Lapok Pápa Történetéből, 2002

2002 / 1-2. szám - Féllábbal a pokolban

Most ismét az idézett cikk sorai következnek: „Érdekükben megmozdult a város. Trócsányi tanár úr református létére Pápa legmagasabb katolikus méltóságát kereste fel. Szálasi buzgó hitére, a könyörtiletesség krisztusi elvére hivatkozott. Mások a jobb érzésű városvezetőkhöz, magas rangú horthysta katonatisztekhez fordultak. Shvoy Lajos Székesfehérvár püspöke - a Trócsányi család legendáriuma szerint - még a herceg- prímásnak is szólt a fiatalok érdekében. Ám, hogy a végén kinek a szava esett a legnagyobb súllyal latba, nem tudni.”

A lényeg az volt, hogy január 10-15 között váratlanul kinyílt a huszárlaktanya fogdájának ajtaja, és a „hazaárulók” kiszabadultak, de csak öten. Én balszerencsémre tüdőgyulladással, 40 fok feletti lázzal megbetegedtem, és a gyengélkedőben már ágyban is feküdhettem. Felgyógyulásom után nem engedtek szabadon, talán fegyverrejtegetésért külön eljárást akartak ellenem indítani. Trócsányi és Varga tiszti ruhába öltözve Ausztriába szökött - mint később kiderült, ez volt a legsikerültebb megoldás. Ők megúszták a további gyötrelmeket. Szabó Laci visszatért egységéhez a pápai reptérre, Gellai bevonult ejtőernyősnek, Go- golák pedig visszatért munkahelyére a Húsgyárba. De ez a szabadulás csak pünkösdi királyságnak bizonyult. Talán 8-10 nap után újra elkezdődött a „begyűjtés”, és rendőri kísérettel egyelőre hármunkat - Gogolákot, Gellait és engem - a győri megyei fegyházba szállítottak. Egy nagyon becsületes, jóindulatú rendőrőrmester - azt hiszem Pálfalvinak hívták - kísért vonaton bennünket. Saját felelősségére nem rakott ránk bilincseket, és szinte tálcán kínálta fel a szökést, amikor a vonat a gyakori légiriadók miatt az állomásokon, és a nyílt pályán vesztegelt. Nem szántuk el magunkat a szökésre, mert miután egyszer szabadlábra helyeztek bennünket, nem ítéltük súlyosnak ügyünket. Rosszul tettük. Ha tudjuk mi vár ránk, megkockáztattuk volna a szökést, így azonban megérkeztünk Győrbe, ahol a súlyos bombakárokat szenvedett megyei fegyház várt bennünket. Talán január 26- ig élveztük a győri fegyház vendégszeretetét és szűkre szabott élelmiszer adagjait, amikor ismét „megcsikordult” a cellaajtó zárja. Megéreztük, hogy ismét fordulat állt be ügyünkben, és már nem babra megy a játék. Hivattak a parancsnok irodájába hármunkat; Gellai kezeire karperecét raktak, Gogolákot és en- gemet - talán a Haynau-korszakból maradt - páros bilinccsel összeláncolták. Középkori történelmi filmeket idézett látványunk. Láncaink minden lépésnél hangosan csörögtek. Egy tizedes és egy honvéd őrizetében elindítottak bennünket Sopronkőhidára, a honvédvezérkar 1. sz. hadbíróságára. Őreinktől megtudtuk, hogy a hadbíróság túlterheltség címén nem fogadott bennünket, és ezért néhány napi soproni tartózkodás után Csepregre irányítottak minket a 2. sz. hadbíróságra. Vonattal mentünk. Január 30-a, vagy 31-e volt. Éjszaka, jó néhány órás utazás után leszálltunk Bükkön, és gyalog folytattuk utunkat Csepregre. Nagy hóviharban, hófúvásban érkeztünk meg úticélunkhoz. Úgy emlékszem, Csepreg akkor járási székhely volt bírósággal és fogházzal. Jól bent jártunk már az éjszakában, amikor a négy zsúfolt cella egyikébe beraktak minket. A sötétből dühös szitkozó- dás zúdult ránk. A bilincseket nem vették le rólunk (a későbbiekben sem), és csak nagy nehezen szorítottak helyet a priccsen számunkra. Reggel ismerkedés a rabtársakkal. Volt köztük orosz katona, osztrák katonaszökevény, prágai divattervező, délvidéki szerb-, és magyar partizán-gyanús személy; Rédey György mérnök százados, és Lahner Béla zászlós. Volt egy „női szakasz” is, ahol Franciska, a csinos vend-lány ült naphosszat az ablaknál (állítólag egy szót sem tudott magyarul); Mária és Margit nevű partizánok, akiket valahol Nagyvárad körül fogtak el, amikor ejtőernyővel kidobták őket. Körülbelül öt-hat hétig voltunk Csepregen, és ezalatt sok rab tűnt föl és el. Néhányukról azt hiszem bővebben is meg kell majd emlékeznem. De nem sokáig elmélkedhettünk. Megjelent két civil ruhás magyar, akik közül az egyik Német Sándor, úgynevezett magyar SS vagy Gesta- pós százados volt, egykori Európa-bajnok birkózó. Társa is hozzá hasonló volt, de sem nevét, sem rangját nem tudtuk meg. Kihallgatott bennünket, majd szigorúan megtiltotta, hogy a cellában beszéljünk egymással, majd ezt követően magunkra hagyott bennünket.

310