Lapok Pápa Történetéből, 2000
2000 / 1. szám - Messze volt a cél...
idején, majdnem két évig, szülőfalumban, Gércén, szüleimnél laktam. Onnan jártam be Sárvárra. Szabadidőmben műveltem a polgárhegyi szőlőt, gyümölcsöst. Mikor később már mindenki menekülésre gondolt, tétovázott, én ástam a hegyet, bíztam — reménytelenül is — a jövőben. A szülőföld gyökerei erősek, nehéz időkben biztonságot jelentenek. A Sárváron kapott katonai kitelepítési parancsnak nem tettem eleget; 1945. márciusának egyik estéjén kerékpáron Kőszegre mentem, ahol „kivetkőztem”, s a már ott tartózkodó menyasszonyommal egyik rokonomnál (aki szintén tanítóképzői tanár volt) húzódtunk meg. Amikor a szovjet csapatok Kőszegre bevonultak, mindjárt hozzáfogtunk az állami tanítóképző-intézet széthullt felszerelése összegyűjtéséhez. 1945 májusában aztán néhány visszatért tanulóval megkezdtük a tanítást. Májusban házasságot kötöttünk. Feleségem egészségügyi védőnő volt szülőfalumban. Az esküvői ebéd a rokonoknál volt, négyen vettünk rajta részt, lóhúsból készült. Szerencsére, ezt csak később tudtam meg. 1946. év elején a szombathelyi tankerületi főigazgató megbízott a répceszentgyörgyi Paraszt Dolgozók Tanítóképző-intézetének megszervezésével. A Mikes-kastélyt bocsátották rendelkezésünkre. Mintegy 40 paraszt fiatal (nők és férfiak) gyűlt össze Répce- szentgyörgyön, tele lelkesedéssel, tudásvággyal. Hetenként kijártam hozzájuk Kőszegről, nehéz körülmények között, hiszen rossz volt még a közlekedés. De megérte a fáradságot, mert hálásabb, szorgalmasabb tanítványaim se azelőtt, se azután nem voltak. 1946. március 15-én templomi istentisztelet volt az evangélikus templomban. Az orgonista beteg volt. Megtudták, hogy én tudok orgonálni, s megkértek a kántori funkcióra. Már 10 év óta nem ültem orgonán, de ezen az ünnepen szívesen vállaltam az orgonista teendőket. Az ünnepi szónok a segédlelkész — oki. gimnáziumi tanár volt, aki ma egyik jónevű vidéki gimnáziumunk ismert igazgatója. Kőszegen beléptem a Parasztpártba, amikor megtudtam, hogy Veres Péter szervezi. A pártnak megszűnéséig tagja voltam. Más pártba nem léptem be. Még 1946 tavaszán Szülők Iskoláját szerveztem. A legjobb szakemberek tartották a pedagógiai, lélektani, társadalomtudományi előadásokat. Rendkívül nagy volt az érdeklődés. Minden alkalommal zsúfolásig megtelt a gimnázium díszterme. 1946-ban kineveztek a szombathelyi tankerület, a következő évben (akkor már Pápán voltam) a székesfehérvári tankerület tanítóképző-intézeteinek pedagógiai szakfelügyelőjévé; 1948-ban pedig egész Dunántúl tanítóképző-intézeteiben láttam el a szakfelügyelői teendőket. 1946. év végéig tagja voltam Vas Megye Törvényhatósági Bizottságának és Nemzeti Bizottságának. 1946 augusztusában Budapesten háromhetes világnézeti átképző tanfolyamon vettem részt. Kőszegen 1946. év novemberéig működtem, amikoris áthelyeztek Pápára, és megbíztak az állami tanítóképző-intézet igazgatásával. A pápai intézetet 1946. évi december hó 4-én vettem át. Az intézet épületének „átvétele” csupán jelképes volt, mivel a szovjet katonai alakulat egységei állomásoztak benne. Mikor a decemberi hideg esőben az átadó miniszteri bizottság tagjaival megjelentünk az intézet kerítésénél, a telek sarkain felállított őrbódékból szuronyt szegezve állítottak meg bennünket, nem tudván, mi járatban vagyunk. Az intézet épülete már 1944-től katonai célokra volt lefoglalva. A tanulóifjúság ezekben az években a város különféle intézményeiben volt elhelyezve. Az épület 1947 márciusában szabadult fel; elképzelhető, milyen állapotban volt. Nem volt egyetlen ép ablaka, papírral voltak beragasztva, vagy téglával berakva. Az épületben nem találtunk egyetlen bútordarabot sem. Mint később megtudtuk, sokat (ablakokat is) a helybeli lakosság hordott szét a zavaros időkben. Az igazgatói lakás szobáinak padozatán tűzrakások nagy foltjai feketélltek. Végigjárván a siralmas állapotban lévő intézetet, egyetlen gondolat foglalkoztatott, képtelenség itt valamit kezdeni, gyorsan el kell menekülni innen! 199
