Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-12-15 / 12. szám
4. KRÓNIKA 1959 DECEMBER lakói boldogok? Kell-e azt bezárni és őriztetni azért, hogy onnan meg ne szökjenek. Ki szökik a boldogság elől? Kérdezem: zárt volt-e a határ a királyság idején? Mi többször nyaraltunk Sopronban és akárhányszor átsétáltunk Ausztriába egy fiatal erdőn, — melyet annakidején az áldott Jézus erdejének neveztünk — és estére felüdülve tértünk vissza az erdők és mezők ózonos levegőjétől eltelve HAZAI otthonunkba. És így voltak sokan. Mi történt 1956 októberében, mikor a határ egy ideig őrízetlen volt? Közel negyedmillió ember özönlött át rajta otthagyva mindenét, csak szabaduljon a vörös paradicsomból. Hát létezik demagóg, aki meg tudja győzni hallgatóságát arról, hogy aláaknázott határsávval, szeges dróttal, géppuskás határőrökkel a bentlevők boldogságát őrzik? . . . Melyik idők voltak boldogabbak, azok-e melyekben szabad volt az út kifelé és az ország nem néptelenedett el, vagy ma, mikor az ország nem más, mint egy drótsövénnyel és aknazárral körülzárt börtön? És akadnak olyanok, akik ebben a kérdésben is bedőlnek a demagógoknak? Csodálatos: akadnak. Persze ezek javarésze azok közül kerül ki, akiknek az jár az eszükben, hogy esetleg nekik sikerül a többiek hátán a magasba kapaszkodni, honnan nem jólétet szándékozik a nincsteleneknek adni, hanem ahol lehetősége nyílik a maga javára harácsolni a “vagyonközösség” nevében. Mondandóim végére jutottam . . . Befejezem azzal, hogy1 tehát a fentiek miatt írtam a Kis Jézusnak levelet, könyörögve neki, hogy adjon karácsonyi ajándékul szenvedő szegény hazánknak igazlelkű vezetőket és ítélőképes, jellemes, gondolkodó népet! RAGYOGJ FEL, BETLEHEMI CSILLAG! KARÁCSONY A HOLDRAKÉTA-AMBICIÓK ÉVÉBEN... Az emberi tudásszomj hatalmas vívmánya az atomhasítás, a hidrogénbomba, a távrakéta és talán sikerül elrepülnünk egészen a Holdba, de boldogabb lesz-e ezzel a sok egyéni ember, aki ma igazságtalan körülmények között, rabsorsban tengődik, s boldogabbak lei;znek-e az önrendelkezési joguktól erőszakkal megfosztott, elnyomott népek? Éppen a holdrakétás kísérletek, eget-ostromló törtetések idején, ezen a Karácsonyesten érezzük, hogy az embereeknek több szeretetre, segítő testvériségre, szabadságra és igazságosságra van szükségük ... A holdrakéta megismerése, s a világűr-kutatás sohasem győzheti le az emberi vágyat az élet ez igazi kincsei után, a Betlehemi Csillag mindig fényesebben fog ragyogni, mint bármely műbolygó és rakéta. Az eszmék, amelyeket kifejez, nem homályosíthatók el semmiféle tudományos vívmány nagyszerűségével, mert csak ők tehetik boldoggá az embert. Krisztus azért jött, hogy egymás iránti szeretetre, testvériességre tanítsa a népeket és embereket. Azt hirdette, hogy minden nép és dolgozó ember az Atyának egyformán kedves szeretett gyermeke, mindegyiknak joga van társadalmi igazságosságra, emberi méltóságra, tisztességes létbiztonságra. A “Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” a világtörténelem legszebb igéje marad és beváltása az emberi kultúra és erkölcs legfőbb programmja. Krisztus szava új, s a legforradalmibb Ige volt, — az Ige, mely a Teremtő parancsa, hogy “amit nem kívánsz magadnak, ne tedd másnak!” legyen törvény az egymással marakodó, a másiknak nyomorával nem törődő, hatalmukkal telhetetlen emberek és nemzetek mohó anyagiasságának megfékezésére, az embereknek Isten szellemére való átnevelése elindítására. Az igazságtalanságot és nyomort jött megszüntetni, a testi nyomort épp úgy, mint a lelkit és irtani a bűnt, megtisztítani az emberek lelkét gyengeségeiktől, amelyek a másik ember jogát az egyenjogúságra, méltóságra és tisztességes kenyérre elrabolták, megszabadítani az embert alantas ösztöneitől, amelyek Isten parancsai lábbal tiprását űzték nagyban és kicsinyben és felemelni Isten erkölcse magasságába. A holdrakéta és a többi tudományos felfedezés csak akkor lesz Isten akaratával összhangban és javára az emberiségnek, ha elősegítik, hogy több szeretet, több nemes öröm, több igazság valósuljon meg az emberek között, megszűnjenek a kicsinyes faji és osztály-elhatárolódások, ‘úrnép’ és ‘segédnép’, - ‘szolganép’ - istentelen hamis eszmekörök, spiritualizálódjanak az országhatárok, vége legyen Bábel átkának, amely fajokra, nemzetekre, osztályokra bomlasztott és a nagyravágyás, a mások feletti politikai és gazdasági zsarnokoskodás örvényébe sodort túlságosan önző nemzeti csoportokat, osztályokat és embereket. Hozzanak bennünket közelebb Istenhez. Krisztus egyetemes emberszeretete, emberi testvériségszelleme világkirályságának eljöveteléhez, a világűr-bolyongásnál, a titkok titka utáni gyarló emberi kíváncsiságnál fontosabb, boldogítóbb Megváltás földi része betetőzéséhez! Hát ez lenne a karácsony? Hangos, zenélő, kiabáló kirakatok, a