Lapok Pápa Történetéből, 2004
2004 / 2-3. szám - Czirók Viktória Eszter: Pápai emlékek
gyönyörű lánya, Magda. Én pedig addig fura- kodom előre, míg egyenesen szembe nem kerülök velük, fenn, a karzaton, és élvezem a látványt, a hangzást, az esti kivilágítást. Mindez olyan szép és felemelő, hogy könnyeket csal ki a szememből, mint később is, sok zenei élmény. Zongoratanulásom még alig jelent élvezetet. Ügyetlenül, nem is nagy lelkesedéssel rakosgatom az ujjaimat, hogy megszólaljanak Czemy Zongoraiskolájának darabjai, végrehajtsam az előírt gyakorlatokat, skálázást. Olga néni, a tanárnő, nem siet, türelmesen kivárja, míg megnövünk egy kicsit, gyarapodunk a technikában, mire olyan érzelmeink lesznek, amik majd meg is érdemlik, hogy kifejezésükre engedelmesen és gyakorlottan mozduljanak az addig átabota ujjak. Olga néni székhez szögezett, bottal is kínosan járó, idősebb nő, aki a rokonaival él és zongoraórákból tartja el magát. Régimódi szalonjában mindig ül egy sorára váró tanítvány főleg kislányok, de akadnak kisfiúk is. A Zeneiskola elszippantja a tanulók nagyobb részét, másfajta, tudományosabb, elméletileg jobban alátámasztott oktatást biztosít. Olga néninél viszont otthonias a légkör, a kevésbé ügyesek is számíthatnak sikerre, szalonzene is megengedett, nemcsak a népdalok. Ennek pedig mindenki örül, mert a Herkulesfürdői emlék a gyerek keze alatt még mindig elsöprő sikert arat a családi összejöveteleken, vasárnap délutánonként. Olga néni ugyanúgy tanúja testi-szellemi gyarapodásunknak, mint tanítóink. Nem lát bennünket minden nap, de hosszabb ideig, nyolc-tíz évig is egyfolytában. Ebben az időszakban előfordul, hogy inkább az Anna dombon csúszkálunk télen, mintsem zongoraórára mennénk, a barátnőm és én. De Olga nénihez hűségesen el fogunk járni, még hosz- szú évekig. Kézimunkaóráink is vannak. Majdnem olyan jól érzem itt magam, mint az óvodában. Megadóan öltögetem a tolltörlőnek nevezett, iskolában létfontosságú tárgyat, amit éppen fabrikálunk. Gombot is varrunk, és egyéb, számomra csüggesztő dolgokat. Olybá veszem, hogy ezen is át kell esni, hogy más, boldogítóbb dolgot lássak, halljak. Később azonban, talán harmadikban, a hímzés alapjai kerülnek sorra, ezt egyből megszeretem, any- nyira, hogy minden tanév elején hímzek egy térítőt a tanári asztalra, gimnazista koromban is. Nagy változásokat hoz a negyvennyolcas esztendő a mi családunknak, de az egész országnak is. Az országos változást nem érem fel ésszel, csak a kicsi körét, amiben élek. Előbb kistestvérem születik! A nyár folyamán pedig elköltözünk a házból, ahol születtem, nem messzire, de így is nagy változást jelent. Jellemző a korabeli szemérmességre, hogy semmi jelét nem látom előre annak, hogy testvérem fog születni. Nem veszem észre az édesanyám alakján bekövetkezett változásokat, sem a felnőttek beszélgetéséből nem értek semmit. A szülés napját, éjszakáját a keresztanyámnál töltöm és teljes meglepetésként ér a hír hazatérve: megjött a gólya! Fejlett, értelmes és engedelmesen hiszékeny gyermek vagyok. A felnőttek magyarázkodásában érzek ugyan valami szokatlan ellentmondásosságot, de kétségbe nem vonom még és nem is firtatom a valódi értelmét. Ez a hiszékenység működik a Mikulás és a karácsonyi angyal esetében is. Kilenc évesen fedezem fel a felnőttek tevékenységét a háttérben, véletlenül. Felfedezésem inkább sajnálattal tölt el. De amikor kistestvéremnek készítjük a karácsonyi ajándékot, meg a fára való díszeket, édességeket, szíwel-lélekkel veszek részt benne. Avval is egyetértek, hogy mindezt titokban kell a kicsi előtt tartani, hadd örüljön a meglepetéseknek! Ez a szemérmesség talán nem nevelt kórosan hiszékeny embereket nemzedékemből, de tizennyolc-húsz éves korunkban komikusnak hathatott, esetleg veszélyeket is jelenthetett a nagymértékű naivitás, tájékozatlanság az élet alapvető dolgaiban. Az iskolák államosításával felborul az első osztályban bevezetett rend. Egy tanévre a Nátus épületébe költözünk, majd vissza a régi helyre. Átszervezés alatt a tanítóképzés, de majd csak a negyedik osztály végére szűnik meg intézményünk, mint tanítónőképző. Szabó Magda egyik regényéből, az Abigél címűből készült film megragadóan mutatja be ezt a fajta iskolát, ahová jártam, a várost, a 456
