Lapok Pápa Történetéből, 2000
2000 / 1. szám - Messze volt a cél...
Megvolt hát a várva-várt oklevél, amelyért annyit küzdöttem, harcoltam! Visszatérve Sopronba, a gyakorló- iskolában már csupán pár hetet töltöttem, mert az egyházkerület megválasztott az üresedésben lévő magyar-történelem szakos tanári állásra. Ennek az eseménynek is van egy jellemző érdekessége. Pár évvel azelőtt ugyanis erre az állasra alkalmazott volna az egyházi hatóság, de mivel akkor még csak polgári iskolai tanári oklevelem volt, a minisztérium nem adta hozzájárulását. Képesítésem viszont most sem arra a tanszékre jogosított volna, de mivel tanítóképző-intézeti tanári képesítésem volt, megfelelő lettem a magyar-történelem tanszékre is. A képesítés megszerzése után kineveztek volna a budai képző tanárának, pedagógiai szakra. De hát nem hagyhattam cserben azt az iskolát, amely tanulmányaim befejezését lehetővé tette. Tehát, négy évi fárasztó tanítói munka után, 1940. januárjában megváltam a gyakorló-iskolától. Hogy ez a munka termékeny volt számomra, egy főigazgatói látogatás is igazolja. A látogatás jegyzőkönyvében az állt óráim jellemzése mellett: „Meglátszik, hogy Csoknyay tanár gyakorló-iskolában működött.” A tanítóképző-intézeti tanári munka sem volt könnyű számomra. Ugyanis valamennyi osztályban én tanítottam a magyar nyelvet és irodalmat és történelmet; egy osztályban a lélektant. Elfoglaltságomat rajztanárunk szellemes karikatúrája hűen jellemezte: dolgozat-hegyek közt görnyedek piros tintát izzadva. Havonta 200-nál több magyar dolgozatot javítottam. Igen fárasztó munka volt. 1940 nyarán Kapuváron katonai szolgálatot teljesítettem. Szerencsére, ez a „behívás” csak néhány hónapig tartott, s nem akadályozott meg abban, hogy doktori disszertációm elkészüljön. 1940 decemberében, Kolozsváron szigorlatoztam. Szegedi egyetemi tanáraim, Várkonyi és Bartók professzorok az egyetemmel Kolozsvárra költöztek. Bartók György, a filozófia professzorom lett a visszatért egyetem rektora. A Kolozsvárra költözött egyetem első doktorandusaival avattak doktorrá 1940 decemberében. Én, mint legidősebb, köszöntem meg az Egyetemi Tanácsnak az avatást, s a rektor üdvözlő beszédét. Három hétig tartózkodtam akkor Kolozsvárott. Hogy sírig tartó élmény marad számomra ez a három hét, bizonyára érthető. Pihenésül gyönyörködtem a megej- tően szép ősi városban, betűzgettem a Há- zsongárdi temető múltunkat idéző százados sírköveit. Megütközve hallgattam a magyar lakosság panaszait az anyaországról áttelepült új tisztviselőkre, katonákra. Ma is hálával gondolok az ev. egyházkerületre, amely lehetővé tette tanulmányim befejezését; s disszertációm nyomdaköltségeihez is jelentős mértékben hozzájárult. Sopronban, 1941-ben megválasztottak a Soproni Magyar Szövetség főtitkárává. Ez a szövetség társadalmi-kulturális egyesület volt, az erősödő Volksbund-befolyás ellen- súlyozására hozták létre. 1942. október elején Nagykanizsára katonai szolgálatra — póttartalékos zászlósi tanfolyamra — hívtak be. Ha egyéb haszna nem is volt ennek a szolgálatnak, gyomorbántal- maim megszűntek e három hónap alatt. Véletlenül egy derűs epizód fültanúja lettem, amikor Kanizsáról, a katonai szolgálatból visszatértem Sopronba. Az intézet folyosóján hallom, amint egyik tanítványom bekiált a tanterembe: „Gyerekek, ezentúl jobb dolgunk lesz, Csoknyay zászlós lett, megszűnik az „őrmester stílus”!” Osztályfőnökük voltam, sokan voltak, szigorúan bántam velük, mert szerettem őket. A következő év nyarán, 1943-ban kineveztek állami tanítóképző-intézeti tanárnak a kőszegi áll. tanítóképző-intézethez. Kétségtelen, bizonyos lelkiismeret-furdalást éreztem, hogy otthagyom a régi kedves intézetet, de családi s egyéb körülmények arra ösztönöztek, hogy állami szolgálatba lépjek. De azért volt intézetemhez mindvégig meleg érzések fűztek, nem is szakadtam el tőle később sem. Erről bizonyságot tettem az 1977. évi nagy találkozón mondott üdvözlő beszédemben. A kőszegi állást azonban nem foglalhattam el, mivel 1943 júniusában behívtak katonai szolgálatra, s előbb a veszprémi, majd a sárvári járási leventeparancsnokságon teljesítettem szolgálatot. Sárvári beosztásom 198