Lapok Pápa Történetéből, 2007

2007 / 4. szám - Gerlei Ferenc (1921-2006): Hadifogságom története

^^4«feSÉd-*<ö*tta4iseaa»®'» ORSZÁGOS KÁRRENDEZESI ÉS KÁRPÓTLÁSI HIVATAL ELNÖK Tisztelt Honfitársunk! Tisztelettel köszöntőm Ont abból az alkalomból, hogy a kárpótlási törvények alapján érvényesítette igényét, s rövidesen átveheti a kárpótlási jegyeket, illetve folyósítják életjáradékát. 1939-től kezdve számos olyan jogszabály született, amelynek alapján a magyar állampolgárok százezreit fosztották meg politikai, jogi, vallási okból jogos tulajdonuktól, életüktől, vagy szabadságuktól. A nemzeti megbékélés érdekében az Országgyűlés erkölcsi kötelességének érezte az elkövetett tulajdoni ~es személyi sérelmeiTrészleges-kárpótlás formájában- vakLorvoslását. Ennek jegyében születtek 'T989. é~s"1994. között azok a kárpótlási jogszabályok, amelynek alapján töbh. mint kétmillió sérelmet s~ze n ve 3et t~á Ham p o 1 gá r jutott kárpótláshoz, jogsérelem alapján nyugdii- Jaegészitéshez. A kárpótlás ezen szakaszának lezárulását követően ez ev májusában a 'jogsérelmet szenvedettek érdekében az Országgyűlés újabb két törvényt alkotott. Kibővítette a politikai üldözöttek kárpótlásának lehetőségét az 1941. június 27. és 1945. május 9-e között teljesített munkaszolgálat korábbi kirekesztő feltételének megszűntével, a külföldön elszenvedett jogtalan szabadságelvonás, hazából való száműzetés kárpótlásának 10 %-kal való felemelésével, továbbá az életüktől politikai, faji, vallási okból megfosztottak hozzátartozóinak kárpótlásával. Lehetőséget adott továbbá mind a politikai, mind a vagyoni jogsérelmet szenvedetteknek a korábban kapott - és még meglévő - sajátjogú kárpótlási jegyeinek életjáradékra váltására ez év december 31-ig. Mint Ön bizonyára tudja, a kárpótlás részleges. Ezen - a nemzet teherbíró képessége által behatárolt - részlegesség, és a kárpótlás formája heves vitákat váltott ki a társadalom különböző rétegeiben, így a kárpótoltak között is. A kárpótlás mértékét és a módját vitatni lehet még sokáig, de - véleményünk szerint - a jogsérelmet szenvedettek megkövetéséhez, annak erkölcsi indokoltságához kétség nem férhet. A Hivatal ennek jegyében dolgozik a kárpótlási jogszabályok végrehajtásán, mert meggyőződésünk, hogy bár lehet állampolgárok között anyagi, szociális különbözőség, de vallási, faji, politikai különbségre tekintettel az állampolgár emberi joga, méltósága a jövőben egyenlő és csorbíthatatlan marad, s nem ismétlődik meg a történelemben, hogy bármely hatalom az állampolgáré t,eTn ben méltóságába^ és alapvető emberi jogaiban sértse meg. Jelen levelemhez csatoltan készítettek munkatársaim az Ön számára egy rövid ismertetőt, mely segíteni hivatott eügazodását és döntését a kárpótlási jegyek felhasználásában, illetve az életjáradék folyósításának körülményeiben. Szívből kívánom Önnek, hogy eredményesen használja fel kárpótlási jegyét, élvezze sokáig életjáradékát, s egyben megköszönöm Önnek és hozzátartozóinak azt a több esztendős türelmet, amivel a jogalkotás és a politika vajúdását és a Hivatal mulasztásait elviselte. Budapest, 1997. június 645

Next

/
Thumbnails
Contents