Lapok Pápa Történetéből, 2002

2002 / 6. szám - Tamás László: Fordított távcső

sokan elvéreztek. Tandíjmentességet vagy akár csak kedvezményt a jó tanulmányi eredménytől függően lehetett kapni: a jó rendűek — akkor 1-4- ig számítottak az érdemjegyek —, tehát a 2-esek már kaptak kedvezményt. Mentességet csakis a jeles, vagyis kitünőrendüek élveztek. Emlékszem olyan esetre is, amikor az elégséges osztályzatú tanuló azért maradt ki az iskolából, mert szülei nem tudták előteremteni a tandíjat.

Alapvető különbség volt, hogy itt már mind a négy felekezet tanulóit fogadta az iskola. A heti két hittanórán minden gyerek a vallásának megfelelő hitoktatásban részesült, általában a nap első két órájának valamelyikén. Bátran állíthatom, hogy köztünk, gyerekek közt soha semmiféle vallási indíttatású vita vagy veszekedés nem volt. Ha volt, azt elsősorban a hittanárok gerjesztették, ami sajnos kiterjedt a felnőttek világára is. Ma már higgadtam elemezve az ilyen irányú problémákat, az okot abban véltem felfedezni, hogy túl sok volt a pap, mai szóhasználattal a felesleges kapacitás. A vallásoktatáson és szertartáson kívüli időben szinte missziós feladatként kezelték a hívek egyik felekezetből a másikba való áttérítését. Ezeknek egyik jellemző területe volt a vegyes házasságok megakadályozása. Akkortájt bizony hosszú hónapokig, sőt évekig elhúzódott a fiatalok jegyessége, és a leendő párokat és azok szüleit tűz alá vették az érdekelt egyházak papjai. Nagyon sok tragédia előidézője volt a papságnak a fiatalok szerelmén ült diadala. Több öngyilkosság és egyéb szomorúság okozójává vált a túlbuzgóság. Amennyiben a fiatalok nem félve a pokol tüzétől mégis egymáséi lettek, akkor a megszületett csecsemők vallási hovatartozásáért folyt az elkeseredett küzdelem.

A polgáriban és később a kereskedelmiben is kötelező volt a vasárnapi szentmisén vagy istentiszteleten a megjelenés. Nálunk, katolikusoknál, ezt még megtoldották a tanítás megkezdése előtti szentmisén való részvétellel, ami alól csak a három téli hónapban kaptunk felmentést. Semmi lazaságot nem tűrtek a hittanárok, ha tanévközi szünetekben elutaztunk lakóhelyünkről, a vidéki plébánostól szentmise-látogatási igazolást kellett kérnünk.

Szigorúan kötelező volt részt venni a körmeneteken és nagyböjtben, a lelkigyakorlatokon, továbbá hetenként délután legalább egyszer egyházi énekórát is végig kellett szenvednünk. Bizton állíthatom, hogy az ilyenirányú túlbuzgóság a tanulók nagy részénél nem szolgálta az áhítat növelését. Protestáns osztálytársaink ilyen tortúrának nem voltak kitéve. Jellemzésük leírom Baumgartner Tibi osztálytársunk esetét, aki kiváló zenei érzékkel rendelkezvén az iskola zenekarában játszott klarinéton Szabó Sándor, a jeles zenetanár vezetésével. A viszály akkor kezdődött, amikor a zenekarnak a református templomban március tizenötödikén szerepelnie kellett. Molnár István tisztelendő urunknak ez már sok volt; méghogy egy katolikus fiú református templomban! Elkeseredett küzdelmet folytatott Tibi barátunk szereplése ellen, de hát engednie kellett, mert rajta kívül egy szem klarinétos sem volt akkor az iskolában.

Négy éven keresztül fájó sebe volta a katolikus tanulóknak a hagyományos március 15.- i diákbál, ami természetesen nagyböjtre esett, és azon részt vennünk fejvesztés terhe mellett tilos volt. Természetesen voltak egyéb tilalomfák is: télen este hét, nyáron nyolc óra után csak szüléink társaságában lehetett az utcán tartózkodnunk; a diáksapkát kötelezően viselni kellett, és bizony többször megesett, hogy a nyilvános helyen rendetlenkedő tanulót egy másik iskola tanára a sapka alapján beazonosította, és értesítette a tanuló iskoláját. Moziba, netán színházba csak egyedi írásbeli engedéllyel mehettünk. A kollégium egyik szigorú pedellusa ott állt a mozi bejárata előtt, és figyelte az ’’illegális” látogatókat. Persze mi sem estünk a fejünk lágyára, a jegy szedők jóvoltából a kijáraton keresztül osontunk be a nézőtérre. Nem emlékszem, hogy egyetlen előadást kihagytam volna Albert bácsi őrködése miatt.

De ismét elkanyarodtam a témától, tehát vissza a polgári fiúiskola padjaiba. Ide már nem csak pápaiak, hanem a környező falukból is számos diák járt, mégpedig a vasút közeli falukban élő ’’bejárók”, továbbá a "bentlakók”. Pápa diákváros lévén, nagyon sok kisjöve383