Krónika, 1960 (17. évfolyam, 2-6. szám)
1960-06-15 / 6. szám
Maí/(/ar ibalyúk Pár szál ibolya jött messzi levélben, egy rokonom küldte Isten nevében. írja, hogy most otthon tavasz van újra, virágot visel a barackfa orma. Hogy hát jól vannak, bár a kenyér kevés, hús nem kapható, de bőven van verés. 1 Mégis remény virágzik ott fehérben, úgy emlegetnek minket ott Fejérben. Oly büszkék ránk, hogy mi szabadok vagyunk, hogy dolgozhatunk, hogy boldogulhatunk, hogy követi lettünk a magyar népnek, a magyar kultúrának, a magyar szépnek . . . Itt Amerikában bőven van virág, a boltos eléd tesz egy kosár-csodát. Eszembe juttok ti halnvány lilák, mily szépek vagytok bús magyar ibolyák. (St. Louis) KÖNNYŰ LÁSZLÓ * Mutatvány az ismert, neves költő most megjelent" “Kora tavasztól őszirózsákig” verskötetéből. (Megrendelhető a szerzőnél, 7921 Rupert St., St. Louis, Mo. USA. — Ára 2 dollár. KRÓNIKA 1960 JUNIUS 10. Kodály, falytatja Bain, ezekben a hónapokban, — a szabadságharcot közvetlenül megelőző időkről van szó, — azt remélte, hogy a helyzet lényegesen jobbra fog fordulni, de a bekövetkező nehézségeket nem becsülte alá. Kodály akkoriban tíz olyan elemi iskolát szervezett meg, ahol hetenként hat órát szenteltek zenének. Amikor a fiatal kommunista intellektuelekre terelődött a beszélgetésük, Kodály így jellemezte őket: “ők mind a forrás állapotában vannak . . . intelligens, fiatal emberek, akak egy jobb világ kialakítását keresik. Sajnálom, hogy maguk, nyugaton, a politikájuk miatt annyira megvetik őket. Nekik szükségük van és a jövőben is szükségük lesz magukra.” Később igy folytatta Kodály az interviewt: “Maguk el akarják pusztítani a kifogásolható kommunistákat — fegyverekkel. Ez maguknak sohasem fog sikerülni. Ezek a fiatalok (Kodály itt nyilván azokra a fiatalokra célzott, akik a Petőfi Körben és másutt, bár kommunisták maradtak, de súlyos kritika tárgyává tették a Rákosi és Gerő féle kultúrpolitikát, egy szabadabb sajtót követeltek és nagyrészt Nagy Imre hívei voltak) a magukénál sokkal hathatósabb fegyverekkel küzdenek. Ideálokkal, erkölcsi bátorsággal és egy, az EMBERIESSÉGBE vetett mély hittel. Ha egy jobb világ fog bekövetkezni, a győzelem az ő oldalukon lesz és nem a miénken.” Bain ugyanekkor meghívott több magyar intellektuelt a Balaton egyik üdülőjébe, hogy általános magyar kérdésekről beszéljen velük. A gondolat kitűnő volt, bár a terv keresztülvitelét még amerikai részről is kritika tárgyává tették. De Bain így sokat megtudott. És akkor már NAGY IMRE volt a miniszterelnök, aki a külföldi újságíróknak úgyszólván teljes szabadságot biztosított, hogy azok az országban szabadon utazzanak és mindenkivel szabadon beszélhessenek. Bain a kommunista intellektuelek között az egyetemi tanár Dr. LUKÁCS GYÖRGGYEL és a parasztíró VERES PÉTERREL beszélt. Mind a ketten fogadkoztak Bain-nak, hogy őket többet nem lehet kényszeríteni arra, hogy olyat írjanak, amit nem akarnak. Lukács György, akinek legtöbb ..műve németre és angolra is le van fordítva, elmondta Bainnak, hogy a kommunista vezetők hogyan hivatkoznak hamisan Marxra. Lukács György aztán ezt mondta Bainnak: “Egyetlen egy szocialista országnak sem lehet olyan kormánya, amely dogmákra alapítja tevékenységét, mert a kormánynak a tekintélyét a munkások beleegyező hozzájárulása kell, hogy biztosítsa.” Később, amikor arról volt szó, hogy Lukács is és Veres Péter is bőrüket mentsék, másként beszéltek, csupán egy ember nem adta fel a meggyőződését. Nagy * Imre. S Bain kitűnően jellemzi a szabadságharcot megelőző idők és a szabadságharc legelső napjainak hangulatát, amikor a külföldről jövő rádióadások leadásaikban NAGY IMRE ellen nyilatkoztak, mert általában fogalmuk sem volt arról, hogy Nagy Imre mit képvisel. * * * ...Leslie Bain 1956 október 19-én érkezett meg autón Budapestre. Megérkezésekor szállodájában egy üzenetet talált, amelyben a magyar külügyminisztérium sajtóosztálya felkérte, hogy keresse fel őket. A külügyminisztériumban azt tanácsolták Bain-nak, hogy utazzon el Szegedre, mert ott “nagyon érdekes dolgok vannak készülőben.” Budapesten persze nem tudták — legalább is hivatalos helyen, és a hivatalos hely alatt a kommunistákat értem —, hogy mi forr az országban. — Október 19-én GERŐ ERNŐ volt az első párttitkár, aki hatalma és biztonsága tudatában Belgrádba ment, hogy Titóval tárgyaljon. De maguk a nyugati nagyhatalmak is a diplomácia