Lapok Pápa Történetéből, 2004

2004 / 2-3. szám - Czirók Viktória Eszter: Pápai emlékek

képen megörökített gyerekek két osztályt képviselnek, mert a tanítónőket az osztatlan falusi iskolák munkamódszerére képezték ki. A tanteremben mindig két tanulócsoport dol­gozott; egymástól eltérő tanulnivalókat taní­tott a tanítónő. Amíg az elsősök olvastak, a másodikosok éppen másolással, vagy fel­adatmegoldással foglalkoztak. A sokéves gya­korlattal rendelkező tanítók könnyen megbirkóztak evvel a helyzettel, de a jelöltek számára nagy erőfeszítést igényelt. Mi, gyerekek, megszoktuk, hogy a tan­órán Emma néni mellett más, „kistanítónéni” is van velünk. Gyakran tízen, húszán, a saját tanáraikkal vonulnak be az osztályba, „bemu­tató tanításra”, ilyenkor a mi tanítónénink tanítja a jelölteket, velünk együtt. Máskor a kistanítónéni tanít bennünket társnői jelenlét­ében, tanárai figyelő szeme előtt. A tanter­münkben a padsorok mellett székek sorakoz­nak a falak mellett, körös-körben. Néha olyan sokan jönnek „hospitálni”, hogy nincs elég ülőhely, végigállják az órát. A gyerekek számára mindez felér egy színházi előadással. Elég hamar megtanuljuk, hogy szolidárisak legyünk a kistanítónénikkel, nehogy rossz jegyet kapjanak. Minden erőnk­kel igyekszünk együttműködni velük. Ugyan­ez a helyzet Emma nénivel is, aki ugyan nem kap már semmilyen rossz minősítést, de a „mundér becsülete” azt diktálta, hogy az óra a legnagyobb rendben menjen. Az igazi látványosság mégis az év végi vizsga, amikor szüléink ülnek a fal melletti székeken, előttük kell szerepelnünk versmon­dással, olvasással, a szorzótábla felmondásá­val. Az első négy iskolaévem így zajlik le; az év végi vizsga az ötödik osztálytól szűnik meg, ahogy a gyakorlóiskola is. Addig azon­ban négy tanév telik el a gyakorlóiskolák megszokott módján, alapos munkával, csipet­nyi látványossággal, érdekesen. Örömmel megyek iskolába reggelente, hi­szen mindig történik valami érdekes. Barát­nőm több is akadt. Jutkával hazakísérjük egymást iskola után olyan módon, hogy előbb én elkísérem őt a kapujukig, aztán ő eljön velem a mi kapunkig. Itt nem hagyjuk abba, megint visszakísérem, aztán ő jön ismét ve­lem hazáig. Annyi mondanivalónk van egymásnak, hogy nem bírunk elválni másnak, hogy nem bírunk elválni egymástól. Végül valamelyik felnőtt megsokallja az in­gázást és szétválaszt bennünket. Bellával egy padban ülünk több tanéven keresztül és igazi szövetségesek vagyunk. Vele hittanra is együtt járok, mert az evangé­likusok külön hitoktatásban részesülnek. A reformátusok hittanóráján hazamehetünk, máskor játszhatunk az udvaron a lyukasórán. Hitoktatónk Dombi László tiszteletes úr, több tanéven keresztül, amíg csak megmarad az iskolai hitoktatás. Bizonyítványunkban így szerepel ez a tantárgy, az első helyen a tantár­gyak listáján: „Hit és erkölcstan” - ahogy később a főiskolai leckekönyvben első helyen áll: „Marxizmus-Leninizmus.” Mind a két diszciplínából mindig jelesem volt, így igazán elmondható, hogy erkölcsileg felkészítettek minden eshetőségre, ami az életben adódhat... Tény, hogy a „protestáns kötelességtudat”, amit otthon is igyekeztek belém táplálni, egy csipetnyi puritán szigorral és aszkétizmussal együtt, egész életemben jellemző volt rám, szerencsére éppen elviselhetően kiegyensú­lyozva az őseimtől örökölt életvidámsággal, optimizmussal és a boldogságra való képes­séggel. Leírom a tanítónő nevét: Czucza Emma, áldott legyen emléke! Sírja az Alsóvárosi te­metőben, „keze nyoma” rajtunk, egykori ta­nítványain. Fekete kalapot hordott, fekete ruhát; tanítványai jelentették számára a csalá­dot, pótolták saját, meg nem született gyer­mekeit. Mint olyan gyakran ebben az időben, sok tanult nő maradt egyedül. Tanítónők, ta­nárnők, értékes emberek, szép, csinos nők. Mintha ez a pálya kizárta volna a családi élet boldogságát a nők számára. Emma néni „fedez fel” jó olvasónak, fo­galmazónak, versmondónak, ahogy ez a to­vábbiakban is mindig fennmarad. Képessége­imről addig természetesen fogalmam sincs, bár a betűket ismerem, mire Emma néni elé kerülök. Nem töltöm hiába a téli délutánokat a képeskönyvek, később a mesekönyvek tár­saságában. Az első osztályban először szóta­golva olvasunk, de karácsonyra minden betűt megtanulunk, a szótagoló olvasás könnyen megy mindenkinek. A tanév végére ebből 453

Next

/
Thumbnails
Contents