Krónika, 1960 (17. évfolyam, 2-6. szám)
1960-06-15 / 6. szám
1960 JUNIUS KRÓNIKA 5. kutasának jelei tapasztalhatók az Egyesült Államokban is, amelyet még ma is a kapitalizmus végváraként emlegetnek. 1932 és napjaink között vér leien forradalom játszódott le ott is és a társadalmi osztályok érdekes egybeolvadásához vezetett. Természetesen még ma is vannak óriásüzemek, mint pl. a General Motors, az Aluminum Company, a Standard Oil of New ersey vagy a General Electric. Számunkra azonban nem ebeknek a vállalatoknak a fennállása az érdekes, hanem tulajdonviszonyok alakulása a vállalaton belül. Statisztikai jelentéseikből látható, hogy a részvénytársaságok egyre szélesebb alapokra helyezkednek, azaz a nagy tőkéérdekeltségek részvényei fogynak, a kisrészvényesek száma viszont állandóan emelkedik. A társaságok egyébként rájöttek, hogy társadalmi alapjuk kiszélesítése hasznos. Ez a mélyebb oka, miért hallunk ma annyit a részvények felaprózásáról, azaz névértékűk leszállításáról. Ezenkívül lassan kialakul az a gyakorlat — ez történt nemrégiben éppen a Ford-műveknél, — hogy új értékpapírok kibocsátása esetén korlátozzák az egyes személyek által felvásárolható részvények számát. A Gallúp intézetnek már korábban említett jelentése is erre a fejlődésre mutat. A megkérdezett amerikai munkások 90 százaléka ugyanis nem proletárnak, hanem a középosztályhoz tartozónak vallotta magát. Tehát itt is szembetűnő az erők szabad játéka révén végbemenő kiegyenlítődés. Láthatjuk itt is az egyes szociális rlegek egybeolvadását és ezzel bizonyos fokig az “osztálytalan” társ ad alom kialakulását. Ez a társadalom viszont nem a legkisebb közös nevezőre épül, ha-A tulajdon A szabadság egyik legfontosabb eleme a magántulajdon. Akinek tulajdona van — legyen az bármilyen csekély — egyben egy darabka függetlenség birtokosa is. Aki viszont kizárólagosan csak munkabére felett rendelkezik, gyakran nem ura cselekedeteinek. Ahhoz, hogy az ember valóban szabad legyen, szükséges az a biztonságos érzés, hogy legalább egy ideig szembeszállhat akár kenyéradójával, akár mással anélkül, hogy ennek közvetlen következményei azonnal kihassanak a maga vagy csald ja sorsára. Kenyér adó alatt nemcsak a vállalkozót értjük, hiszen az állam is lehet munkaadó, sőt éppen az állammal szemben való egészséges, nyakas ellenállásnak van gyakran igen komoly jelentősége. Ha a tulajdon kevés kézben összpontosul, veszélybe kerül a szabadság. Ebben az esetben ugyunis csupán egy kis klikk mondható szabadnak, míg a nagy többség már a gazdasági területen megszokja a függőséget. Egy egészséges politikai nem a végletek között, az arany középuton halad. Ha a meglévő gazdasági adottságokat megfelelően felhasználnák, a kiegyenlítődés lényegesen meggyorsulna és az elért eredményeket állandósítani lehetne. Fontos azonban, hogy ezt a történelmi jelentőségű folyamatot ne csak felismerjük, hanem azt a közjó érdekében helyes mederbe is tereljük, mert • tisztában kell lennünk azzal, hogy a jövő osztálynélküli társadalma két teljesen ellenkező előjellel jöhet létre. I agy a szabadság fogja megszülni, vagy pedig a zsarnokság, amely az áhított egyenlőség helyett egy parancsuralmi rendszerre épített “egyenlőséggel” kívánja majd álcázni az általa teremtett új szociális igazságtalanságokat. — Tehát két lehetőség között választhatunk: vagy a független egyedeken felépülő szabad társadalom, vagy pedig a jobbágyság új formája között, amely gúzsba kötné az egyén szabad fejlődését. Harmadik lehetőség nincs. Ismét elérkeztünk tehát egy alapvető kérdéshez. Látjuk, hogy a fejlődés milyen irányban halad. Érdemes ezt az irányt követni. Tőlünk függ, hogy helyes tartalmat adunk-e neki, vagy önhibánkból megengedjük. hogy a szolgaság szelleme diadalmaskodjék. Ez a jövő szociálpolitikájának központi problémája. Terveinknek és előmunkálatainknak igazi célja tehát az legyen, hogy a jövő államában minél nagyobb számban jöjjenek létre szabad és független egzisztenciák, melyek a termelőeszközök birtokában életüket a közérdek figyelembevételével saját tetszésük szerint rendezhetik be. szétszóródása rendszer tartóssága jórészben attól függ, hogy mennyire tudja a széles néprétegeket tulajdonossá tenni. Ez az elméleti felismerés sok gyakorlati nehézségbe ütközik. Marx azt hitte, hogy a gazdasági fe jlődés követhez m étiyeké ppen a tulajdon kertesek kezében halmozódik fel. Korunk gyakorlati tapasztalatai azonban mást mutatnak. Minél szegényebb a gazdaság, annál szőkébb azoknak köre, akik termelőeszközöket mondhatnak magukénak. Ha azonban a gazdasági élet gazdag és aktív, megvan a lehetősége annak, hogy szélesebb néprétegek is részesüljenek a termelőeszközök tulajdonában. Szándéwosan használtuk itt a “lehetőség'’ kifejezést. Bizonyosságot nem állíthatunk. Az itt említett lehetőségből ugyanis csak akkor lesz valóság, ha megvalósításáról tudatos politika gondoskodik. Ez a felismerés