elefántcsonttornyában éltek. Az Egyesült Államok követségét egy, a helyzettel tisztában nem lévő ügyvivő vezette és a helyzet nem volt sokkal jobb a többi nyugati követségen sem. Kivételt egyszer megint Moszkva alkotott. Szovjet részről Bain kitűnően ismerteti az első csapatösszevonásokat; a legelső szovjet katonai egységek ezekben a napokban vonultak fel a magytar határon. A kommunista hírszerzés tökéletes volt és Bain könyvéből is nyilvánvaló, hogy a szovjet hírszerzés adatait nem Gerő Ernő és Rákosi Mátyás jelentéseire alapította. ...Október 21-én, Szegeden, az Ady Endre téren lefolyt tüntetés teljesen nyugodt, “mélyen megindító látvány volt” írja Bain. A helyzet, folytatja Bain, október 23-án este nyolc órakor változott meg. Akkor beszélt Gerő Ernő, akinek beszédét a magyar rádió kisugározta az egész országba. Bain Gerő beszédét így írja le. “Ildikóval, magyar titkárnőmmel, aki egészen negyvennyolc órával későbbi haláláig velem volt, autómmal a Kossuth téren, a Parlament előtt köröztem mindaddig, amíg Gerő elkezdett beszélni. Autómat az Alkotmány utcánál, a tér egyik sarkánál állítottam le és rádiómat a beszédre állítottam be. Nemsokára egy tucatnyi rendőr vette körül az autómat, akik mind Gerőt akarták hallani. Amikor a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára elkezdte beszédét, a legközelebb álló rendőr, gyűlölettel a hangjában, ezt mondta: “Minden lélekzetvételével hazudik!” A többi rendőr a megjegyzést egyszerű tényként vette tudomásul. A beszéd után Bain, titkárnőjével, Ildikóval, a Bródy Sándor utcába ment, a rádió épületéhez. Autójukat a Múzeum körúton hagyták és a Múzeum kertjén át sétáltak el a rádióhoz. Bain ott egy vaskerítésre ült, ahonnan végignézte, hogyan ment be egy diákküldöttség a rádió épületébe, hogy kiáltványukat felolvassák és hogyan jött az első ÁVO szállítmány, amely azonban még átadta fegyvereit a tüntető diákságnak. A következő ÁVO szállítmány volt az, amely megszállta a rádió épületét, írja Bain, és a diákság kiáltványának a felolvasására így nem került sor, bár ha ez megtörtént volna, jegyzi meg az amerikai újságíró, az események más fordulatot vehettek volna. * * * . Bain és Ildikó ezután végignézték, hogyan hurcolták végig Sztálin szobrát a Rákóczi utón és hogyan találkozott Bain ugyanaznap éjjel Nagy Imrével a Szabad Nép kiadóhivatalának az épületében, amely a Nemzeti Színház és a régi Corvin áruház mellett volt. Találkozásukról így ír: “(Nagy Imre) egy magas, hátrahajló székben ült. Egyegy ÁVO tiszt állott tőle kétoldalt és senkinek sem volt szabad beszélnie vele. Mikor meghallotta kérésemet, hogy beszéljek' vele, felnézett és tagadókig rázta meg a fejét. Jánosi (Nagy Imre veje) feljött a lépcsőn és vele egy sarokba mentünk. ő elmondta nekem, hogy nincsen letartóztatva, de nincsen megengedve neki, hogy bárkivel is kapcsolatba lépjen és eddig már kétszer is tanácskozott vele a Politbüro. Jánosi azt is elmondta nekem, hogy Szovjet csapatok útban vannak (Magyarország felé) és hogy Nagy Imre fel van háborodva azon, hogy o ilyen körülmények között vegye át a hatalmat.” Amikor Bain megkérdezett valakit Bain környezetéből, hogy vájjon igaz-e, hogy újabb Szovjet csapatok szállják meg Magyarországot, a válasz igenlő volt és az illető azt mondotta neki, hogy “reggelig minden be lesz fejezve”. Bain informátora ezután még azt mondta, hogy Nagy Imre feltételeit a Politbüro ezért nem fogadta el. Bain szovjet tisztektől értesült arról, hogy a Szovjet Temesvárról, Romániából, már vasárnap, t. i. 21-én, a szegedi gyűlés után tankokat vonultatott fel Magyarország ellen és Szovjet tankegységektől Bain úgy értesült, hogy a Szovjet már négy nappal a magyar szabadságharc kitörése előtt elkezdte felvonulását Magyarország ellen. * * * MINDSZENTY JÓZSEFFEL, Magyarország hercegprímásával november 4-én, vasárnap hajnalban beszélt hosszabban Bain, miután a Prímást a szombatról vasárnapra virradó éjjel Nagy Imre a parlamentbe kérette. — Hogy tényleg Nagy Imre volt az, aki a Prímást odakérette, nem volt tisztázható, jegyzi meg Bain, lehet, hogy az ÁVO akarta a Prímást a szokott eszközökkel tőrbe csalni. A Prímás mondanivalója nem tartozik a könyvébe és a nyilvánosság elé, írja Bain. Megbeszélésük egyik tárgya a Hercegprímás emlékiratai voltak. Mindszenty József az emlékiratainak a tiszteletdíjából kívánta a leégett és kifosztott magyar iskolákat felépíteni,
