Lapok Pápa Történetéből, 2000
2000 / 1. szám - Messze volt a cél...
A „szárazra-kerülés” az én esetemben nem sokáig okozott lelki problémát, mivel nyugdíjazásomkor már kezemben volt amerikai útlevelem, s 1967 őszén el is repültem öcsémhez, Kaliforniába. Két és fél hónapot töltöttem ott. Tán mondanom se kell, hogy behatóan érdeklődtem az amerikai oktatásügy iránt, sok pozitív és negatív tapasztalatot szereztem. Nagy hatással volt rám a kint élő magyarok (az 1945-ben kivándoroltak közt tartózkodtam) magyarságtudata, a régi hazához húzó indulata, vágya, nosztalgiája. A legtöbbjük nem jószándékból hagyta el hazáját. Nagy megnyugvással tapasztalom, hogy az utóbbi években gyökeres változás észlelhető itthon kint élő honfitársaink megítélésében. Ez mindenképpen jó és örvendetes az egész magyarság szempontjából. Amerikából visszatértem után, hamarosan alkalmazást nyertem a Győr-Sopron Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályán, ahol azóta is — immár 10. éve — dolgozom. Jól érzem ott magam, kellemes a munka is, a légkör is. A felszabadulás óta minden évben kaptam érettségi, tanítóképesítői kormányképviselői, majd elnöki megbízást. Több ízben gimnáziumban is. így alkalmam nyílt szélesebbkörü pedagógiai munka megfigyelésére, értékes tapasztalatok gyűjtésére. Ha most visszatekintek életpályámra, 50 évi pedagógiai működésemre (amelyből több mint 20 évet Veszprém megyében töltöttem), azt mondhatom, bár küzdelmes, nehéz sorsom volt, meg lehetek elégedve munkásságom eredményével. Az országban sokfelé működő (kiváltképp Veszprém és Győr-Sopron megyében) volt tanítványaimra szívesen és büszkén gondolok. Nem csupán szakmai felkészültségüket, de emberi magatartásukat is ismerve, jó érzés tölt el, s úgy érzem, némi részem nekem is volt egyéniségük, jellemük kialakulásában, formálásában. Bár nem voltam amolyan népszerű tanár és igazgató, 1977 augusztusában Sopronban, amikor a nagytalálkozó részvevői nevében üdvözölhettem a 700 éves Sopront, s megköszöntem a minisztériumi kitüntetést, azt mondhattam: „Ennél a kitüntetésnél korábban már nagyobbat is kaptam, mégis ennek örülök legjobban, mert tudom, hogy ezt alulról, volt tanítványaim kezdeményezték.” Ez az erkölcsi jutalom a legnagyobb kitüntetés, elismerés pedagógus számára. És az elmúlt nyári tapasztalat is. A múlt év augusztusában fiammal s egyik unokámmal ellátogattam Marcalgergelyibe, első pedagógus állomáshelyemre. Szívet melegítő élmény volt hallani, ahogy nagyanyák, nagyapák — volt tanítványaim — emlékeztek egykori tanítójukra. Abban, aki ezt a változatos életirást végigolvassa, óhatatlanul felvetődhet a kérdés: ilyen sokirányú tevékenység, sokfelé tekintő figyelem mellett, hogyan jutott elég idő és lelkierő a hivatásszerű munka lelkiismeretes elvégzésére?! Ebben a kérdésben rejlő felelősség súlyát egész pályámon állandóan éreztem, s éppen ezért — márcsak lelkiismeretem megnyugtatására is — azokban az időkben, amikor huzamosan „mással is (tanulás) foglalkoztam”, fokozottt gonddal, alapossággal végeztem munkámat. Pedagógiai működésem alatt többizben részesültem elismerésben, kitüntetésben; a jelentősebbeket alább felsorolom: 1928. Elismerés iskolánkívüli népművelési tevékenységért. (Veszprém megyei Közigazgatási Bizottság) 1938. Elismerés iskolánkívüli népművelési tevékenységért. (Veszprém megyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottság) 1946. Elismerés népművelési munkáért. (Vallás- és Közokt. Minisztérium) 1949. Elismerő oklevél. (Országos Nevelési V ersenybizottság) 1952. „Kiváló tanár” (Minisztertanács) 1958. Elismerő oklevél. (Hazafias Népfront Országos Tanácsa) 1957. Miniszteri elismerés. (Művelődésügyi Minisztérium) 1963. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója. (Művelődésügyi Miniszt.) 1977. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója. (Oktatási Miniszter) Többízben részesültem pénzjutalomban is. Kiegészítésül idejegyzek még néhány családi vonatkozású adatot. Feleségem nyugalmazott egészségügyi védőnő. Fiam, 32 éves gépészmérnök, a győri Vagongyár dolgozója. Lányom, 30 éves, fog- szakorvos, a Győr Városi Rendelő intézetben dolgozik. 203