viszont nagyszerű szociális távlatokat nyit meg a jövő számára. Ha az atomkorszak és az automatizál-Az Európa-gondolat újjászületése De Gaulle francia elnök május 31-én széles látókörű beszédben számolt be a francia népnek a párizsi csúcskonferencia meghiúsulásáról. A beszéd méltán talált lelkes elismerésre az egyéni szabadság világában, nemcsak, mert újabb jele volt annak, hogy Kruscsev magatartása eltévesztette azon célját, hogy egyenetlenséget szítson a nyugati szövetségesek között, hanem mert messzehangzó, nemes szándékú kiállás volt a Szabad Európa érdekében. De Gaulle maga járt elől történelmi jópéldával, amikor eltemette a régi csatabárdot Adenauer és Willy Brandt Németországával szemben. Magasra tartotta beszédében az Európa-gondolatot, Európának humanista, politikai, szellemi és gazdasági tényezőként, HARMADIK világhatalomként való megújhodása, a nagy összefogás gondolatát, amelybe — beszédéből kiérzodően, — belefoglalta a kommunista erőszakuralom, a Vasfüggöny országait is. Mint feltétlen szükséges világegyensúlyozó tényezőről beszélt az európai összefogásról, amelynek kialakulása politikai és gazdasági téren már megindult s hangoztatta, hogy “Európának, anélkül, hogy az egyes nemzetek függetlenségüket és szabadságukat veszélyeztetnék és számbavéve a politikai rezsimek várható fejlődését, egy napon Európai Entente-tá kell alakulnia az Atlanti óceántól az Uraiig. Ez az Európa, amelyet ambíciók és elavult eszmekörök többé nem fognak megosztani, ismét a civilizáció szive lesz ... A harc amelyet érte folytatunk, egyesíteni akar, nem megosztani, becsülést akar adni, nem lealacsonyítást, felszabadítani akar, nem pedig uralni s ezzel hű a missziójához, mely mindig emberi és univerzális (egyetemleges) volt és marad.” * * * Az Európa-gondolat s mindaz, amit a szellem világában jelent, ‘■'ok viharon és próbatételen ment át a lefolyt négy évtizeden. Beárnyékolta az első világháború utáni “Jaj a legyőzőiteknek!” jeligéjű bosszúbékék súlyos igazságtalansága, majd az előítéletek barbársága, amellyel szemben nem mindenki állt az európai szellem magaslatán. Semmi sem tudta tönkretenni, pedig hol az egyik totalitarizmusnak, hol a másiknak brutális önkénye próbált zsarnokoskodni felette s elhalványítani fényét, elsorvasztani erejét. Most a kommunizmus akarja megsemmisíteni, irmagját is kiirtani a nem zetek és emberek leikéből. Nem fog sikerülni, amíg ilyen öntudatos, bátor lovagjai vannak, mint Charles DeGauile és Konrád Adenauer! Higyjünk a legyőzhetetlen Európa-gondolat minden eddiginél tisztább, igazabb, dicsőbb megújhodásában! A magyar szabadság útja is a diadalán vezethet keresztül! lás anyagi életünk látókörét kiszélesítik, lehetségessé válik a termelőeszközök tulajdonának általánosítása is. Ennek előfeltétele viszont az, hogy a felmerülő nehézségek ellenére is ezen célt tudatosan és erélyesen kövessük. Az elképzelés gyakorlati megvalósítása több síkon mozog. A tulajdon lényegileg a termelőeszközökben vagy a földben való részesedés. A pénz maga még nem jelent tulajdont, csupán lehetőséget ad a tulajdonszerzésre. Földtulajdonról akár mezőgazdasági ingatlan, akár bűztelek formájában beszélhetünk. Az utóbbi időben sok erőfeszítés történt a családi házak érdekében. Az eredmény azonban nem kielégítő. Természetesen nem szabad túlzott szigorral ítélni. Kétségtelen, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel sokkal többet és jobbat lehetett volna elérni. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a feladat útjában álló akadályokról sem. Gyakran nemcsak az anyagi eszközök hiányoznak, hanem a szükséges terület is. Sokat bírálták a tömeglakások építését, melyeket különösen a szocialista városi hatóságok foganatosítottak. Tisztán elméleti szempontból jogos volt a bírálat, mivel bérkaszárnyák és szabadság nem férnek össze egymással. Gyakorlatilag nézve a dolgokat, nem szabad elítélnünk társadalmunknak az utóbbi évtizedekben e téren lett erőfeszítéseit. Ma utóvégre még csak arról beszélhetünk, hogy a ilolgozók számára, lehetőleg közel a munkahelyükhöz, félig-meddig emberhez méltó lakásokat biztosítsunk. A munkával kapcsolatos oda- és visszautazásra fordított idő ugyanis sokhelyütt kockára teszi a munkaidő megrövidítésére irányuló intézkedéseket. Nyugat-Német országban például sok ember papíron csupán 8 órát dolgozik, ha azonban az oda- és visszautazási időt is hozzászámítjuk, 10 sőt 12 óra is lesz belőle. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor a munkaidőt illetőleg a helyzet sokhelyütt alig különbözik a liberális kapitalizmus sötét korszakától. A jövő ezen a téren kétségtelenül kedvező változást hozhat. Ez a példa is mutatja, hogy milyen sokrétű tervező feladatok állanak előttünk. Az atomenergia felhasználása révén a termelési lehetőségek fokozhatok lesznek és ezáltal lehetővé válik majd az ipar lényeges decentralizálása, az ipartelepeknek a