gyermeki képzeletet elkápráztató mesék megelevenítőse, csengés-bongás és a végkimeriilésig való lótás-futás? Hát nem lehet belevinni a kirakatokba a karácsonyeste elbűvölő képét, a csendes titokzatos éjt, amelyben az angyalok halk mennyei éneke hirdeti, hogy Krisztus-Jézus született örvendezzünk. Úgy tűnik fel, mintha a karácsonyból elsikkasztották volna a lényeget. Mintha meghamisították volna az örömöt, amelynek forrása a betlehemi jászolban pihegő Kisded-Jézus. Valahogyan úgy tűnik fel, hogy nem is a Kisded a lelke a karácsonynak, hanem az aranyborjú, az anyag bálványának lenne a születésnapja. Rendben van, csináljanak üzletet, akiknek ez a mestersége. De egy kicsit halkabban, egy kicsit finomabban, hogy meg lehessen hallani a Rorátéra hívó harangok hangját is. A karácsonyi öröm a Kisded arcával és ne a vörösképű, borvirágos orrú Santa Claus teli tarisznyájával vonuljon be a zsenge gyermek szívekbe. A domináns ne a csörgő sapka és ne a vásári lárma legyen, hanem az angyali ének és az élféli misre csendülő harangszó. Ez sokkal fenségesebb, sokkal meghatóbb és jobban odasímul a szent karácsony este hangulatához. Éppen itt az ideje, hogy az emberiség ráeszméljen, hogy rossz úton halad. A karácsony, a betlehemi szegényes jászol figyelmeztető, hogy ezen az úton romlásba jut az emberiség. Az élet célja nem az üzlet és nem u vagyon. Az igazi öröm a lélek öröme és nem a testi vágyak kielégítése. Krisztus azért jött a földre, hogy a megváltás örömét oltsa az emberek szívébe. És ez a megváltás a lélek megváltása, az ember egyetlen örök kincsének, a léleknek megmentése. A Messiás kigyújtott egy fényt, amit nem lehel eloltani. Ennél a fénynél meglátható az élet igazi célja, amely felé haladni kell. Az út e. cél felé nem szőnyegekkel van kirakva. Kemény stációk merednek a rajta haladók elé. Tele van tűzdelve keresztekkel, Jézus szenvedéseinek jegyével, amelyek emlékeztetnek, hogy ne torpanj meg az első akadálynál, ne rettenj meg az első vér és könnycseppnél. Ha könnyebben akarsz menni rajta, rázd le magadról a földi jólét minden gondját, a gazdagságot, a vagyont, amelyek hozzá ragasztanak a földhöz és nem engednek felemelkedni a lélek magasságaiba. És kinek volt a múltban és van a jelenben erre az örök isteni fényre legnagyobb szüksége? Az elnyomottaknak, az élet örömeiből kizártaknak. Az igazságot szomjuhozőknak, a fáraók rabszolgáinak, a hajléktalanoknak, az éhezőknek, a pásztoroknak és mindazoknak, akiknek lelkében ott égett a vágy, hogy jöjjön valaki, aki kinyitja a börtönök ajtaját, széltépi a bilincseket és visszaadja az ember jogait és méltóságát. Mindez a sok emberi kívánság az igazi krisztusi szocializmusban talál kielégítést, amelynek alaptétele a szeretet. Ennek a szeretetnek a légköre árad a betlehemi jászolból. Ez csapja meg, mint a tai'asz életet ébresztő szellője, az emberek szívéi minden karácsonykor. Hála Istennek, a magyar nép megértette a betlehemi jászol üzenetét, A szeretet fényében felismerte az élet igazi célját és Krisztus zászlója alá állott. Fenségesebb hitvallást e zászló mellett senki nem tett a magyar népnél. Nézzünk a múltba, vagy a jelenbe, a magyarokat mindig élen és a leghevesebb harcokban látjuk. És ne higyje senki, hogy az októberi dicsőséges szabadságharc csak a magyar nép politikai és vallási szabadságáért folyt. A magyar hősök épp úgy védték Amerika szabadságát, Amerika karácsonyának békéjét, mint a magukét. Mert kétsgtelen, hogy Amerika szabadsága és békés karácsonya épp úgy veszélyben forog, mint a börtönökbe zárt magyar szabadság és magyar karácsony. És mégis, akik oly hősiesen harcoltak a vallás és a szabadság szent eszményeiért, ma kínzókamrákban pergetik a szenvedés gyöngyeit és szentekké érlelődnek abban a siralomházban, ahonnan az út csak a bitófához vezet. A lázadás veszélyes indulata vesz erőt rajtunk és a pusztító bosszú érzése tör ki belőlünk a szabad világ tehetetlensége és nemtörődömsége miatt, hogy tűri az igazság és emberi jogok ily szégyenletes keresztre feszítését. Amíg a kék semmibe kiskorú hősök sóhaja száll a magyar börtönökből, a világ tárgyaló asztalán a béke problémái vergődnek megoldatlanul. A betlehemi angyal ott röpköd Washington és Moszkva között, de elhessegetik és békegalamb helyett holdrakétákat eregetnek a világűrbe. Csinálhatnak, amit akarnak, Isten országát legyőzni nem fogják soha. Csak Istennel együtt, csak Krisztus lelkiségével és szellemében épülhet fel az emberi boldogság palotája. A ki nem hiszi, hogy minden erőlködés meddő az Urnák ellenében, aki nem hiszi, hogy a betlehemi Kisded az, aki egyszer eljön megítélni eleveneket és holtakat, az vakabb a vaknál és mát a sátán lasszója szorítja a nyakát. A magyar nép fiai nem tartoznak azok táborába,~ akik a betlehemi csillag helyett a sátán vörös csillagát választották.