Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 6. szám - Tamás László: Fordított távcső
munkaképes, hadköteles férfiak javát behívták katonának. 1942 nyarán Bakonyszentkirályon és Cseszneken cséplőellenőrként dolgoztam Nagy Jancsi kenyeres pajtásommal. Hálátlan munka volt, tudván, hogy a tennelőnek a fejadagon és vetőmagon kívül a termést be kellett szolgáltatni, ahonnét egyenes út vezetett Németországba. Bakonyszentkirályról még ma is bennem élő hátborzongató emléket őrzök: egyik este vándormozis érkezett a faluba, és a fő téren ütötte fel sátrát, azaz egy-két méter magas ponyvával bekerített részt, és megkezdte a vetítést. A sátor a községi kút mellett húzódott, s csak természetes, hogy az éjszakára deszkákkal befedett kútra mintegy 10-15 ingyen-néző kapaszkodott fel. Már az utolsó kockák peregtek, mikor megtörtént a baj: a korhadt deszkák nem bírták a terhelést és beszakadtak. Mint később kiderült, csupán egy halott volt, de amíg ez kiderült, az maga volt a pokol, jajgatás, sírás, kétségbeesett kiáltozással mindenki a hozzátartozóját kereste. Ilyen pánikhangulatban azóta sem nagyon volt részem. Nagy Jancsi pajtásommal csak jóval éjfél után kerültünk ágyba. Úgy látszik, a cséplési munka baljós eseményeket hordoz magában: amikor a következő nyáron a Hitelszövetkezet cséplőgépénél mázsálóként dolgoztam, ismét kegyetlen jelenetnek voltam tanúja. A Vaszari útról a gépeket húzattuk be, amikor a vasútállomásról a Svencel rétre vezető iparvágányon a mozdony egy pékinast derékban szelt ketté. Rossz előjelek voltak ezek, akkor még nem tudtam, hogy a következő háborús idők sokkal borzasztóbb eseményeket tartogatnak. De mindenekelőtt hátra volt még az iskolai tanulmányok befejezése. Mindennapos légiriadók közepette érkezett el 1944 májusa, amikor egy hónappal előbbre tolták az érettségi vizsgákat, búcsút intettünk az Alma Matemak, és lezártuk életünknek talán legszebb és legemlékezetesebb szakaszát, amit úgy hívnak: gyermekkor. *** Banális dalfoszlányok jutnak eszembe, mint: ’’Rég elmúlt már az én gyermekségem, szép ifjúság jöjj vissza egy szóra”... Bizony elmúlt, és akik ezt széppé tették, jobbára azok is elmúltak már, de emlékül itt él szívemben és ezekben a kesze-kusza sorokban. Ahogyan a két fakó lábam bírja, néha végigjárom az ódon utcákat, keresem a régi arcokat, de hiába, nem hallom a gyerekzsivajt. Ha véletlenül egy gyereket látok, igyekszem magamat vagy valamelyik régi pajtásomat felfedezni benne, de csalóka képzelet ez csupán. Megértem, hogy az évezred bezárja kapuit, én és emlékeim már nem valók a harmadik évezredbe, s mást nem tehetek, mint félrefordulok. hogy ne lássák szivárgó könnyeimet. * Megjegyzés: A kézirat megírása, illetve a szerző Pápán tett látogatása óta eltelt időben alábbi változások történtek a visszaemlékezésben olvasható adatokban:- A Szent Flóriánt ábrázoló szobor felújított, restaurált állapotban visszakerült a Flórián utcába.- A Köztársaság ligetben pedig a támaszkodó férfialak helyén ismét az újra megformált országzászlót tartó magyar vitézt láthatjuk. A szerkesztő Pápa, 2002. november 14. KIADJA A JÓKAI MÓR VÁROSI KÖNYVTÁR Felelős kiadó: Dr. Hermann István Tipográfia: Szily Ildikó HU ISSN 1216-2027
