Lapok Pápa Történetéből, 2002

2002 / 1-2. szám - Féllábbal a pokolban

volt a szobánkban, erők akcentussal beszélt magyarul, s nagyokat derültünk, amikor szidta az amerikai repülőket: „Ti marhák itt emberek lenni!”

Március vége felé már egyre közelebbről hallatszott az ágyúzás tompa moraja, és esténkét a torkolattüzek vörös fénye festette be az ég alját. A táján kiürítették az erődöt, bennünket vasúti kocsikba (3. osztályú) raktak, és a Csallóköz felé irányítottak. Az oroszok előrenyomulása kissé lelassult, további utazásunkban egy hetes szünet állt be, és egy Ekecs nevű csallóközi faluban letáboroztunk. Egy nagy, két tantermes iskolában volt a szállásunk, fekhelyünk a padlóra hintett zizegő szalma.

Ekecsen három említésre méltó esemény történt: fájó szívvel - egy taligakerék nagyságú házi kenyér ellenében - megváltam kék magas nyakú gyapjú pulóveremtől. A kenyér nem sokáig tartott... Lassan már csak két dologra összpontosítottunk: a tetű elleni harcra, és az élelemszerzésre. Ezzel kapcsolatos a második élményem. Egyik hajnalon - nem tudván a sebeimtől aludni - kimentem a két tantermet elválasztó folyosóra, s meglepetésemre egy mosóteknő volt ott, púpos tartalma le volt takarva. Ereztem, hogy a sötétben is felcsillant a szemem, biztosan a holnapi krumpliadagot hozták meg az este. Kint az őrök cirkáltak, én óvatosan a teknő szélére ültem, s majd mikor az őr odébb sétált, óvatosan a takaró alá nyúltam a remélt krumplikért. Nem az volt. Először valami kócot éreztem, majd ujjaimmal tovább kutattam, és egy nyitott szájba nyúltam. Mint kiderült az éjszaka meghalt egy Jehovás asszony, és azt tették be a teknöbe... Reggel Csonka főtörzsőrmester szólt a Jehovás férfiaknak, hogy temessék el ahogy akarják, a szertartásuk szerint. Csak a rítus első részét láthattam: két férfi megfogta a kezeit és a lábait, majd földobták a lovas kocsira körülbelül úgy, mint nyáron, amikor a strandon vízbe dobnak valakit. Még a nem éppen galamblelkü főtörzsőrmester is ször- nyülködött, mire ők nevetve mondták: ez csak a teste, a lelke már az Isten országában van.

A harmadik eset ugyancsak a Jehovásokkal esett meg, közelebbről az asszonyokkal. Csonka főtörzsőrmester elrendelte, hogy a

nők mossák ki az őrszemélyzet alsóruháit. Persze elrendelni könnyű volt, és nem számolt a Jehovás asszonyokkal, akik megtagadták ezt, mondván, hogy még ezzel sem segítik a háborút. Nem is fogtak hozzá a mosáshoz. Többszöri felszólításra sem voltak hajlandók mosni. Végül megparancsolta, hogy sorakoztassák fel az asszonyokat, és vegyék elő a villám-géppuskát. Ekkor sem voltak hajlandók, megkezdődött a búcsúzkodás a hozzátartozóktól és a rabtársaktól. Ezt a búcsúzást azonban nem úgy kell elképzelni, ahogyan ez más emberek között lezajlott volna: nem volt szívet tépő zokogás és jajgatás, ehelyett vidáman nevetgélve, integettek, szervusztok, megyünk az Isten országába. Persze, hogy a kivégzésből nem lett semmi, a mosáshoz falusi asszonyokat fogadtak fel.

Mintegy hét napi ekecsi tartózkodás után a következő állomásunk egy Csütörtök nevű falu volt. Itt szépen kimeszelt disznó hizlaldák voltak szálláshelyeink. Korábbi „lakói” régen elköltöztek az élők sorából. Itt csupán egy napot töltöttünk, és másnap szürkületkor, amúgy gyalogosan neki vágtunk a pozsonyi országútnak. A továbbiakban ezek az esti, éjszakai menetelések rendszeressé váltak, mert nappal az orosz Ráták állandóan géppuskázták az országúton haladó katonákat és civileket egyaránt. Nappal pajtákban és nagyobb mezőgazdasági épületekben húztuk meg magunkat, és próbáltunk aludni. Ha alkalom nyílott rá, a gazda krumplisvermét fosztogattuk, és állandóan ennivaló után kajtattunk. Pozsonypüspöki felől érkeztünk meg az egykori koronázási városba. Nem sokat láttunk belőle, éjszaka volt, és áthajtottak rajta bennünket. Elhagytuk Pozsonyt, és reggel elértük a történelmi Magyarország határát, Eberhardot. A falunak az egykori országhatárhoz közel eső részében lévő nagy gazdasági udvarban táboroztunk le, és ebéd után megkezdődött a rabok kiválogatása büntetésük súlyossága és fizikai kondíciója szerint. Természetesen mi az utolsó csoportba kerültünk, valamint a Jehovás férfiak és asszonyok. A két zsidó: a cukorbeteg W. Lajos és az öreg K. bácsi nem vállalkoztak a gyaloglásra - az előbbi az inzulin hiánya, az utóbbi pedig a gyenge erőállapota miatt. Mindkettőjük fele