Lapok Pápa Történetéből, 2007
2007 / 4. szám - Gerlei Ferenc (1921-2006): Hadifogságom története
mutattak és mutatnak bűneik elismerésére, megbánására, ami végül is súlyos bűncselekményeik feloldásához, megbocsátásához vezethetett volna. Feltétlen meg kell még említenem, nem szabad kihagynom, hogy fogva tartásom alatt szereztem egy fogyatékosságot, betegséget is, mégpedig a klausztrofóbiát. Ez abban áll, hogy nem vagyok képes elviselni a bezártságot. A háború előtt odahaza kanárit tartottunk kalitkában, de a fogság után képtelen voltam megbarátkozni a rács látványával, azzal a helyzettel, hogy „valaki” bezártan éljen. Zsófi unokám kívánságára egy FRADI-meccs előtti kora délutánon állatkerti sétát tettünk, aminek következtében egy hétig búskomorság, szomorúság vett rajtam erőt a sok állat ketrecbe zárása láttán. Betege lettem, idegösszeroppanás határán voltam, amikor a felvonó meghibásodása folytán Budapesten Sándor testvéröcsémmel a liftben rekedtem, csupán tíz percre. Ez a bezártság maga a pokol volt számomra, ami lidérces álmomban többször megismétlődött. A magammal hozott és életem végéig elkísérő fogyatékosság bizonyítja azt a fizikai és lelki kényszert és szorongást, ami a kegyetlen orosz rabságban tartással járt és amiknek következményeit még ma is érzem. Megpróbáltam közel ötven év eltelte után visszaemlékezéseim és személyesen megélt tapasztalataim felhasználásával, a teljes igazságnak megfelelően összeállítani a „Hadifogságom története” című kis írást. A dolgozat azonban hiányos, mert a négy esztendő, az ezemégyszáznegyven nap valamennyi történésével mindenre kiterjedően lehetetlen foglalkozni. Másrészt az idő múlásával, a történések sokaságának útvesztőjében a valós helyzetkép egyre jobban elhalványul, megfakul, veszít a lényegéből. Az írásból azonban elvitathatatlanul kitűnik, hogy a Szovjetunió a Genfi Nemzetközi Egyezmény durva megsértésével és felrúgásával évekig jogtalanul tartott állati sorban, munkába fogva magyar állampolgárokat, akiket a fenti egyezmény értelmében 1945. augusztus 1-jén szabadon kellett volna bocsátania. A írásból világosan megállapítható továbbá az is, hogy az elhurcolt és kényszermunkába fogott rabok jogállása, a velük szemben alkalmazott bánásmód, életük vagy haláluk esetlegessége teljes egészében kimerítette, megvalósította a rabszolgaság fogalmának kritériumát. Végül bizonyságot nyert az is, hogy a dolgozatban vázolt bűncselekményeket, gaztetteket, századunk két nagy sorscsapása, a fasizmus és a bolsevizmus megjelenése idézte elő, aminek velejárója az évekig tartó fogva tartás mellett hatszázezer magyar zsidó áldozat és félmillió magyar állampolgár harctereken és szovjet hadifogságban történt elpusztulása volt. Ezért lehet és kell párhuzamot vonni a kommunizmus és a nácizmus között, mert mindkettő ordas eszme, együtt kell őket elítélni, és mindent el kell követni, hogy soha többé ne jöjjenek vissza, a borzalmak ne ismétlődhessenek meg. Befejezésül, de nem utolsó sorban kis írásommal szerettem volna emléket állítani tragikus sorsú bajtársaimnak, mert mi, akik hazajöhettünk és még élünk, soha nem tudunk belenyugodni ártatlan magyar emberek kálváriájába, pusztulásába. Pápa, 1990. 02. 01. 643