Lapok Pápa Történetéből, 2002

2002 / 6. szám - Tamás László: Fordított távcső

mi számtan, ipari- és kereskedelmi jogi isme­retek; kémiaórákon megismerkedtünk a fon­tosabb gyártástechnológiákkal; továbbá a leg­fontosabb, a könyvvitel. Jól érezte az iskola vezetősége, hogy új, modernebb idők jönnek, újabb gazdasági rend következik, és ehhez szükség lesz jólképzett gazdasági szakembe­rekre. Mint később kiderült igazuk lett: a há­ború után valamennyien el tudtak helyezkedni a végzett hallgatók. Egyházi iskolánál szokatlanul fontos sze­repet szántak a testnevelésnek. Ehhez kellett azonban, hogy olyan kiváló tanárunk legyen, mint V. Kovács Lajos, akit mindenki csak ’’Szak úr”-nak hívott. Az iskolai kardvívó és tornászcsapat sorozatban nyerte az országos bajnokságokat! Év végén a szokásos torna­vizsgákon pedig a Ligeti Sporttelep zsúfolásig megtelt az élményszámba menő műsorok megtekintésére összesereglett nézőkkel. Hetenként volt egy kellemetlen kötelezett­ségünk is: a leventefoglalkozás. Ilyenkor ki­masíroztunk a vásártérre, a lőtérre vagy a le­venteotthonba, ahol többórás honvédelmi okta­tásban részesültünk. Senki sem szeretett ’’leven­tébe járni”, talán még oktatóink sem. Egyre jobban kedveltük az iskolán kívüli szórakozásokat: tánciskolába lehetett beirat­kozni, és ki-ki a tehetségének megfelelő ’’hobbit” űzte. Testi és szellemi fejlődésünkkel párhuzamosan szinte mindegyikünkben kezdett kialakulni a becsvágy, hogy egy-egy területen kitűnjön az átlag közül: Baumgartner Tibi reme­kül tangóharmonikázott, Kerekes Lajos és még néhányan szertornászok lettek, jómagam asz­taliteniszben és gyorsírásban arattam sikere­ket. De volt olyan is, aki esetenkénti produk­ciókkal hívták fel magukra a figyelmet, mint pl. Takáts Józsi, aki arra fogadott, hogy kézen elmegy a Kollégiumtól a Csókáig. Mások a futballban jeleskedtek, mint Udvardy Józsi és Beschoner Öcsi. Akadt viszont olyan is, aki állandóan harcban állt a tanárjával, mint Szé­kely Béla, aki az Apostol tanár úr bosszantá­sában lelte örömét. Volt egy társunk — Varga Ottó —, aki magas szinte űzte azt a képessé­gét, hogy óra előtt kiment a katedra elé, és valami igazi vagy látszatprobléma felvetéssel igyekezett a felelésre szánt időt megrövidíte­ni, gyakran sikerrel. Legemlékezetesebb esete az volt, amikor Rudolf Hess, Hitler helyettese Angliába szökött, s az óra megkezdése előtt arról kérdezte a tanárt, vajon mi erről a véle­ménye. Volt véleményük, az első három órát sikerült elbliccelni, de a negyediken a tanár mosolyogva fogadta Ottót, meg sem várva, hogy elkezdhesse a mondókáját: tudom, eltűnt a Hess, felelés lesz. Nyilván a tanáriban szóba került, hogy ezek a harmadikosok mennyire érdeklődnek a politika iránt. Gondolom minden osztálynak voltak a sú­gással kapcsolatban is humoros esetei, ne­künk, illetve nekem és kedves padtársamnak Kamondy Lacinak is akadt ilyen Az ónodi országgyűlésről tanultunk, feleléskor a tanár azt kérdezte, mit mondtak a magyar nemesek, amikor a Habsburgokat megfosztották a trón­tól. Laci tétovázott, láttam, hogy nem tudja, súgom neki: ”Eb ura fakó!” Valószínűleg nem jól értette, azt hívén, hogy ezt latinul mond­ták, büszkén kivágta: ’’Ebura, fakura!” A ha­tás még Ónodon sem lett volna nagyobb! A süvölvények egyre felnőttesebb szoká­sokat vettek fel: egyre többen dohányoztak, tízpercekben a WC fülkék mindegyikéből kékes füst szállt fel. Tanáraink is beletörődtek valahogy, tudták, úgyis hiába tiltják, akkor is megtalálják a fiúk a módját. Nagyszerű tanáraink voltak, ettől vált az iskola igazán hazafias, de szélsőségektől mentes intézménnyé. A legnagyobb hatást azonban a szigorúan vett tananyagon kívüli beszélgetések gyakorolták a hallgatókra. Fiatal tanárainkat a háboiű a frontra szólította, és sajnos hárman: Kiss László, Csipő Lajos és Futó István az életüket áldozták a hazáért. Pótlásukra a teo­lógiai tanári kaiból Nagy Gábor és dr. Trócsányi Dezső professzorokat, valamint a tanítóképző nyugdíjas tanárát, Marcselly Kornélt állították csatasorba. Kiváltképp az első kettő élmény­számba menő órákat tartott, igazi professzo­rok voltak. Mint már említettem a havi tandíj húsz pengő volt, és sokunknak a nyári szünetben végzett munka teremtette meg a tanulási lehe­tőséget. Munkalehetőség bőven volt, mert a 397

Next

/
Thumbnails
Contents