Lapok Pápa Történetéből, 2000
2000 / 1. szám - Messze volt a cél...
gus!) igen érzékeny emberek; szép szóval, jó szóval, jó indulattal sokkal többet lehet elérni, mint állandó jegyzőkönyvezéssel, hi- báztatással, örökös bírálgatással. Válaszomban hivatkoztam a nevelés egyik legfontosabb alapelvére (amelyet a neveléstanban állandóan tanítunk is), amely így hangzik: „A pozitívumokra való támaszkodás elve”. És ezt nem csupán a tanulókra, hanem a felnőttekre, a nevelőkre is vonatkoztatni kell. A Pedagógus Továbbképzésnek állandó aktív munkása voltam, mint szakmai konferenciavezető. A pápai járás általános iskolái igazgatóinak évekig szemináriumvezetője voltam. Tanulóifjúságunk érdeklődését — amikor mód nyílt rá — a mai irodalom irányában is ébrentartottam. 1955-ben két ízben is szerveztem író-olvasó találkozót Erdélyi József és Jankovich Ferenc költők közreműködésével. Mindkét találkozó emlékezetes marad ifjúságunk számára. Jankovichékkal együtt az írószövetség autóján — Berzsenyi Dániel emlékeket kutatva, bejártam a kedves kemenesaljai tájakat, bár magam is onnan származom, Kemenessömjénben, Egy- házashetyén még nem jártam. A celldömölki evangélikus egyházi anyakönyvben Jankovich Ferenc Berzsenyi születési, házassági adatait jegyezgetve, egyszercsak odahív, hogy mutat valamit. Az elsárgult matrikula lapján nagyapám nagyapjának születési adatait fedezte fel. Szülőfalumban csak 1808-tól van ev. egyházi anyakönyvezés, a gyülekezet azelőtt — több más kemenesaljai községgel együtt — Nemesdömölk- höz (a mai Celldömölkhöz) tartozott. Jankovich erről a kőrútról a rádióban érdekes, színes beszámolót tartott. Az 1956-os ellenforradalmi eseményekben sem a tantestület tagjai, sem én nem vettünk részt. Tanulóifjúságunkat a kritikus napokban hazabocsátottam. Éppenezért igen kellemetlen meglepetésként hatott, amikor 1957-ben egy nyilvános tanácsülésen a városi párttitkár részéről ifjúságunkat súlyos támadás érte. Én a vádat visszautasítottam. A párttitkár másnap telefonált, elismerte, hogy tévedett, mert tévesen informálták. Nehéz napokat éltünk át, amikor tudomásunkra jutott, hogy a tanítóképzés átszervezésével intézetünk létét veszély fenyegeti. Pedig én magam is mindent elkövettem, hogy az egyik felsőfokú tanítóképző intézet székhelyéül Pápát jelöljék ki. A minisztériumban erre komoly szándék, hajlandóság mutatkozott. A járási párttitkár, Pápa város tanácselnöke, a szakszervezeti titkár részvételével küldöttségben kerestük fel a város országgyűlési képviselőjét, Kossá István akkori pénzügyminisztert, hogy támogassa a tanítóképző létesítésének ügyét. Kossá ott, jelenlétünkben felhívta Kállai Gyula akkori művelődésügyi minisztert, — de érthetetlen módon — Kállainak az egész átszervezésről nem volt tudomása. Folytak a tanácskozások Veszprémben is, Pápán is. A minisztérium megkérdezte Pápa város tanácsát, tudna-e biztosítani az új intézet tanárai számára 12 lakást. A tárgyaláson magam is részt vettem, s bátorítottam az elnökasszonyt, hogy vállalja a lakásokat, hiszen egy olyan intézményért áldozatot kell hozni a városnak is. Hogy mennyire igazam volt, később meggyőződhettem róla. Ugyanis, Győr város — amely megkapta az új intézetet — csupán nyolc lakást ígért a szerződésben, s azokat is csak vontatottan, évek múlva adta át. Én kaptam — egy évi működés után — az első lakást. Egy évig kollégiumi vendégszobában húzódtam meg, családomtól távol. Az elnökasszony nem merte vállalni a lakás-falajánlást. De komolyabb kerékkötő is volt, a megyei művelődésügyi osztályon a tanítóképzés ügyének régi ellenzője, úgyis nyugodtan mondhatom: ellensége, aki hamis érvekkel akadályozta a megye illetékeseinek pozitív állásfoglalását. Pedig a minisztériumnak is az volt a véleménye, hogy a felsőfokú tanítóképző-intézet létesítésének alapvető feltételei Pápán adva vannak. Midőn befejezett ténnyé vált, hogy a pápai intézetet megszüntetik, a minisztérium rendelkezésével áthelyeztek Győrbe, s a Zrínyi Ilona Tanítónöképző-intézet vezetésével bíztak meg, s ezzel egyidejűleg megbízást kaptam az új, felsőfokú tanítóképző szervezési munkáira, az igazgató mellett. 201
