Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 6. szám - Tamás László: Fordított távcső
mamást játszottak a kisgyerekek; a lányok kivétel nélkül babáztak, labdáztak, és a földre rajzolt kockákban sántikáltak. A bújócska és a fogócska már a nagyobb gyerekek játéka volt; majd a ponyvaregények hatására indiánoztunk és ’’kovbojoztunk”. Rögtönzött atlétikai versenyek, ’’színelőadások”, cirkuszi produkciók is szerepeltek repertoárunkban. Ha rossz idő esetén a szobába kényszerültünk, előkerültek a gombfoci csapatok, és még bajnokságokat is rendeztünk. Természetesen a gombfocicsapa- tok a Fradi, Újpest és a Hungária nevet vették fel. A profizmus csírájaként egy-egy kabátgomb néha súlyos tízfillérekért cserélt gazdát. ’’Zenei” érdeklődésem furcsa módon kezdődött: szenvedélyesen szerettem harangozni. Azt figyeltük, mikor lesz temetés, mert akkor húsz percig harangozhattunk. Még arra is képesek voltunk, hogy májusban vagy októberben litániára menjünk, csakhogy harangozhassunk. A karácsonyi, húsvéti ünnepek játékai még némi aprópénzt is hoztak a konyhára. Örömmel idézem fel a nyaranta édesapám és barátai által rendezett vasárnapi kirándulásokat. Kibéreltek egy jó hosszú kétlovas kocsit, melyekre deszkaüléseket fektettek keresztbe, és hajnalban útra keltünk a Bakonyba vagy a Somlóra. így ismertem meg a Hajmási csárda füstös ivóját, a gannai és döbröntei templom temetkezési helyeit, az attyai, a bendei erdő szépségeit. Legemlékezetesebb kirándulásainknak azonban a Somló volt a célpontja. Gyerekkoromban még ittam a várban lévő forrás vizéből, és jelen lehettem a kilátó felavatásánál is. Akkor láttam életemben először koronás rendszámú autót és eleven főherceget. József főherceg avatta fel a kilátót, a vendégek kecskelábú asztaloknál ették a ragulevest, és a híres prímás Magyari Imre húzta az urak fülébe az ’’étvágygerjesztőt”. Néhány sátor is volt felállítva, ahol szégyenszemre még sört is mértek. Nem is volt keletje, akkor még a bornak volt becsülete. Lassacskán abba az életkorba léptem, amikor a játékon és tanuláson kívül már a környezet is kezdett érdekelni. Észre kellett venni, mert tanítóim és tanáraim szemléletesen irányították rá a figyelmet, hogy milyen szép a városunk, s hogy a Nagytemplom nemcsak a vasárnapi szentmise színhelye, hanem nagyszerű műalkotás is. Érdekes, hogy a vele kapcsolatos kuriózumok még hat évtized múltán is megmaradtak bennem és tisztelettel adózom az építők, alkotók, művészek emlékének. Vajon hányán tudják ma, hogy — több mint kétszáz évvel ezelőtt — az építéshez óriási lejtőt építettek a kocsik számára, s ez a lejtő a Bástyán kezdődött? Ma a technikai csodák világában is megbicsaklik a képzelet, ha arra gondolunk, hogy a szószéket egy darab libanoni cédrusfából faragták, és a főoltár elkészítéséhez szükséges zöld márványt irdatlan messziről, az Uraiból hozták. Gyermekkoromban elképesztő hatást tett rám az oldalkápolnában, üvegkoporsóban nyugvó Szent Martialis vértanú díszes katonaruhában lévő csontváza. Nem tudom, a mai diákságot elviszik-e, hogy megtekintsék a szent ereklyéit? Kiváló lehetőségnek tartanám vallásos érzületű gondolatok és kultúrtörténeti kutatások ébresztésére. A templom büszkeségei a híres festőnek, Anton Maulbertsch-nek freskói és óriási oltárképei; a carrarai márványból készült Szt. István és Szt. László szobrok; továbbá a hatalmas méretű bronz gyertyatartók. De külsőségeiben is lenyűgöző hatást keltenek a hetvenkét méteres tornyok, a huszonhét mázsás ’’öregharang” és kisebb társai. Szomorúan emlékszem arra a napra, amikor a második világháborúban a tizenkét mázsás ’’fertályos” — negyedóránként ütő — harang is ’’bevonult”, hogy része legyen egy vesztes háborúnak. Üres helye még most is fájdalmasan tátong a nagyharang mellett. Még ma is jár a két tornyon lévő óra, a régi világban sok szegény embernek csak ezek mutatták az idő múlását. Akkor még nem veszett el a közlekedés zajában a fertály és egész órákban meg- zendülő óraütés. Nyilván régibb keletű az egyik tornyon lévő napóra, ami hajszálpontos, nem kell felhúzni, igaz, csak napsütésben működik. Személyes kötődésem a Nagytemplomhoz most már szinte tradicionális: itt kereszteltek, itt voltam elsőáldozó, itt bérmált Rótt Nándor veszprémi püspök, itt volt az 392
