Lapok Pápa Történetéből, 2004

2004 / 2-3. szám - Czirók Viktória Eszter: Pápai emlékek

Merezskovszkij és Turgenyev, a háború után kiadott angol és amerikai írók, mint Huxley, Sinclair Lewis, Maugham, Vicky Baum, nem feledve Thomas Mannt, Stefan Zweiget, Romain Rolandot, meg a Csendes Dont, ami olvasása után még sokáig borzongatta a lelki- állapotomat. Valószínű, kölcsönzőim jóvoltából „mű­velt és olvasott” hírnevem kezdett lenni, amit senki sem vitatott el, inkább különféle szolgá­latokra felhasználtak osztálytársnőim. Könyv­tárba szaladni óra előtt, hazafutni valami könyvért, ami Samu bácsinak sürgősen kellett és én közel laktam, meg is volt nekem, mert minden pénzem az Olcsó (és nem kevésbé olcsó) könyvtár újságpapírra nyomott példá­nyaira költöttem. Ekkorra már gyakorlott vir­rasztóvá „fejlődtem”, apránként, előbb csak kilencig, aztán fél tízig, és így tovább, tízig, tizenegyig olvasok a lámpám alatt. Hiszen napközben annyi a tennivaló, a tanulnivaló! A művészeti tárgyak közül a rajz meg­szűnt a gimnáziumokban! Maradt a negyedik osztályban művészettörténet és műelemzés Tóth Sándor tanár úr tantárgyaként heti egy órában, ami természetesen nagyon kevés volt. Ifjú hölgyek vagyunk, így már nem ro­hangálunk nyakló nélkül, mint az általános­ban. Valóban szükség van a testnevelésre, ha a sok ülést-gömyedést ellensúlyozni akarjuk a még növekedésben lévő szervezetünkben. Tornatanáraink mindent megtesznek, hogy ez így is legyen! Illyés József tanár úr az elsőben tanít, és ezúttal tényleg megtanulunk lépésben felvonulni, katonásan venni a szűk utcák ka­nyarjait, kifogástalanul tartani a nehéz zászlót - legalábbis időnként. A militarista látszat elkerülésére nótázhatunk kedvünkre felvonu­lás közben, s ha létezik diákhagyomány­folytonosság, sem a „vékonyhéjú piros alma”, sem a „rézágyú”, amit Gábor Áron öntetett, el nem felejtődött, diákemlékezetből ki nem kopott azóta. Mester Gábomé követi Illyés tanár urat, mikor őt a Közgazdaságiba helyezik. Ancsi néni mindnyájunk kedvence! Ismerjük és sze­retjük már az általánosból, ahol szintén taní­tott bennünket. Ancsi néni végignéz a torna­soron az első, szeptemberi órán, „no lányok”, mondja, „szépen megnőttetek a nyáron”. Köz­Közben már fölmérte a súlygyarapodást, a zsírpárnákat, amik a vakáció kényelmében rakódtak le ránk. Nem mondja, de látszik raj­ta, hogy ezennel hadat is üzent a felesleges kilóknak, s a háborút haladéktalanul megin­dítjuk! Egy, kettő, egy, kettő... meglódul a sor, s a sípszóra futás körben az udvaron, bé­kaugrás, megint futás, indián szökdelés. Teljesítményfelmérés is történik most már a gimnáziumi tornaórákon, hány métert, centit ugrunk, távolra, magasra, mennyi idő alatt futjuk le a megadott távot. Labdajátékok, tor­naversenyek, bajnokságok válogatják a leg­jobbakat. De a többség számára az elérhető legfontosabb eredmény mégis a jó egészség. A karének itt is folytatódott, mívesebb, igényesebb lett. Szekeres Lajos tanár úrral is nagy öröm volt dolgozni, ahogy később a Pe­dagógus énekkarban is. Iskolánk alapításának 425. évfordulójára időben elkezdtük a készü­lődést a kórussal. Már jól előre haladtunk a próbákkal, mikor tudomásunkra jutott, hogy az ünnepség elmarad... 1956-ot írunk. A nagy „vízválasztó”, a forradalom, má­sodikos korunkban következik el, tizenöt éve­sek vagyunk ekkor és felgyorsulva hagyjuk magunk mögött a gyerekkorunkat. A forrada­lom után még sokáig fiatalok vagyunk. De már soha nem leszünk olyan gondtalanok és felhőtlenül bizakodók, mint annak előtte. A tömegre emlékszem, az első emeleti fo­lyosót a főbejárattól jobbra és balra, az igaz­gatói irodáig elborító tömegre, meg a kanyar­ban, az irodától bal felé még egészen a mel­léklépcsőig állókra, a lépcsőkön várakozókra. Valami szervezés folyik, vagy utasításra vá­runk? Gergely tanár úr beszél a tanári szoba kitárt ajtaja előtt, de messze állok, nem hal­lom. A nagy tüntetésre két nappal később, szürke, csöpörgős időben, a fél város vonul a főbb útvonalakon. Anyámmal megyünk, nem félünk, nem emlékszem semmi félelemre. De hamarosan megjelennek az orosz tankok, előt­tünk is áll egy a tér közepén, csöve benéz az ablakon. A rádió szerepe megsokszorozódik, a Sors szimfóniát halljuk állandóan a hírek között, és a Szabad Európát, minden óvóintézkedés nél­kül. Néhány nap lázas tevékenysége után már­is Nyugat felé indulnak a vonatok, a szerelvé­468

Next

/
Thumbnails
Contents