Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 6. szám - Tamás László: Fordított távcső
jairól akarok szólni. Emlékezetem szerint kézzel sohasem ütött meg a tanítónk, a végrehajtáshoz mogyoróbotot használt. A nyomaték kedvéért megsuhogtatta a levegőben, a pszichikai hatása körülbelül olyan volt, mint a második világháborúban a Stukák szirénáinak vijjogása. A legenyhébb büntetés a sarokba állítás volt, ennél kissé már komolyabb volt a letérdeltetés, amelyet néha az egész osztálynak el kellett viselnie. Ezt még fokozni lehetett azzal, hogy a kezeket magasba kellett emelni, és ott tartani egészen addig, ameddig bírtuk. A szigorúbb büntetések első fokozata a tenyeres volt: kinyitott tenyerünket a tanító elé kellett tartani, melybe a vétek nagyságának megfelelő mennyiségben és erősséggel sújtott le a mogyorópálca. Nem volt tanácsos a kezeket elkapni, mert az csak súlyosbította a büntetést, és nem ritkán fenekelésbe torkollott. Ilyenkor a szenvedő alanynak az első padra kellett ráhajolni, s ha még így is rakon- cátlankodott, a padban ülők a kezeit fogták, hogy ne tudjon felugrani. Voltak nehéz esetek is, ezek közé tartozott az iskolakerülés, ami hosszantartó, erőteljes veréssel járt. Változó volt a bűnösök reagálása: a szelídebb lelküek sírtak és könyörögtek: ’’Jaj, tanító bácsi, többet nem leszek rossz,”, az edzettebb állami gyerekek pedig fogcsikorgatva tűrtek. Iskolánkban volt egy-két tanítónő is, az ő kezük sem tétlenkedett, ám súlyosabb vétségek megtorlására valamelyik férfi kollégájukat hívták segítségül. így éldegéltünk mi annak idején, mikor a tudományt bizony néha szó szerint a fejünkbe verték. De voltak szép napjaink is: elsősorban a karácsonyi és húsvéti szünetekre gondolok, igaz, hogy ezt is megkeserítették az irdatlan mennyiségű házi feladattal. Nem volt még akkor szabad szombat, és egy-egy hétközi szabadnap, de mint pl. dec. 6-a Horthy Miklós névnapja, vagy madarak és fák napja nagy örömet szerzett nekünk. Ez utóbbi napon — természetesen gyalog — kivonultunk a tapolcafői kőfejtőbe vagy az attyai erdőbe, ahol a témához kapcsolódó intelmeket, szavalatokat hallgattuk, és végül elénekeltük Erkel: Hunyadi László c. opera indulójának dallamára az ’’Árnyas erdőben szeretnénk” kezdetű dalt. Különösképpen kihangsúlyozták akkoriban a madarak védelmét, mert valami esztelen virtuskodásból szokása volt a vásottabb gyerekeknek a madárfészek kifosztása. A fáradtságos, sokszor veszélyes fáramá- szás után lehozott tojásokat vagy madárfiókákat győzelmi trófeaként mutogatták. Ma már erről az oldalról nem fenyegeti veszély a madárfészkeket, a ma fiataljai inkább kényelemszeretetből, mint meggyőződésből hagyják békén a madarakat, már akinek nincs légpuskája. Egész évben izgatottan vártuk az iskolai kirándulás napját. Az első három évben ezek gyalogtúrák voltak nem is kis teljesítménnyel. Első elemistaként az Öreghegy meghódítása volt a célpontunk. Lelkes tanítónk útközben és a hegytetőn sok alapvető tudnivalót mesélt a szántóföldekről, állatokról, növényekről, és a környezet látványosságairól. A későbbi években az attyai erdő, a tapolcafői forrásvidék várt felderítésre. Már negyedik osztályosok voltunk, amikor először ültünk vonatra. Célunk Ugod volt, a Durrogós tető, s útközben megszemléltük az akkor még működő mészégető kemencéket. Négy év után búcsút intettem az elemi iskolának, az itt leírtakon kívül emlékét osztályfénykép és Hajnal Ferenc tanító bácsitól kapott szentkép őrzi, valamint a szívemben iránta érzett szeretet. Az óvoda és az elemi iskola mérföldköveit hátrahagyva elérkeztem gyermekkorom legjelentősebb szakaszába: megkezdtem a polgári fiúiskolában az újabb négy évet. Ez a 10-14 éves korig tartó szakasz volt tulajdonképpen az igazi gyermekkor, itt kezdődött a felnőttkor megalapozása, és a felelősségtudat kialakulása. Amit kisgyermekkorban elnéztek szüléink és nevelőink, azt már most nem lehetett következmények nélkül megúszni. A legfurcsább az volt, hogy most már minden tantárgyat más és más tanár tanított más és más módszerekkel, szigorúsággal vagy éppen elnéző nagyvonalúsággal. Itt már tandíjat is kellett fizetni, havi öt pengőt, ami bizony akkoriban egy kocsi tűzifa ára volt. Emiatt az elemi iskolai társaim közül az indulásnál már 382
