem tudták volna legyőzni forradalmunkat, ha nem jön segítségükre az orosz Poszievics kétszázezer emberével. Az első világháborút sem vesztették volna el a Központi Hatalmak, ha a cár nem lép be ágyútöltelék tömegeivel. 1919-ben a Tanácsköztársaság konstrukcióját a bolsevik Oroszországból importáltuk, s ez a rettenetes hiba meglehetősen nagy szerepet játszott Trianon „megalkotásában”. Aztán jött 1945. Örültünk, hogy egy őrültet, Hitler Adolfot sikerült Sztálin segítségével kiiktatni a történelemből, de Hitlernél még nagyobb őrült - Sztálin közreműködésével. Felszabadítottak bennünket. Valóban! Ezzel a szovjet-oroszok 45 évig ültek a nyakunkon, ránk kényszerítve az egyik legelmebetegebb rendszert, a leglehetetlenebb, megvalósíthatatlan utópiát, a bolsevizmust. Négy kerek évig voltam náluk kényszermunkás-rab. Magyarországról hurcoltak el a háború befejezése előtt három hónappal, majd rabszolgaságot megvalósító sorban, embertelen körülmények között átkoztattak éveken keresztül a szovjet-orosz haláltáborokban. Ezzel súlyosan megsértve a Genfi Nemzetközi Egyezményt, amit az oroszok is aláírtak. Lehetne még a továbbiakban is lajstromozni a szovjet-orosz rezsim rémtetteit, éppen ezért szomorú, hogy csak most, ennyi idő eltelte után napjainkban került előtérbe, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróságon „feljelentették a kommunizmus bűneit”, amivel el kívánják érni, hogy a nácizmushoz hasonlóan a kommunizmust is minősítsék emberiség elleni bűntettnek, aminek támogatására Habsburg Ottó a Páneurópai Unió elnöke ígéretet tett. Pápa, 1999. 03. 10. Kiegészítés a „Hadifogságom története” című íráshoz A háború (II. világháború) ideje alatt, és a harcok lezárása után mintegy 700 ezer magyar katona és civil került hadifogságba. Közülük 300 ezren sohasem tértek haza... Az adatok közlésétől sokszori kérés ellenére is a kommunista Szovjetunió mereven el- zárkózódott, illetve hamis adatokat közölt. Az első hivatalos közlés a Szovjetunió felbomlása, szétesése után történt, amikor is az orosz hatóságok 58 ezer elhunyt személy adatait adták át a magyar honvédelmi irattárnak. Ezt a listát pontosítja 2001-ben az újabb 10 ezer név. A rab-foglyok minden bizonnyal az úgynevezett „vándor” hadifogolylágerek áldozatai voltak. Pápa, 2001. december 10. 644