Lapok Pápa Történetéből, 2007
2007 / 4. szám - Gerlei Ferenc (1921-2006): Hadifogságom története
hagytak meg. Akikkel az őrség végzett, azokat csoportosan terelték a már előre elkészített marhavagonokhoz. A civil lakosságtól „megtisztított” kiskun- félegyházai vasútállomáson végeláthatatlan vagonsorok tárultak szemünk elé, s alig akadt hely a mi szerelvényünk számára. A Szovjetunióba irányítandó vagonszerelvényeket a szovjet megszállók rablásaikból származó eszközökkel töltötték fel. Emitt egy egész sor lapos vagon, rablásból származó bányacsillékkel megrakva, odább lezárt vagonok, de feliratuk elárulja tartalmukat. Távolabb, egy hosszú szerelvény tele hízott disznókkal... a másik irányból marhabögést hoz a szél... Disznók, marhák... emberek... az orosz megszállók, mint a vérszopó paraziták, rátapadnak áldozatukra és szívják annak vérét... Nekik minden jó... minden megfelel... élet... vér... rablás... rabszolgák... A szovjet katonák vidámak, ők mindjobban közelednek otthonukhoz, mi magyarok inkább szomorkodunk. Távol kis dombok látszanak ködbe burko- lódzva, amott meg messze a magyar róna... Vajon hányán térnek vissza oda közülünk?... Ki tudna, ki merne hitet mondani rá?... További elmélkedésre már nem volt idő, mivel durva ordítozások közepette megkezdődött a bevagonírozás, a deportálás... A szalma és pokróc nélküli vagonokban, a csupasz padlóra negyven főt összezsúfolva helyeztek el, mint a vágóhídra vivő állatokat, hogy az ismeretlen kitelepítésbe vigyék őket. Késő délután volt mire vonatunk elindult. Ahogy elhagytuk a kiskunfélegyházai vasútállomást, ahogy elmaradozott mögöttünk a város, a raktárépületek és a nyílt mezőkön robogtak, egyre jobban erőt vett rajtunk a félelem, hogy hova visznek bennünket. A háború végének közeledtével a szovjet lágerek telítve voltak hadifoglyokkal, s az érkező rabszerelvényeket nem mindenhol tudták fogadni, aminek folytán a mi transzportunk utazási ideje az ide-oda való irányít- gatással tizenegy napot vett igénybe, míg végre állomáshelyünkre érkeztünk. Befogadásunkat megnehezítette azon körülmény is, hogy a „dolgozók államában”, ahol „legfőbb érték az ember” a büntető lágerek valamennyije civil, szovjet állampolgárokkal száz és százezres tételben fel voltak töltve. Visszatérve tizenegy napos utazásunk körülményeire, útközben rabvonatunk 10-12 óránként állt meg, emberi, természetes szükségletünk elvégzésére ekkor kaptunk engedélyt. Étkezésre ugyancsak naponta egy alkalommal volt lehetőség, ami harminc dkg kenyérből, két dl híg káposztalevesből és egy darab kockacukorból állt. A tizenegy napos embertelen hosszú utazásunk alatt a negyvenfős létszámunk harmincöt főre csökkent (egy fő közvetlen mellettem szenvedett ki). A halottakat a rabszerelvény parancsnokának rendelkezésére a vasúti sínek mellett, a nyílt pályán hagytuk, miközben szerelvényünk továbbhaladt. Világ kommunistái, tudtok-e ezekről a páratlan bűncselekményekről, ezekről a gaztettekről, amiket a humánumot hirdető, vezető kommunista országban követtek el? A gaztetteket látva, egy tiszántúli város - ha jól emlékszem - Tiszafüred egyházközség volt presbitere minden alkalommal csendben imádkozott: - „ Uram bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek!” A hosszú utaztatás után, amikor csökkent létszámmal „földet értünk”, a vagonból kilépve ájultan estem össze. Ezt követően lovas szánkóra raktak és egy úgynevezett hadifogoly faház-kórházba szállítottak. Betegségem diagnózisa negyven fokos tartós láz mellett, fázásból eredő mumpsz volt. A faházban egy német raborvos megállapította, hogy az utolsó percben kerültem a keze alá, de még így is gyógyszer hiányában kérdéses, hogy életben tud-e tartani. Végül is az élet ismét győzedelmeskedett, a „csontember” megszégyenülve húzódott el fekhelyem mellől. A hideg kórház-kunyhóban tisztálkodási lehetőségről szó sem lehetett, mivel csak jéghideg víz állt rendelkezésre. Az ott lévő rabok fából összetákolt emeletes ágyakban voltak elhelyezve a legprimitívebb körülmények között. Gyógyszerként a betegek, akik bármilyen bajjal kerültek erre a névleges helyre, egyformán sárga színű port kaptak. Ezt a sárga gyógyszert kapta a fülfájós, a hasmenéses, a tüdőgyulladásos, a cukorbeteg, de az is, akinek megfagyott a lába. A gyógykezelés csupán formalitás volt, hiszen megfelelő gyógy631
