Lapok Pápa Történetéből, 2002

2002 / 1-2. szám - Féllábbal a pokolban

A következő tárgyalásig hátralévő mintegy négyhetes idő sem telt eseménytelenül: jobban megismertük rabtársainkat, és az emlékezetemben megmaradtak alapján személyüket és ügyeiket röviden bemutatom. Azt hiszem, hű keresztmetszetet adnak arról a korról az itt következő kis történetek, melyekben sajnos akadtak tragikus kimenetelűek is.

Az egyik legszomorúbb Bezák Vilmos esete. Zalaegerszegi vagy nagykanizsai mozdony- vezető volt, akit az oroszok rávettek, hogy jöjjön át a még meg nem szállt részre, és szerezzen adatokat. Miután elkapták, Csepregre hozták, és itt Németh Sándor és társa karmai közé került. Vallatásakor a szomszéd cellát kiürítették, és ott vették kezelésbe. Velőtrázó sikoltások, jajgatások hallatszottak át az ajtón. Melléről a szőrt csomókban tépték, de ő hősiesen kitartott, javaslatunkra nem ismert be semmit. Nem hiszem, hogy mi kibírtuk volna azokat az állati kegyetlenségeket, melyekkel őt kínozták. Végén a vallatok taktikát változtattak: finom ennivalókat és bort hozattak, és látszólag beismervén tévedésüket, bocsánatot kértek a sok szenvedésért, melyet okoztak. Mintegy kiengesztelésül megvendégelték Bezák Vilit, és leitatták. A többi már simán ment, elszólta magát, és ezzel aláírta halálos ítéletét. Később Komáromban azt a hírt hallottuk, hogy kivégezték.

Nem volt kevésbé érdekes Rédey György mérnök-százados ügye sem; ő Budapesten a Margit híd felrobbantását akadályozta meg bizonyos ideig, és nagyon rosszul állt a szénája. Három napos tárgyalása volt, és a sors hihetetlen módon avatkozott be: az iskola- épületben tartott tárgyalás harmadik napján pontosan déli tizenkét órára esett az ítélet kihirdetése. Az ítélet itt is halálos volt, de a felolvasás pillanatában kint az utcán megszólalt a harangszó. Indulókat játszottak, aminek ütemét Rédey György lábával kísérte. A jelenlévő orvos azonnal félbeszakította a tárgyalást, és azt mondta, hogy azaz ember, aki a halálos ítéletének hallatán lábával az induló ütemét veri, az nem tudja cselekedeteit komolyan megítélni. A bíróság elfogadta az érvet, és a halálos ítéletet tizenöt évi fegyházra módosította.

Rédey cellatársa volt Lahner Béla zászlós, aki mélyebben nézett a pohár fenekére. De nem ezért került börtönbe, hanem azért, mert borközi állapotában a Szálasi-képet céltáblának nézte, és arra lövöldözött. Nekünk az élőt sem sikerült eltalálni, neki viszont a képet igen. Volt egy orosz partizánunk is, aki remekül beszélt magyarul. Nekem elárulta, hogy zsidó, és Rapoportnak hívják. Fényképemet odaadtam neki, röviddel a harcok befejezése után Pápán felkereste apámat, és életjelt adott rólunk. Rövid ideig cellatársunk volt egy munkaszolgálatból megszökött zsidó fiú - név szerint Jungert József-, aki a szülőfalujában bujkált a házuk padlásán. Valamelyik szemét szomszédja meglátta és feljelentette. A csendőrök fogták el, és rettenetesen megverték puskatussal, mert azzal védekezett, hogy ő jó magyar, és az oroszoktól szökött vissza. Ez már a csendőröknek is sok volt, nem hittek neki s mikor megtört, és bevallotta az igazat, akkor meg azért ütötték-verték, hogy addig miért bolondította őket. Megmutatta testét, ami olyan volt a sok veréstől, mintha tintával mázolták volna be. Őszinte vallásosságból tőle kaptam egy életre szóló leckét: vallásának szigorú étkezési parancsait még a börtönben is betartotta. Csont meg bőr volt, de a tréfínek tartott ételeket nem ette meg. Marmelád- adagjainkon tengődött. Nem tudok semmit további sorsáról. Volt három partizán gyanúsított a délvidéki Lendváról, de voltak „átutazók” is, többek között egy helybeli idős parasztember, akit feketevágásért hoztak be, „jutalmul” kegyetlenül megtalpalták gumibottal. A már említett női cellában Mária helyzete volt a súlyosabb, a későbbiekben úgy hallottuk, hogy őt kivégezték Állítólag Szabó Laci barátunktól kapott fénykép volt a kezében, amikor kivégezték. Margit okosabb volt, ő tudta, hogy a terhes nőket nem végzik ki, és egyik előző börtönben beengedte magához az őrt. Ottlétünkkor négyhónapos terhes volt. Csak reméltük, hogy ő és leendő gyermeke túlélte a megpróbáltatásokat.

Ilyen társaságban csordogáltak napjaink, s miután a statáriális tárgyalás után levették bilincseinket, kissé lazítottak az addigi szigorúságon. Néha a börtönudvarra is kimehettünk fát vágni, és már a folyosót is felmoshattuk.

312