Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 1-2. szám - Féllábbal a pokolban
Éreztük, hogy még nem ment el. Mi is, ő is türelmesen vártunk egy darabig, majd Gogolák suttogva megszólalt, erre berontott, és kérdezte melyikünk beszélt. A tettes bátran jelentkezett. Nem élt vissza kivételes testi erejével, csupán csak azt ígérte meg, hogy leszakítja a fejét annak, aki még egyszer megszólal. Kint a folyosón két fegyveres katona őrködött. A cellában most már éjszakára is villanyt gyújtottak, és a kémlelőnyíláson gyakran szemrevételeztek bennünket. Néha ebéd alkalmával levették rólunk, de akkor kibiztosított fegyvereiket ránk fogták az őrök. Elképzelhető, milyen öröm volt éjjel szükségletünket a küblin elvégezni, és felébreszteni édesdeden alvó társamat. Gogolákkal, mint a sziámi ikrek, együtt jártunk küblire. Időközben Szabó Laci is berepült hozzánk a pápai reptérről teljes szakaszvezetői díszben, bilgeri csizmában. Na aztán az ő arcáról is lehervadt a mosoly, amikor átkísértek bennünket az iskolaépületben székelő bíróságra. Nadrágszíjainkat és cipőfűzőinket már első nap elvették tőlünk. Testsúlyunk addigra már jócskán megcsappant, s ezért egyik kezünkkel lekívánkozó nadrágjainkat kellett tartanunk. Megkezdődött a kihallgatás, melyet az öttagú haditörvényszék alezredes vezetője folytatott. Alig burkolt célzásokat tett további rövid pályafutásainkat illetően. Mint később megtudtuk, ekkor tűzte ki a statáriális tárgyalás időpontját, melyet akkoriban a kihallgatástól számított nyolc napon belül meg kellett tartani. Visszakísértek minket a cellákba, s ott igyekeztünk felkészülni a tárgyalásra oly módon, hogy a várható kérdésekre egyforma válaszokat adjunk. Elhatároztuk, arra hivatkozunk, hogy minden, ami jegyzőkönyveinkbe került, erőszak hatása alatt vallottuk. Egyre szomorúbb lett a hangulat, őreink és a járásbírósági foglár egyre szánakozóbb tekintettel néztek ránk. Az egyik katona elárulta, hogy már kijelölték az orvost, a papot és a mester- lövészeket. Állítólag a téglagyárnál fog az esemény lejátszódni, és a sírjainkat is ott ássák meg. Már csak a statáriális tárgyalás volt hátra. Még nem kérdezték meg, hogy mi lesz az utolsó kívánságunk, de én elhatároztam, hogy egy lábas lekváros derelyét fogok kérni. Fiatal koromban ugyanis nagy tisztelője voltam ennek az ételnek, amit akkor közönségesen csak barátfülének hívtak. Letelt a nyolc nap, s bennünket ismét átkísértek az iskolába, ahol összeült a statáriális bíróság. Mind az öten katonatisztek voltak. Vezetőjük a már ismert véresszájú alezredes volt. Jelen volt még a katonai orvos és az ügyész is. Váratlan segítséget is kaptunk: legnagyobb meglepetésünkre három civil - hivatalból kirendelt - ügyvédet kaptunk. Három idős urat, akikre életünk végéig hálával fogunk gondolni. Az asztalon ott sorakoztak a bűnjelként lefoglalt fegyverek, néhány könyv és körülbelül negyven darab pajzán fénykép, amelyek Hófehérke nemi életét jelenítették meg a hét törpével a legkülönfélébb változatokban. Mind az öten végignézték, majd később a tárgyalás során megállapították, nem csoda, hogy ezek az elkorcsosult ifjak ilyen aljas cselekedetekre vetemedtek. Az ügyész hűtlenség, hazaárulás, és nemzetvezető elleni merénylet szervezése címen emelt vádat ellenünk. Taktikánk bevált: vallomásaink minden pontban teljesen egybehangzóak voltak, és minden beismerésünket a vallatások kapcsán alkalmazott erőszakra hárítottunk. Vallomásom szerint a Mausert a háború után vadászpuska gyanánt kívántam használni. Ügyvédeink a merénylet szervezését csupán kritikának minősítették, hogy mennyire kevéssé őrizték a nemzetvezetőt, és akár kézigránátot is hozzávághattak volna. Valóságos tesztet készítettek rólunk, amelynek kérdései között szerepeltek olvasmányaink, az újságok cikkei, sport, zene stb. iránti érdeklődésünk. Ügyvédeink védőbeszédükben olyan remek fickóknak festettek le bennünket, hogy nem ismertünk magunkra, pedig a tárgyalást megelőzően nem is találkozhattak velünk. Következett az ítélethozatal, helyesebben nem következett. A bíróság elfogadva védekezésünket - az erőszakkal kicsikart vallomásokat illetően - nem hozott ítéletet, és elrendelték a nyomozást végző kémelhárítótiszt megidézését a következő tárgyalásra. A tárgyalás befejeztével ügyvédeink boldogan gratuláltak, és biztosítottak róla, hogy a következő tárgyalás már csak „sima” haditörvényszék lesz, ahol már nem igen hoznak halálos ítéletet.
