Lapok Pápa Történetéből, 2002

2002 / 6. szám - Tamás László: Fordított távcső

delmü polgára élt szoba kiadásából, amit bizony csak a módosabb falusi gazdák tudták gyerekeik után megfizetni. Nyár végén az ablakokban meg­jelentek a cédulák, melyek tudatták, hogy ”Jóra- való két fiút kosztra és kvártélyra elfogadnék”. Ez bizony 40-45 pengőt tett ki havonta, ami­nek egy részét természetben is ki lehetett egyenlíteni. Szűkös internátusi ellátás is volt már, de oda akkor is nehéz volt bejutni. A polgári iskola rendszere véleményem szerint nagyon hasznos intézmény volt, egy­részt viszonylagos olcsósága, másrészt prakti­kus tantárgyai révén, ezért diákjai általában a kispolgárság soraiból verbuválódtak, és oda is tértek vissza. Jórészük az iskola elvégeztével nem tanul tovább, hanem elhelyezkedtek a társadalmi ranglétra eleje-közepe táján. Sokan közülük — főként az életrevalóbbak — ki­sebb tisztviselői állásba is bejutottak. Tantárgyai gyakorlatiasak voltak: számtan és mértan, természetrajz, fizika, vegytan, és harmadikban-negyedikben már jogi ismere­tek. Ez utóbbinál az akkori kor egy fő köve­telménye volt a váltójog ismerete. Újdonság volt az, hogy német nyelvet is kellett tanul­nunk, és bizony néhány nehéz koponyába nehezen lehetett beleverni a ’’der, die, das”-t. Ezt persze szó szerint is lehet érteni, mert az elemi iskolához hasonlóan itt sem tétlenkedett a nádpálca. Torna és énekóra is bekerült a tanrendünkbe, de ezek sem voltak ám ’’potya tárgyak”. Az iskolánknak volt tornaterme, és a gyengébb fizikumú gyerekek sokat szenved­tek a bordásfalon és a mászókötélen. Jó idő­ben az iskolaudvaron még magas- és távolug- róversenyek is létrejöttek rövidtávú futóver­senyekkel tarkítva. Számunkra azonban a fut­ball volt a fő attrakció, s ha nem jött össze két csapatra való fiatal, akkor fejelő bajnokságot rendeztünk. A város akkori vezetői — jó ér­zékkel — a tókerti lőtér mellett futballpályát létesítettek a diákság számára, ami egyúttal a levente kiképzés céljait is szolgálta. Kirándulásaink is hosszabbak lettek. Lel­kes osztályfőnökünk, Szakály Kis József kez­deményezésének eredményeképpen az egész osztály kerékpáros kirándulást tett a Somlóra. Tudtommal ez volt az első kerékpáros kirán­dulás a városban, azt hiszem ez 1939-ben tör­tént. Emlékezetes, többnapos kirándulást tet­tünk autóbusszal a Balaton körül. Többségünk akkor látta elsőízben a tavat, bennem is mara­dandó emlékeket hagyott, itt kezdődött az azóta is tartó vonzalmam a Balaton iránt. Gondoltak a gyerekek kézügyességének fej­lesztésére is: kézimunkaórák voltak, amelyen a fiúk lombfűrésszel fából játékokat és egy­szerű dísztárgyakat készítettek. A lányok hor­golni, kötni és hímezni tanultak, sőt szerepelt a tantervben az ún. háztartástan is. Monda­nom sem kell, hogy ezek hasznossága elvitat­hatatlan volt, és még ma is az lenne. Heten­ként két egymást követő órában rajzot is ok­tattak, méghozzá szaktanárok, akik igyekeztek a tanulók festészet iránti figyelmét is felkelte­ni. A legjobban sikerült rajzokból évvégén kiállítást rendeztek. Az egészségtan oktatást is fontosnak tartották, külön tankönyv szolgált e célra, melyből nagy vonalakban megismertük az egészséges élet módjait, továbbá a beteg­ségek tüneteit, megelőzését és gyógyítását. Negyedév tájékán külön izgalmakat oko­zott az intőosztás. A négy érdem leggyengéb- bike volt a 3/4-es és a 4-es. Az előbbiért intő, az utóbbiért rovás járt. Ismerve a tanulók fé­lelmét a szülői szigortól, az értesítéseket pos­tán küldték el, melyet a szülő által hitelesítve kellett visszavinni. így sem számított ritka­ságnak egy-egy ügyetlen aláíráshamisítás. Ha az intés nem használt és évvégén megbukott a tanuló, jött a pótvizsga, osztályismétlés, majd az iskolából való kimaradás, mely után a gye­rek inasnak ment, ám itt sem szabadult meg a tanulástól, mert kötelező volt az ún. inasisko­la, amit ma finomkodva szakmunkásképző intézetnek hívnak. Jellegzetessége volt az akkori középisko­láknak a magántanulói intézmény. A képzés­nek ezt a formáját túlkoros vagy testi hibás gyerekek választották. Ezek egyikével a ké­sőbbiekben a kereskedelmi iskolában koptat­tam a padot. Nagyszerűen rajzolt, de mégsem festő lett belőle, hanem költő. Úgy hívták: Nagy László. Elnézem a polgári iskola utolsó évében ké­szült tablónkat. Sóira veszem mindegyik osztály­384

Next

/
Thumbnails
Contents