Lapok Pápa Történetéből, 2001

2001 / 2. szám - Ágotha Tivadar: Három állomás

A kihallgatás vagy számonkérés nagyjából így folyt le:

— Maga miért tett ilyen furcsa felajánlást? — akarta a főcsahos tudni.

— Nézze — válaszoltam kissé körmönfon- tan —- a legtöbb diák Sztálin 70. születésnapjára tett egy fogadalmat, amit úgysem fognak betartani és ezt nem is fogják ellenőrizni. Én a felajánlott papírral a gazdasági szint emeléséhez egy kicsit legalább hozzájárultam.

— Ezt megelőzően maga a Mária-kongregá- ciónak és általában a vallásnak nagy támasza volt. Nem lett volna helyesebb demokratikus dolgokkal foglalkozni?

— Milyen kérdés ez? Idén ugyan fakultatív a hitoktatás. De ha megengedik, akkor miért akarják elgáncsolni?

Most X úr közbelépett. A kényes témákról igyekezett a figyelmet elterelni. Ezért általános kulturális problémákkal hozakodott elő. A főcsahos azonban állandóan vallási kérdések körül mozgott. Sőt személyeskedő is lett:

— A maga apja horthysta katonatiszt volt. Ezek az emberek a kommunistáknak sok kárt okoztak.

— Az én apám senkinek sem tett rosszat. Sőt. nagyon szépen viselkedett mindenkivel szemben. Amúgy azt hiszem, az általánosítás mindig téves.

A személyes és személytelen vádak még sokáig zúdultak rám. Nem is akartam én védekezni. Inkább szerettem volna kitérni azokra, akik nyilasokból most nagy kommunisták lettek és érdekből a demokrácia (kommunizmus) nagy védői. Biczók támaszára is számítottam, de ő úgy csinált, mintha nem is tudta volna, hogy miről volt szó.

Azt hiszem, hogy már másnap közölték velem a pápai Állami Tanítóképzőből való kizárásomat. Most a játszmát valóban elvesztettem. Egy percig sem búsultam. Veszprémbe mentem, ahol az akkori megyéspüspök, Badalik Bertalan fogadott. A kisszeminárium utolsó évébe felvett. Kizárásom folyamata hivatalosan egy darabig még eltartott. így új helyemen — Veszprémben — csak 1950. január 16-án jelenhettem meg.

Ha nem csalódom, ebben az időben történt, hogy osztálytársunk. Csöndör Miklós Meghalt. Igen sajnáltuk. Jó gyerek volt. Mivel Pápától messze lakott, a temetésére csak kevesen tudtak elmenni.

A Tanítóképzővel meg az történt, hogy át- vedlett pedagógiai gimnáziummá.

1956 tavaszán, még a forradalom előtt Pápára ugyan ellátogattam, de a képző épületéig már nem volt kedvem elmenni. Néhány jótevőmmel

még találkoztam. Aztán mintha elvágták volna. ***

A Tanítóképző épületét 48 évvel később (1997-ben) láttam viszont. Most is iskola, de valami más irányzat van ott. Az intézetbe bementem. A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy jobban karban volt tartva, mint az én időmben.

Egyik osztályból vizsgázó diákok halk mor- golódása hallatszott ki. Oda nem tértem be. A titkárságra benéztem. Két nő dolgozott ott. Egyik 45 év körüli, a másik 25 év körüli lehetett. Kifejezetten közömbösek voltak.

Mikor elmondtam, hogy még a 40-es évek végén voltam a Tanítóképző diákja, kissé elcsodálkoztak. Az iskola képzős formájára már nem emlékeztek. A régi tanárok közül csak Tölgyes Lászlót ismerték. Volt tornatanáromat meg is látogattam volna, de nem sikerült vele kapcsolatot találnom.

Ha ennyi idő múltán a pápai Állami Tanítóképzőre visszagondolok, a következőket mondhatom:

— Nem volt rossz iskola.

— Rettenetes korszakban voltam ott diák.

— A tanárok közül senkire nem néztem fel csodálattal.

— Mégis sokat tanultam ott és ezért az illetékeseknek hálás vagyok.

Minden emberi gyengéje és hibája ellenére nem tudok igazán Csertő Antalra haragudni. Talán Varga Dezső volt az a tanár, akitől legtöbbet tanultam. Akit kedveltem, az talán Galló Pali bácsi . volt. Legjobban X-úr tetszett. Kölcsönösen megértettük egymást, ha nem is volt minden téren azonos véleményünk.

KIADJA A JÓKAI MÓR VÁROSI KÖNYVTÁR Felelős kiadó: Dr. Hermann István Tipográfia: Polgárné Németh Katalin

Pápa, 2001. HL ISSN 1216-2027