Külföldi Sajtószolgálat, 1949. december

1949-12-05 [0964]

1936 május l-re érkeztek Moszkvába Üzbekisztán müvészeij hogy tíznapos vendégszereplés során bemutassák tudásukat a szovjet főváros lakóinaki Éjt-nappallá téve készültek a szereplésre és attól a gondolattól vezérelje, hogy Sztálin is látni, hallani fogja őket, kétszeres erőfeszitéssel dolgoztak. A bemutatkozó esten, a Nagy Szinház szinpadán a "G-julszár" eimü darabot adták elő, egy üzbek asszony történetét, akinek életét a jogfosztottság láncai béklyózták le és a lenini-sztálini igazság szabadította fel. A címszerepet Halima Naszirova, a Szovjetunió népmüvé sznője játszotta. Lenin és Sztálin neve ragyogta be ifjúságát, az ő nevükben indult el a'művészet utján, az ő tiszteletükre tanulta az első költeményeket. Naszirova, Sztálinnak játszott azon az esten - ugy érezte ő maga Gjulszára, akinek Lenin és Sztálin adott életet, ez az ő-boldogsága és öröme. A sztálini gondoskodás tottó, hogy Naszirova a zöld gyermekkorból egész emberré érhetett és boldog szovjet nő lehetett. A bemutató után az üzbekisztáni művészek tiszteletére fogadást adtak a Kremlben. Itt találkozott Sztálinnal Halima Naszirova. Ez élményét így irja-le: x Mindenki, aki az asztaloknál ült, a széles ajtóra függesztette szemét.. Ismerem a nézőtér csendjét a függöny felgördülése előtt. Ismerem a csendet Turkménia homokos térségein és Tádzsikisztán havas csúcsain. De ez, most, valami különösen ünnepélyes, szinte tapintható csend volt. S imo, megjelenik Sztálin. Egyszerre álltunk fel helyünkről és a dörgő taps mogremogtotto a palota magas boltíveit. Sztálin pedig, a vez'r, tanitó, apa és barát, mologen és gyengéden mosolygott ránk. Mielőtt a Kromlbo.mentünk, mindannyiunkat nyugtalanított a gondolat, hogyan kell viselkednünk Sztálin és munkatársai jelenlétében. ' De IOSELÍ V'i.'szarionovics belépett és egyszerű, barátságos lényo oly fesztelen légkört teremtett, hogy mindenki ugy érezte, mintha családja körében lenne. Határtalan öröm fogott cl bennünket. Egyszerre azután Tamara Hanum és Turgunbéjova társaságában odahívtak az asztalhoz, ahol a kormány tagjai ültek. Helyemet Bugyonnij mellett jelölték ki, akinek másik oldalán Vorosilov ült és mellette Sztálin. Sztálin asztalánál ülve eszembe jutott, milyen mesét mondott nekem a boldogságról egy margoláni öreg kolhozparaszt.. Ha a szép ^atur, aki szárnyas paripán repül át a világon, megérint egy embert, akkor az boldog lesz. - Sztálin a mi Baturunk - fejezte bo a mesét az öreg ombor. Igaza volt. Éii is végtelenül boldognak éreztem magamat, ami.- kor Sztálin fölállt, felém nyújtotta poharát és koccintott voloiru Ezon az estén ígértük meg Sztálin elvtársnak, hogy megalkotjuk az üzbek oporát. Mikor visszatértünk TasÉontba, lelkoson fogtunk ígéretünk teljesítéséhez. Büszkén elmondhatom: megszületett az üzbek opera. S a 'Hóvihar" tartalmánál és zenéjénél fogva nom az utolsó helyet foglalta ol

1 a szovjet operák sorában. A Sztálinnal való találkozás után még inkábft> érzem, hogy a sztálini szovjet nép művészetének ólok, dalaimat a népnek'éneklem. Amikor az üzbek nép Sztálin nevével az ajkán rohammunkával megalkotta a Nagy Forgani csatornát, o nagyszerű építményt, az épitők kétszázezer főnyi hadserege előtt egy hónap alatt 60 olőadás'on és hangversenyen vettem részt. Ezzol járultam hozzá az épitkozóshez, dalokkal lelkesítettem a munkásokat, azzal a belső, érzésbeli emolkodottséggol, amelyre csak azok képesek, akik érzik életűi;; ós munkájuk felett a sztálini gondoskodást,. ÍMagyar Országos